2005. október. 07. 08:55 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 07. 08:51 Világ

Emberi jogokat sért, hogy a brit elítéltek nem szavazhatnak

Emberi jogot sért az a brit választási szabályozás, hogy a börtönbüntetésüket töltő elítéltek nem vehetnek részt a parlamenti és a helyhatósági választásokon - erősítette meg csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bírósága.

A strasbourgi testület nagy tanácsa megerősítette a bíróság korábbi döntését, miszerint a tényleges börtönbüntetésre ítéltekre vonatkozó "általános, automatikus és megkülönböztetés nélküli" tilalom az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt egyik alapvető jog korlátozásának minősül.

A bíróság rámutat, hogy ez a sérelem a brit kormánytól kapott tájékoztatás szerint mintegy 48 ezer foglyot érint az Egyesült Királyságban. Azt is megállapította ugyanakkor, hogy az egyezmény némely más részes államában még rosszabb a helyzet, hiszen van, ahol Nagy-Britanniával ellentétben többek között a pénzbüntetésre változtatott börtönbüntetéssel sújtott állampolgárok is elveszítik választójogukat.

Lord Falconer lordkancellár, az alkotmányos ügyek brit minisztere a bíróság határozatára reagálva csütörtökön kijelentette, hogy felül fogják vizsgálni a kifogásolt szabályozást.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.