Meghalt Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója
A szélsőséges nézeteiről ismertté vált politikus 96 éves volt.
A szélsőséges nézeteiről ismertté vált politikus 96 éves volt.
Herbert Kickl kisebb kormánypártként számít az előző koalíciót vezető Osztrák Néppártra.
Fontos döntéseket hozott a február 23-ai, előrehozott választások előtt a német parlament, ahol együtt szavaztak a kisebbségben lévő kormányfrakciók és az ellenzék képviselői.
A hírügynökség gazdasági szemleírója arra számít, hogy megfordul a szokásos tendencia és Európa tavasszal és nyáron aggódhat a gáz miatt, jóllehet akkor a fogyasztás a téli színvonal töredékére esik vissza.
A két hét múlva hivatalba lépő elnök úgy is dönthet, hogy figyelmen kívül hagyja az átvilágítás eredményét.
Hét amerikai államban rendkívüli állapotot hirdettek, több száz közlekedési baleset történt, iskolákat kellett bezárni az ítéletidő miatt.
Stevan Bakić polgármester a tüntető szabadkai diákokat szerencsétlen gazembernek nevezte, két szabadkai felsőoktatási intézmény vezetőjét bitangnak, ráadásként pedig szerb hősként aposztrofálta Slobodan Miloševićet, akit szerinte nem lett volna szabad kiadni a hágai bíróságnak. Szeretettel a Vajdaságból című sorozatunk legfrissebb írása.
A szélsőséges nézeteiről ismertté vált politikus 96 éves volt.
Az illegális bányában hárman meghaltak, hatan pedig bennrekedtek, amikor elárasztotta a tárnát a víz.
Kést szorított a rabló egy fiatal nő torkához, aztán három óra után megadta magát.
A „Kijevi Anna” nevű dandár 2300 katonáját képezték ki Franciaországban, ötvenen szökhettek meg közülük.
Hét órán át szakadt az eső, a víz elöntött több nagyvárost is.
A főutakon is nehezítetté vált a közlekedés, több településről ki kellett menteni az árvíz miatt veszélybe került embereket.