2005. szeptember. 01. 17:06
Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 01. 17:11
Világ
Kétszáz horvát fogoly lelövését ismerte be egy szerb katona
Beismerte egy volt szerb katona a délszláv háborús bűnök kivizsgálására létrehozott belgrádi törvényszék előtt, hogy több társával együtt 1991-ben kivégzett mintegy kétszáz horvát hadifoglyot egy sertéshizlaldánál.
Boza Latinovics mint védett tanú tett vallomást csütörtökön abban a perben, amelyben 16 szerb személyt vádolnak azzal, hogy részt vett az ovcarai gazdaság területén elkövetett tömegmészárlásban, miután a szóban forgó horvátokat foglyul ejtették a kelet-horvátországi Vukovár 1991 novemberi eleste után. Latinovics az első olyan volt szerb fegyveres, aki nyíltan beismerte a sertéshizlaldánál végrehajtott kivégzéseket, amely a délszláv háborúk legkegyetlenebb hadifogoly-kivégzési akciója volt.
A büntetőpernek mind a 16 vádlottja tagadja, hogy részt vett volna a kivégzésben. Latinovic szintén gyanúsítottja volt az ügyben folyó eljárásnak, de ő a védett tanú státusért cserébe hajlandó volt vallani a többiek ellen. A per 2003 decemberében kezdődött.
A tanú elmondta, hogy a hadifoglyokat traktor húzta utánfutón, 30 fős csoportokban szállították egy frissen kiásott veremhez a hizlalda mellett, majd ötösével-hatosával agyonlőtték őket. A kivégzéseket egy bizonyos Sztanko Vujanovics parancsára hajtották végre, aki egyike a 16 vádlottnak - tette hozzá.
A szerb erők által Vukováron foglyul ejtett horvátok többségét szabadon engedték, a szóban forgó mintegy 200 embert azonban kivégezték és tömegsírba temették a vádirat szerint. A belgrádi per nagy tétje, hogy a szerb igazságszolgáltatási képes-e felelősségre vonni a háborús bűnökkel gyanúsított szerbeket. Az ENSZ hágai Nemzetközi Törvényszéke előtt a balkáni háborúk legfontosabb polgári és katonai vádlottjai felelnek tetteikért, az alacsonyabb rendű vádlottakkal pedig a jugoszláv utódállamok helyi bíróságai foglalkoznak.

MTI
2005. augusztus. 10. 09:29
Beleegyezett kiadatásába a boszniai szerb háborús bűnös
Világ
MTI
2005. február. 20. 13:59
Háborús bűnös Sárga Darazsak
Világ
MTI
2005. március. 09. 11:56
Hágába repült a háborús bűntényekkel vádolt koszovói miniszterelnök
Világ
MTI
2005. július. 10. 16:23
Montenegró háborús kártérítést fizetne Horvátországnak?
Világ
MTI
2005. július. 22. 13:25