2005. július. 16. 10:13 MTI Utolsó frissítés: 2005. július. 16. 09:08 Világ

Cáfolják a tegnap elfogott en-Nassár terrorista kapcsolatait

Nincs köze az al-Kaida terrorszervezethez annak a pénteken elfogott egyiptomi biokémikusnak, akit a brit rendőrség a múlt heti robbantásos merényletekkel kapcsolatban köröz - jelentette ki Habib al-Adeli egyiptomi belügyminiszter.

Az Al-Gumhurija című kairói lapnak nyilatkozva al-Adeli megalapozatlannak, és elsietett következtetéseket tartalmazóknak nevezte a 33 éves Magdi Mahmúd Musztafa en-Nassárral kapcsolatos sajtójelentéseket. A tudósítások arról számoltak be, hogy a brit hatóságok feltételezése szerint Nassár kulcsszerepet játszott a busz- és metrórobbantásokban használt robbanóanyag elkészítésében.

Egy egyiptomi belügyminisztériumi hivatalnok szerint Nassár kihallgatása során tagadta, hogy bármi köze lenne a robbantásokhoz. Tanulni ment a Leedsi Egyetemre, és 2000 óta élt Nagy-Britanniában, hogy megszerezze doktori fokozatát, ami az idén meg is történt. Másfél hónapos szabadságra jött vissza Egyiptomba, és vissza szándékozott térni Nagy-Britanniába, hogy folytassa a tanulmányait. A holmija továbbra is leedsi lakásában van - tette hozzá a minisztérium forrás.

Hirdetés
Élet+Stílus Nemes Nikolett 2025. március. 08. 15:00

„Bevett magyar szokás, hogy a hatalom minden válságnál megpróbálja visszatolni a konyhába a nőket”

A patriarchális állam a nőket egyfajta tartalékseregként kezeli; minél rosszabb helyzetben van egy nő, annál kiszolgáltatottabb a „terelgetésnek”. A láthatatlan munka, a foglalkoztatási szegregáció, az állami szociális politika visszásságai mind hozzájárulnak a nők kiszolgáltatottságához, és növelik az elszegényedésük veszélyét, az egyedülálló anyáknak szociális védőháló híján pedig kifejezetten kétségbeejtő a helyzete.