2005. május. 30. 08:13 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 30. 09:56 Világ

A franciák Sarkozyt látnák szívesen kormányfőnek

A franciák Nicolas Sarkozyt, a kormányzó jobboldali Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnökét látnák szívesen a kormányfői poszton.

A Le Parisien című párizsi napilap által hétfőn közzétett közvélemény-kutatás eredménye szerint Sarkozy 25 százalékával jelentősen megelőzi a többi lehetséges kormányfőjelöltet: Michele Alliot-Marie jelenlegi védelmi minisztert (13 százalék), Dominique de Villepin belügyminisztert (11 százalék), Jean-Louis Borloo munkaügyi minisztert (10 százalék), vagy akár Pierre Bayrou-t, az Unió a Francia Demokráciáért (UDF) centrista párt vezetőjét.

A 2007-ben esedékes elnökválasztásokon szintén Nicolas Sarkozyt tekintik az UMP legesélyesebb jelöltjének (38 százalék), őt követi Michele Alliot-Marie, Jacques Chirac köztársasági elnök csak a harmadik helyen áll (13 százalék).

Az EU alkotmányos szerződésével kapcsolatban a franciák 59 százaléka közölte, hogy a szavazáskor inkább az európai építkezésre gondoltak, mintsem a nemzeti problémákra (36 százalék). A legfőbb szempont, amitől vezérelve szavazatukat leadták, a franciaországi szociális helyzet volt (46 százalék), messze megelőzve Franciaország szerepét Európában (26 százalék), Európa helyét a világban (24 százalék) az európai alkotmány tartalmát (21 százalék) és a Törökország lehetséges EU-tagságát (14 százalék).

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.