2005. április. 24. 12:13 MTI Utolsó frissítés: 2005. április. 24. 12:55 Világ

Harmadszor is Blair pártja nyerhet a választásokon

A kormányzó brit Munkáspárt biztos előnyét mutatták a választási kampány utolsó teljes hete előtt kiadott friss közvélemény-kutatási adatok is, ám a vasárnapi sajtóban előkerült új értesülések ismét a felszínre hozták a kampányban eddig háttérbe szorult iraki háborút, illetve az annak törvényessége körüli vitát.

A The Sunday Times megbízásából készült felmérés szerint az 1997 óta hatalmon lévő, egymás utáni harmadik választási győzelméért harcoló Labourre most a választók 37 százaléka voksolna; ez egy ponttal magasabb az egy hete mértnél.

A vezető vasárnapi brit lapban közölt közvélemény-kutatás az ellenzéki konzervatívoknak a múlt hetinél két százalékponttal kevesebb, 34 százalékos támogatottságot mutatott ki.

Ez a különbség - ha ténylegesen tükröződne a május 5-ei választások eredményében - az aránytalan megoszlású brit választási aritmetika alapján a konzervatívokénál csaknem kétszer nagyobb alsóházi munkáspárti frakciót eredményezne: a Labour 363 képviselővel vonulhatna be a 659 tagú választott kamarába, a toryk képviselőcsoportja 187 fős lenne.

A felmérés szerint - jóllehet egyes kérdésekben, például az adózásban a választók inkább rokonszenveznek a konzervatívok, sőt a 23 százalékos támogatottságú liberális demokraták elképzeléseivel - a gazdaság egészének kezelését félnének bármelyik ellenzéki párta bízni a Munkáspárt helyett. Arra a kérdésre, hogy melyik párt gazdasági hozzáértésében bíznak a leginkább, a válaszadók 47 százaléka a Labourt jelölte meg és csak 29 százalékuk a konzervatívokat.

A választók a jelek szerint hitelt adnak annak a munkáspárti érvnek, hogy a brit gazdaság a rendszeres teljesítmény-kimutatások csaknem háromszáz évvel ezelőtti kezdete óta nem volt olyan jó állapotban, mint most.

A The Sunday Telegraphban közölt közvélemény-kutatás is szilárd munkáspárti többséget mutatott ki, 39 százalékos támogatottsággal a konzervatívok 33 százaléka ellenében. Igaz, e lap múlt heti felmérésében még 40-30 volt a két fő párt népszerűségének megoszlása.

A választási kampány véghajrájára, vasárnapra ismét előkerült - mégpedig a kormány számára kínos módon - az eddig jórészt háttérbe szorult iraki háború. A konzervatív irányultságú Mail on Sunday tömeglap értesülése szerint Lord Goldsmith, a kormány jogi főtanácsadója annak idején 13 oldalas érvelésben figyelmeztette Tony Blair miniszterelnököt arra, hogy a háború számos okból - köztük az ENSZ-határozat hiánya, illetve a még folytatódó fegyverzet-ellenőrzési tevékenység miatt - illegálisnak minősülhet.

Lord Goldsmith a háború kitörése előtt három nappal kiadott hivatalos állásfoglalásában törvényesnek ítélte az újabb ENSZ-határozat nélküli iraki katonai beavatkozást, azzal az érvvel, hogy ahhoz a már addig elfogadott biztonsági tanácsi határozatok is jogalapot adtak.

A vasárnapi lap által idézett feljegyzés azonban még ezen állásfoglalás előtt született, ami alátámasztja azt a régóta keringő értesülést, hogy a főtanácsadó, valószínűleg kormányzati nyomásra, az utolsó pillanatban megváltoztatta álláspontját.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.