2005. március. 23. 14:59 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 23. 14:58 Világ

Az EU fenntartja véleményét Horvátországról

Továbbra is érvényben vannak az Európai Unió múlt héten, Horvátországról hozott döntései, s nem változott a közösség azon terve sem, hogy feloldja a Kína elleni fegyverembargót.

Jean-Claude Juncker, a kormányfői EU-tanács luxemburgi elnöke bejelentette, a tagországok úgy döntöttek, munkacsoportot hoznak létre annak vizsgálatára, mennyire teljesíti Horvátország a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket. Mindenekelőtt azt vizsgálja majd e munkacsoport, hogy Zágráb teljesen együttműködik-e a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszékkel. Mindez azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet az EU-tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos brüsszeli találkozója után, szerdán tartottak a soros uniós elnökség és az Európai Bizottság vezető képviselői.

A munkacsoport javaslatára dönt majd az EU külügyminiszteri tanácsa arról, mikor kezdi meg a tárgyalásokat, amelyek a tervekkel ellentétben nem indultak el a múlt héten, mert a tagországok nem tartották elegendőnek az együttműködést Zágráb és az ENSZ-törvényszék között. Arról egyelőre nem született határozat, mikor döntenek a tárgyalások kezdetének új időpontjáról. 

A horvát csatlakozás hivatalosan nem volt a csúcstalálkozó napirendjén, de több tagország nyomására a kormányfők foglalkoztak a múlt heti halasztás témájával. Juncker leszögezte, hogy a külügyminiszterek akkori nyilatkozata változatlan formában érvényben van, vagyis az EU továbbra is Zágráb teljes jogú tagsága mellett foglal állást, de ehhez szükségesnek tartja a kooperációt a
törvényszékkel. Már a külügyi tanács is állást foglalt ugyanakkor arról, hogy a döntést az EU-nak kell meghoznia, nem pedig a törvényszék illetékeseinek. 

Szóba került a záró sajtótájékoztatón a Kína elleni fegyverembargó feloldásának terve is. Az utóbbi hetek fejleményei - a tajvani függetlenség kikiáltása esetére fegyveres beavatkozást kilátásba helyező kínai törvény, illetve az embargó feloldása miatti amerikai aggodalmak - nyomán felmerült, hogy Brüsszel ideiglenesen visszalép ettől a tervtől. Javier Solana, az EU-tagországok közös kül- és biztonságpolitikai felelőse most leszögezte, hogy ez nem került szóba a találkozón, még nem hivatalos formában sem.

Az EU álláspontja nem változott, továbbra is napirenden van a tizenöt éve érvényben lévő korlátozások esetleges feloldása, párhuzamosan a fegyverexport szabályait szigorító magatartáskódex életbe léptetésével. Időpontjáról azonban még nincs döntés. Az EU megítélése szerint a fegyverexport szabályait szigorító magatartáskódex kellő garancia lehet az amerikai aggodalmak eloszlatására - tette hozzá.
 

 

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.