Agyontaposta egyik gondozóját egy elefánt vasárnap a Bécsi Állatkertben.
A 39 éves férfi halálának nem voltak szemtanúi, az ügyet kivizsgálják. A gondozó reggel még lezuhanyoztatta, illetve leslaugozta az elefántot, Abut. Az agyontaposott férfi hét éve dolgozott a Bécsi Állatkertben.
Éppen egy hete döglött meg a bécseik kedvence, a 46 esztendős Jumbo nevezetű elefánttehén, amely a legöregebb példány volt a csordában.
Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.