2005. január. 18. 19:44 MTI Utolsó frissítés: 2005. január. 18. 19:56 Világ

Először indult szerb-szerb buszjárat Horvátországon át

Majd tíz évvel a horvátországi és a boszniai háború után, kedden első ízben tette meg az utat Horvátország területén át a Banja Luka és Belgrád között közlekedő buszjárat.

A Banja Lukából induló busz a Zágráb-Belgrád autópályán tette meg a szerbiai és a boszniai szerb főváros közötti út nagy részét. A háború idején, illetve egészen a mai napig a Banja Luka és Belgrád közötti út nyolc órát vett igénybe, a buszok Brcko és Bijeljina érintésével közlekedtek a dimbes-dombos terepen. A régi-új útvonalon ezentúl két és fél órával lesz rövidebb az utazás, nem beszélve arról, hogy öt-tíz konvertibilis márkával kell majd kevesebbet fizetni a menetjegyért.

A közlekedéstörténelmi esemény fontosságára utal, hogy a háború utáni első "gyorsjáratot" ünnepélyes keretek között indította útnak Banja Lukából a főváros polgármestere, Dragoljub Davidovic és a boszniai szerb kereskedelmi kamara elnöke, Mladen Micic - jelentette a belgrádi média.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.