2004. december. 12. 20:41 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 13. 11:55 Világ

Nastase győzelme valószínűsíthető

Még nem derült ki egyértelműen, hogy melyik jelölt győzött a vasárnapi romániai elnökválasztáson, mivel az exit-poll eredmények alapján az egyik közvélemény-kutató intézet hajszálnyi előnnyel Adrian Nastasét nyilvánította nyertesnek, a másik viszont döntetlen állást hozott ki a felmérésből.

Az urnazárások után két romániai televíziós állomás is közölte a bukaresti idő szerinti 19 órai állapotot tükröző exit-poll eredményeket. A román közszolgálati televízió az Insomar és a Metro Media Transilvania intézet közös felmérése alapján 50-50 százalékos szavazati arányról beszélt Adrian Nastase, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Román Humanista Párt (PUR) által alkotott választási szövetség jelöltje, valamint Traian Basescu, a liberális-demokrata szövetség (D.A.) jelöltje esetében. Az Antenna 1 televízió ugyanakkor a CURS közvéleménykutató intézet adatait közölte, amelyek szerint Nastase 50,7, Basescu pedig 49,3 százalékot ért el.

Adrian Nastase 1950. június 22-én született Bukarestben. 1973-ban jogászként végzett a Bukaresti Egyetem jogi karán, 1978-ban szociológus diplomát szerzett a Bukaresti Egyetem történelem-filozófia karán, 1987-től nemzetközi jogász doktorátus birtokosa.  1990 júniusától 1992 novemberéig az első szabadon választott román kormány külügyminisztere volt, 1992-1996 között a képviselőház elnökeként tevékenykedett. 1995-1997 között a Társadalmi Demokrácia Pártja ügyvezető elnöke, majd alelnöke, 2001. január 19-étől elnöke, a párt az ő vezetése alatt vette fel a Szociáldemokrata Párt (PSD) nevet. A 2000 novemberi parlamenti választások után Nastase vezetésével kisebbségi kormány alakult, miniszterelnöki tisztségébe 2000. december 28-án iktatták be. 

Traian Basescu 1951. november 4-én született a Konstanca megyei Basarabiban. A Mircea cel Batran Polgári Tengerészeti Intézetben és a Norvég Akadémián folytatott tanulmányokat. 1976-1981 között III., II. és I. osztályú kapitányként szolgált a Navrom román tengerhajózási vállalat hajóin, 1981-87 között kereskedelmi hajókon teljesített szolgálatot. 1987-89 között a Navrom tengerhajózási vállalat anvers-i hivatalát vezette, 1989-90-ben a Szállításügyi Minisztérium tengerhajózási felügyeletének volt az igazgatója. 1990-91-ben államtitkár-helyettes, 1991-ben pedig átvette a tárca irányítását. A tisztséget egy évig töltötte be, majd 1996-2000 között ismét ő volt a szállításügyi miniszter. 2000-ben Bukarest főpolgármesterének választották, 2004 júniusában a demokrata-liberális ellenzéki szövetség jelöltjeként már az első fordulóban megszerezte a győzelmet. Basescu a Demokrata Párt (PD) tagja, 2001. május 19-éig alelnöke, attól kezdve az alakulat elnöke. 
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.