2004. december. 10. 09:25 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 10. 10:05 Világ

Saron nagykoalíciós ajánlata Simon Peresznek

Ariel Saron izraeli kormányfő hivatalosan sürgős tárgyalásokat ajánlott Simon Peresz munkapárti vezetőnek a legnagyobb ellenzéki párt kabinetbe való belépéséről.

Az illetékesek úgy vélték, hogy a tárgyalások a jövő hét elején megkezdődhetnek, ha szombat este a Munkapárt is jóváhagyja azt.

Saron várhatóan hasonló ajánlatot tesz a Szefárdok Tóra Orzoi (Sasz) és a Tórai Zsidóság Egyesült Pártja nevű vallásos pártoknak is, annak ellenére, hogy ezek a pártok ellenzik a gázai kivonulást. Az előbbi 11, az utóbbi öt képviselői mandátummal rendelkezik a Kneszetben.

A jobboldali Likud központi bizottsága 62 százalékos arányban támogatta, hogy Ariel Saron megkezdje a kormányalakítási tárgyalásokat a balközép munkapárttal. A csütörtök esti tel-avivi pártszavazás eredménye csapást jelent a Likud keményvonalasai számára, akik ellenzik a Gázai övezetből, illetve az 1967-es háború idején megszállt bármely területről való izraeli kivonulást.

Saron kivonulási tervének keretében mintegy 8 ezer zsidó telepes hagyná el a Gázai övezet 21 telepét, valamint felszámolnának négy kisebb, elszigetelt ciszjordániai kolóniát is.

“Most először a jobb- és a baloldalon is többségben vannak azok, akik a gázai kivonulást szeretnék” - jelentette ki Simon Peresz, a Munkapárt elnöke.

Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.