2004. december. 03. 12:47 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 03. 12:52 Világ

Ukrajna: az EP a második forduló megismétlését szorgalmazza

Az ukrán elnökválasztás második fordulójának megismétlését szorgalmazó határozatot fogadott el csütörtökön az Európai Parlament. Az Európai Bizottság újólag jelezte, hogy az unió segíteni akar az ukrajnai válság megoldásában, Ukrajna EU-tagsága azonban egyelőre nem szerepel az unió politikai napirendjén.

Az Európai Parlament (EP) büntető intézkedésekkel is megfenyegette az ukrán hatóságokat arra az esetre, ha erőt alkalmaznának a választási csalások ellen tiltakozó ellenzékiek tüntetéseinek elfojtására. A parlament javasolta, hogy az Európai Unió ilyen esetben függessze fel az Ukrajnával kötött partnerségi és együttműködési megállapodását.

Oroszország és személy szerint annak elnöke, Vlagyimir Putyin láthatólag erőfeszítéseket tett az ukrajnai elnökválasztás befolyásolására, hogy elősegítse az oroszbarát jelölt, Viktor Janukovics kormányfő győzelmét - állapította meg az Európai Unió parlamenti testületének 499-67 arányban, 39 tartózkodás mellett elfogadott határozata, kiemelve Oroszország felelősségét az ukrajnai helyzet alakulásában.

Az EP egyúttal felszólította az ukrán kormányt, hogy tartózkodjon a médiára nehezedő nyomásgyakorlástól, továbbá biztosítsa, hogy az új szavazás szabad és tisztességes legyen. Az Európai Bizottság elnöki kabinetjének nyilatkozatát ismertető Emma Udwin szóvivő leszögezte: Ukrajnának azon kell dolgoznia, hogy pénzügyi és gazdasági támogatáshoz jusson az EU "európai partneri politikája" révén, amely szorosabb kapcsolatokat kínál neki, de nem tagságot. E kapcsolat révén például hozzájuthat a 455 milliós európai piachoz.

Az Európai Unió és Ukrajna korábban nem tudtak megállapodni a partneri kapcsolatról, egyrészt az EU-nak az ukrajnai emberi jogi helyzettel és a korrupcióval kapcsolatos aggodalmai miatt, másrészt pedig azért, mert Kijev nem volt hajlandó hiteles bankcsődtörvényt bevezetni és nagyobb gazdasági átláthatóságot megteremteni. Emiatt az EU az ukrán gazdaságot nem tekinti piacgazdaságnak.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.