2004. szeptember. 23. 09:43 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Kezdődik a Bounty-lázadók utódainak pere

Három új-zélandi bíró érkezett szerdán a Csendes-óceáni Pitcairn szigetére, hogy megkezdjék a legendás Bounty lázadói hét örökösének nemi erőszak miatti perét.

A hét férfi ellen összesen 96 pontban emelnek vádat a brit törvények alapján. Az esetek közül akad olyan is, amely 40 évvel ezelőtt történt, de az ügyekre csak 1999-ben derült fény, amikor az egyik pitcairni hölgy feljelentést tett támadói ellen.



Az eljárás nagy vitákat váltott ki jogász körökben, akik szerint bizonyos jogi elveket nehéz lesz alkalmazni egy mindössze 50 fős közösségben. Steve Christian, az egykori zendülő első tiszt, Fletcher Christian egyenesági leszármazottja, Pitcairn polgármestere szerint a procedúrának rettenetes következményei lehetnek, mivel a lakosság kénytelen lesz egymás ellen tanúskodni.



A vádlottak védői korábban azzal is próbáltak érvelni, hogy bár a sziget a mai napig brit gyarmat, a zendülőket 1789-ben árulásuk miatt törölték a brit alattvalók sorából, ezért a maiak felett sem ítélkezhetnének a szigetország joggyakorlata alapján.



Pitcairn története 1789. április 28-án kezdődött, amikor a Christian vezetésével fellázadt matrózok hatalmukba kerítették a Bountyt, kapitányát, William Bligh-t híveivel együtt egy csónakba tették. A lázadók később felgyújtották a hajót, és tahiti nőkkel együtt telepedtek le az addig lakatlan szigeten. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.