2004. szeptember. 07. 16:08 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Kitoloncolták Svédországból a túszdráma egyik túlélőjét

Sikertelenül folyamodott menekült státuszért a svéd hatóságokhoz az egyik kisfiú, aki néhány napja több száz társával együtt túszejtők foglya lett a beszlani iskolában.

A hatéves kisfiút és családját júniusban utasították ki Svédországból, mert a bevándorlási hatóságok politikailag stabilnak minősítették a térséget - írta a Svenska Dagbladet című lap a család egyik barátját idézve.



A népszerű Aftonbladet című lap beszámolója szerint a csecsenföldi származású, majd Ingusföldre áttelepült család 2001 óta tengődött különböző svéd menekültszállásokon, kérelmük elbírálására várva. Észak-Oszétiába visszatérve, aznap ment volna először iskolába, amikor kezdetét vette a 338 halálos áldozatot követelő túszdráma.



A lap az anyát is megszólaltatja: " (A fiam) kedvetlen volt, mióta kiutasítottak minket Svédországból. Nem is merek a jövőre gondolni. Hogy is fog egyáltalán visszatérni az iskolába?" - mondja az asszony, aki három napon át várakozott kétségbeesve az iskola előtt, amíg a túszdráma tartott. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Kovács Bálint, Köves Gábor, Sztojcsev Iván 2025. május. 06. 06:30

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Magyarország számára is komoly fenyegetést jelent Donald Trump legújabb ötlete: százszázalékos védővámot vetne ki azokra az amerikai filmekre, amelyeket külföldön forgatnak – például Magyarországon, ahová évente több százmilliárd forintot hoznak az ilyen produkciók. Az adószakértő szerint a rendelkezés tönkretenné az iparágat, a hazai filmes produkciók egyelőre nem félnek, szakmai források szerint az is kérdéses, megvalósítható-e Trump elképzelése.