2004. május. 25. 16:00 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Egyre több tagot toboroz al-Kaida

Az al-Kaida („A Bázis”) terrorhálózatnak több mint 18 ezer bevethető fegyverese van, és számuk egyre növekszik, mivel Oszama bin Laden hálózata felgyorsította a toborzást - állítja a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete.

A londoni intézet Reuters által idézett legújabb tanulmánya felhívja a figyelmet, hogy bin Laden szervezete változatlanul óriási vonzerőt gyakorol az iszlám szélsőségesekre, az al-Kaida hálózata pénzügyileg stabil, és a 18 ezernél nagyobb létszámú terrorista hadseregbe Irak amerikai megszállása óta egyre többen lépnek be.



A szervezet középvezetői vállalják magukra a tervezést, a logisztikai tanácsadást, a szaud-arábiai, marokkói, indonéz és kenyai kisebb csoportok anyagi és pénzügyi támogatását.



Az al-Kaida nagyszabású, Észak-Amerikában és Európában végrehajtandó, tömegpusztító fegyverek bevetésével járó terrorakciókon dolgozik. Ám addig sem akarnak ülni babérjaikon, amíg e tervek nem kerülnek megvalósításra; lehetőleg amerikaiakat, európaiakat és izraelieket likvidáló, „könnyű célpontokra” akarnak lesújtani, továbbá segíteni akarják az iraki felkelőket - írja a tanulmány.



Az al-Kaida továbbra is a terrorista hálózatok hatékony és életképes hálózata - figyelmeztet a tekintélyes londoni intézet. Az afganisztáni talibán uralom megdöntése megfosztotta ugyan a szervezetet legfőbb bázisától, ám azóta sikerült decentralizálni működésüket, és ma már 60 országban vannak jelen, szinte láthatatlanul.



A márciusi madridi vonatmerénylet is arról tanúskodik, hogy az al-Kaida teljes mértékben kiheverte korábbi veszteségeit, és nagyszabású terrorakciókra készül az USA-ban és az Amerikával szoros szövetségben lévő európai országokban - jósolja a londoni intézet.
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.