2004. április. 28. 08:20
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Thaiföld: közel száz áldozat a rendőrök és a felkelők harcaiban
Legalább kilencvenöt ember vesztette életét szerda hajnalban Thaiföld déli részén feltételezett iszlám szélsőségesek és a rendfenntartó erők között kirobbant heves harcokban.
Az áldozatok túlnyomó többsége lázadó fegyveres volt. Az összetűzések azután robbantak ki, hogy a szélsőségesek összehangolt támadássorozatot intéztek a rendőrség előretolt állásai ellen a muzulmán többségű Jala és Pattani tartományok több körzetében.
Thakszin Sinavatra thaiföldi miniszterelnök újságíróknak előzőleg még azt mondta, hogy a biztonsági erők 74 lázadót agyonlőttek, négyet pedig megsebesítettek az összecsapások során. Sinavatra a történtek miatt rendkívüli tanácskozásra hívta össze a biztonsági szolgálatok vezetőit.
Csitnart Bunnothok, a térségben állomásozó katonai erők szóvivője szerint a rendőrökre és a katonákra támadó fiatalok közül kilencvenhárman meghaltak, tizenketten megsebesültek, egyet pedig őrizetbe vettek. A rendfenntartó erők két tagja szintén életét vesztette, miután a fekete ruhába öltözött, lőfegyverekkel és kardokkal felszerelt szélsőségesek támadásba lendültek.
A szerdai harcokkal az eddigi legvéresebb összecsapások törtek ki Thaiföld lázongástól sújtott déli országrészében, ahol a szélsőségesek rendszeres támadásaiban az idén már közel 150 ember vesztette életét. A buddhista többségű délkelet-ázsiai ország három déli tartományában, Jala, Pattani és Narativat tartományokban a muzulmánok alkotják a helyi lakosság többségét.
Bár a thaiföldi hadsereg nagy erőket vet be a szélsőségesek felszámolására, az erőszakhullám a jelek szerint nem csillapodik. Elemzők ezért attól tartanak, hogy a térség elégedetlen muzulmán ifjúsága körében könnyen követőkre találhat az Oszama bin Laden nevével fémjelzett nemzetközi terrorhálózat.
A thaiföldi harcok miatt a szomszédos Malajzia megszigorította a biztonsági óvintézkedéseket északi határai mentén, hogy megakadályozza az erőszak esetleges átterjedését maláj területre. (MTI)