2004. április. 27. 08:41
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Jordánia: vegyifegyver-támadást hiúsítottak meg
A hatóságok szerint akár 80 ezer halálos áldozatot is követelhetett volna az ammáni amerikai nagykövetség és más jordániai célpontok ellen tervezett nagyszabású vegyi- és mérgesgáztámadás.
A hatóságok már korábban bejelentették, hogy tudnak az al-Kaida terrorszervezet iraki hadműveleti főnöke által elrendelt terrortámadás tervéről, amelynek a részletei azonban csak az őrizetbe vett gyanúsított, Azmi Dzsajjúszi most közölt vallomásból derültek ki.
Azmi Dzsajjúszi a jordán állami televízió húszperces adásában elmondta: Irakban találkozott Abu Muszab az-Zarkavival, hogy megtervezzék az utóbb meghiúsult terrorcselekményeket, amelyek az ammáni hatóságok szerint akár 80 ezer halálos áldozatot is követelhettek volna. Amerikai gyanú szerint a jordániai állampolgárságú Zarkavi áll az Irakban Szaddám Huszein volt elnök bukása óta elkövetett terrorcselekmények mögött. A férfi fejére 10 millió dolláros vérdíjat tűztek ki az Irakban állomásozó koalíciós erők.
Mint azt a jordániai biztonsági erők illetékese az állami televízióban elmondta, a rendőrség megölte, illetve őrizetbe vette a támadás végrehajtására készülő terroristasejt tagjait, és lefoglalt egy 20 tonna robbanóanyaggal megrakott teherautót.
(MTI)