2004. február. 19. 14:30 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Kettészakított egy csillagot egy fekete lyuk

Első ízben készített bizonyító felvételeket két műhold egy óriási űrbeli fekete lyukról, amely részben felfalt egy csillagot. Ilyen jelenségek egy csillagrendszerben 10 ezer évenként láthatók.

Az amerikai űrügynökség (NASA) közleménye szerint a Chandra, valamint - az európai űrügynökség (ESA) által működtetett - XMM-Newton űrobszervatóriumok felvételein röntgensugarakkal rögzített jelenséget elméletileg már régóta sejtették, de még soha nem tudták képekkel alátámasztani.



Az asztronómusok szerint a csillag túlságosan közel került a fekete lyukhoz, miután pályájáról egy másik csillag eltérítette. Ahogyan közeledett a fekete lyuk intenzív gravitációjához, olyan ellenhatású erők húzták magukkal, amelyek hasonlóak a Holdnak a földi árapályt okozó erőihez. Végül a csillag kettészakadt, és kisebbik - becslések szerint mintegy 1 százaléknyi - darabja megsemmisült. A NASA szakértői úgy vélekednek, hogy e felfedezés alapvető információkat ad arról, miként növekszenek a fekete lyukak, és ez hogyan érinti a csillagokat és az azokat körülvevő gázokat.



A tudósok becslése szerint a fekete lyuk, amely az RXJ1242-11 galaxis közepén található, 700 millió fényévnyi távolságra a Földtől, a Napnál 100 milliószor nagyobb tömegű. Az elpusztított csillag valószínűleg Nap-méretű volt. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.