2004. február. 17. 15:04 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Francia kémbotrány

A francia hírszerzés egyik többszörösen kitüntetett ügynöke éveken keresztül küldözgetett részletes jelentéseket és magas összegű számlákat nem létező ügyekben folyó felderítő tevékenységéről a párizsi központba. Közben valójában egy egyiptomi prostituáltnál töltötte idejét.

A francia elhárítást (DST) felettébb kínosan érintő ügyre tavaly októberben a svájci kollégák hívták fel a párizsiak figyelmét. Náluk jelentkezett ugyanis a 49 éves, századosi rangban lévő francia szuperkém, aki kettős állampolgárságára hivatkozva a helvét társcégnél is kamatoztatni akarta tehetségét. Egyetlen kikötése volt, ne tájékoztassák francia kenyéradó gazdáit. A svájciak azonban alaposan utánanéztek a munkavállaló szakmai múltjának.



A kövér botrányról előbb az RTL rádió, majd a Le Figaro című lap adott hírt kedden. A DST-nél megerősítették az értesülést, miszerint a fantáziadús hírszerző ellen hónapok óta vizsgálat folyik, s ennek lezárultával várhatóan elbocsátják a cég állományából.



A fegyelemi eljárás alá vont hírszerző 1978-tól dolgozott a DST-nek, kiváló munkája elismeréséül 1995-ben a rendőrség legmagasabb kitüntetésében részesült, 1998-ban kapta meg a kapitányi fokozatot.



Felettesei részletes jelentéseiből úgy tudták, hogy emberüknek Svájcban sikerült "egy külföldi titkosszolgálat "fontos ügynökével "műveleti kapcsolatot" kialakítania, s ennek révén értékes információkat gyűjtött be. A fontos munkához komoly költségtérítést igényelt, egy alkalommal 3700 eurót (közel egymillió forint) vételezett a központból a svájci misszióhoz. A titkos jelentésekben szereplő "kapcsolatot" a franciák időközben megtalálták: a "külföldi ügynök" bizonyíthatóan 1989 óta színét nem látta a francia hírszerzőnek.



A magát "Carla" néven marokkói sajtóattasénak kiadó egyiptomi prostituált viszont annál sűrűbben jött össze az érdeklődő franciával: hetente többször is fogadta genfi "szalonjában".



A DST egyelőre nem kívánja kommentálni az ügyet. A Le Figaro tudomása szerint a titkosszolgáról 2002-ben készült belső értékelés a 7 fokozatú skálán 6 ponttal jutalmazta a szuperspion munkáját és a szolgálat iránti "mély elkötelezettségét, kezdeményezőkészségét, kiváló eredményeit", amelyekkel "felettesei elismerését vívta ki". (MTI)
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.