2003. december. 03. 18:49 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Izrael szerint Powell az útiterv ellen cselekszik

Az amerikai külügyminiszter szerint meg kell hallgatni mások véleményét is, ezért találkozik az izraeliek által elutasított genfi kezdeményezés szervezőivel.

Zalman Soval, Ariel Saron izraeli miniszterelnök tanácsadója, aki korábban Izrael nagykövete volt Washingtonban, elismerte: Izrael nem akadályozhatja meg, hogy Powell találkozzék a nem hivatalos izraeli-palesztin béketerv kezdeményezőivel, hozzátette azonban, hogy a találkozó a várttal éppen ellentétes hatást váltana ki. Szerinte Powellnek az amerikai érdekeknek megfelelően kellene cselekednie. Úgy véli, Washington a nemzetközi útiterv előmozdítását óhajtja, a genfi kezdeményezés szervezői viszont más úton akarnak haladni.



Az útiterv az Egyesült Államok által támogatott hivatalos béketerv, amelyet elvben elfogadtak az izraeliek és a palesztinok is. Ez a terv 2005-re előirányozza palesztin állam megalakulását, de nyitva hagy több kérdést, így a majdani határokét is. Powell kedden erősítette meg, hogy találkozni akar a másik béketerv, a nem hivatalos genfi kezdeményezés szervezőivel. Az amerikai külügyminiszter szerint meg kell hallgatni mások véleményét is. Az izraeliek többsége kezdettől fogva elutasította a genfi kezdeményezést, és hasonló volt a palesztinok jelentős részének álláspontja is. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.