2003. november. 26. 12:38
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
EU-alkotmány: kisebbségi jogok az elnökségi tervezetben
Magyarország eredeti elképzeléseitől némileg eltérő, kompromisszumok árán kialakított szöveg kerülne az EU alkotmányának nemzeti és etnikai kisebbségek jogaira vonatkozó részébe - tűnik ki a soros olasz elnökség által szerdán nyilvánosságra hozott tervezetből.
A hét végén Nápolyban tartandó külügyminiszteri konklávéra készített szövegváltozat ugyanis az unió alapértékeinek sorában nem közvetlenül e kisebbségek, hanem a hozzájuk tartozó személyek jogait említi. Mindenesetre ez az a formula, amely a kérdésről folytatott legutóbbi - részben kétoldalú külügyminiszteri - egyeztetések alapján a legnagyobb valószínűséggel elfogadható lenne a szerződésről döntő kormányközi konferencián (IGC). Az elnökség két további módosítást is javasol, amelyek szerint a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, valamint a férfiak és a nők közötti egyenlőségnek az elvével is kiegészülne a tervezett szöveg.
Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke szerdán jó tárgyalási alapnak nevezte az elnökségi tervezetet, még ha az nem is tartalmaz új javaslatokat a leginkább vitatott kérdések némelyikében. Brok szerint azonban a résztvevőkben megvan a politikai akarat az IGC sikeres befejezésére, és az ennek érdekében rájuk nehezedő politikai nyomás is egyre nagyobb. (MTI)