2003. október. 30. 15:56
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Szerbia: tüntetés, bizalmatlansági indítvány
Komolyra fordult a helyzet belgrádi szakszervezeti tüntetéssorozat második napján: csütörtökön a tiltakozók szembeszegültek a rendőrökkel, s tiltásuk ellenére utat törtek a köztársasági parlamenthez, ahol éppen megkezdődött a vita a kormány ellen benyújtott ellenzéki bizalmatlansági indítványról.
A csütörtöki tüntetést a Független Szakszervezetek Szövetségéhez tartozó vasas szakszervezet szervezte. A szerdai tízezres demonstrációhoz képest erősen megfogyatkozott a tüntetők száma, alig kétezren vonultak az utcára. Csakúgy, mint a tüntetéssorozat első napján, a tiltakozók csütörtökön is a kormány lemondását, a parlamenti választás kiírását és a privatizáció leállítását követelték.
A demonstrálók Belgrád központi terén gyülekeztek, majd onnan tiltakozó menetben a szerb parlament épülete felé indultak, a törvényhozás épületétől néhány száz méterre azonban rohamrendőrök állták útjukat. A tüntetők közül egyesek megkerülték a rendőrkordont, s néhányan a rendőrláncot áttörve jutottak el a parlament bejáratához, ahonnan később a helyszínre vezényelt csendőrök szorították ki őket. A belgrádi állami rádió értesülése szerint a békésnek indult tiltakozásban öt tüntető megsebesült.
Zoran Zsivkovics kormányfő a képviselők előtt felszólalva szokatlannak nevezte azt, hogy szakszervezetek politikai követelésekkel állnak elő, s ebben egyes pártok is támogatják őket. Zsivkovics a szerb kormány két és fél éves tevékenységének legnagyobb eredményének mondta azt, hogy "Szerbia normális országgá vált". Rámutatott arra, hogy a kormány folytatni fogja a reformokat, még akkor is, ha ez népszerűségvesztéssel jár. (MTI)