2003. október. 01. 10:11 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Visegrádiak csúcstalálkozója az EU-alkotmánytervezetről

Prágába érkezett a magyar miniszterelnök szerda délelőtt, hogy részt vegyen a visegrádi csoport csúcstalálkozóján, amelynek témája az európai alkotmány tervezete. Vladimír Spidla cseh, Leszek Miller lengyel, Mikulás Dzurinda szlovák, valamint Medgyessy Péter magyar kormányfő a cseh fővárostól 50 kilométerre délnyugatra fekvő Dobrísban folytat megbeszéléseket.

Prágai források szerint a találkozón a négy kormányfő véleményt cserél az európai alkotmány tervezetéről, illetve megpróbál egységes álláspontot kialakítani néhány olyan kérdésben, amely szerintük az alkotmánytervezetben még módosításra szorul. Bár a visegrádi országok álláspontja nem minden kérdésben egyezik - állítják Prágában -, abban egységesek, hogy szeretnék elérni, az Európai Unióban a jövőben is érvényesüljön az egy ország egy biztos elv, illetve megmaradjon az elnöki tisztség rotációja. A másfél órásra tervezett tanácskozás után a kormányfők közös ebéden vesznek részt, majd sajtóértekezleten számolnak be tárgyalásaik eredményéről. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.