2003. szeptember. 23. 16:39
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Bizalmatlansági indítvány a cseh kormány ellen
Bizalmatlansági indítványt nyújtott be kedden a Vladimír Spidla miniszterelnök vezette szociáldemokrata többségű cseh koalíciós kormány ellen az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS). A kormány sorsát eldöntő szavazásra pénteken délelőtt kerül sor - döntött kedden a cseh parlament alsóháza, a képviselőház.
"A kormány egyre mélyebb válságba dönti Csehországot, árt az ország érdekeinek, ezért úgy véljük, hogy le kell váltani" - ismertette pártja álláspontját a parlamentben Miroslav Topolánek, a polgári demokraták elnöke. Miroslav Grebenícek, a szintén ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) elnöke megerősítette, hogy pártja képviselői pénteken támogatni fogják a polgári demokraták indítványát, s a kormány menesztésére fognak szavazni.
A 200 tagú parlamenti alsóházban a két ellenzéki pártnak együttesen 99 képviselője van, ami kevés a kormány leváltásához. A három párti kormánykoalíció szociáldemokrata frakciójában azonban néhány képviselő elégedetlen a kormány politikájával és ellenzi az államháztartási reform tervezetét, amelynek vitája második olvasatban éppen most kezdődött, s ezért nem biztos, hogy a bizalmi szavazáskor a kormányzat mellé áll. A bizalmatlansági indítvány vitája már csütörtökön délután megkezdődik.
Spidla, aki kedd délelőtt majdnem két órán át tanácskozott a három koalíciós párt frakciójának tagjaival, a találkozó után elismerte, hogy egyelőre még nem minden kormánypárti honatya támogatja a reformtervezetet, ami a kabinet bukását eredményezheti még akkor is, ha a pénteki bizalmi szavazás a kabinet számára kedvező eredménnyel végződne. (MTI)