2003. május. 05. 11:41 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Csehország: törvényjavaslat Benes érdemeinek elismerésére

Edvard Benes volt csehszlovák államfő érdemeit kívánja törvénybe foglalni és elismerni a cseh parlament képviselőinek egy csoportja. A volt államfő nevéhez fűződik az a törvény, amely alapján a második világháború után az országban élő német és magyar származású lakosokat kollektív háborús bűnösnek nyilvánították.

A Lidové Noviny című cseh konzervatív lap úgy tudja, hogy a Benesről szóló törvényjavaslat szerzőit az első csehszlovák köztársasági elnökről, Tomás Garrigue Masarykról szóló törvény ihlette meg, s most hasonló módon Benes csehszlovák állammal kapcsolatos érdemeit is törvényben szeretnék rögzíteni. Bár Edvard Benes (1884-1948) csehszlovák állammal kapcsolatos érdemeit a mai Csehországban általában elismerik, személyiségét, politikáját sokan vitatják. Különösen érvényes ez a II. világháborúval kapcsolatos eseményekre, a csehszlovákiai szudétanémetek és magyarok háború utáni jogfosztására, amely a közéletben a Benes-dekrétumok elnevezés alatt ismeretes.
Csehszlovák államfőként Benes írta alá azokat a törvényeket, amelyek alapján az országban élő szudétanémeteket és magyarokat kollektív háborús bűnösnek nyilvánították, megfosztották jogaiktól és vagyonuktól. Mintegy hárommillió németet Németországba és Ausztriába telepítettek ki, s ez a probléma máig is terheli a cseh-osztrák és a cseh-német viszonyt. A magyarok egyoldalú kitelepítését a potsdami nagyhatalmi konferencia nem hagyta jóvá. Ezért később belső kitelepítésekre, illetve csehszlovák-magyar lakosságcserére került sor. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.