Balavány György rosszakaróknak nyilvánítja az állatbarátokat, akik szerinte képtelenek megérteni, hogy háború zajlik a túlélésért. Ha így áll a dolog, miért nem járt el következetesen? Többször magyarázkodik, finomkodik ugyanis, mint aki nem szeretné, ha érzéketlennek tartanák. Pedig aki le akar sújtani, annak ne legyenek skrupulusai.

Apróságoktól a glóbusz egészéig, a kicsinyes élcelődéstől a durva kiszólásokig terjed vádirata azok ellen, akik szerinte saját fajuk ellenségei. Már írása elején következetlen, hiszen idézőjelbe teszi a későbbiekben hosszan kifejtett tézisét, miszerint "az emberi faj addig fog fennmaradni, amíg képes 'leigázni a természetet'." Miért kendőzi gyarmatosító szemléletét, amikor az első szótól az utolsóig azt hirdeti, hogy fenntartások nélkül kell kizsákmányolni a bolygót, mert az uralkodó faj kiváltsága, hogy a maga előnyére bánjon (el) az alsóbbrendű lényekkel (unterkreaturs)?

Miért nevezi például csak kellemetlennek a földhöz vágott szurikáta esetét, ahelyett, hogy köntörfalazás nélkül kijelentené, mennyire rendjén való, hogy a megharapott ujjú kölyök érvényt szerzett erőfölényének? De komolyan! Minden épeszű ember megrökönyödött azon, hogy némelyek a pokolba kívánták a gyereket, ugyanakkor minden épeszű ember joggal nevezte őt állatkínzónak is. Szerintem mégsem a túlzók miatt horkant fel Balavány, sokkal inkább ürügy volt neki a történet, hogy igazolja tételét, miszerint visszatetsző, ha állatokkal érzelmesen foglalkoznak, és nem úgy, ahogy megérdemlik: veszélyként, haszonként vagy sehogy.

Én sem nem "nagyonhippi", sem nem "srác" nem vagyok, aki a szúnyognak sem tudna ártani, még akkor sem, amikor a véremet szívja. Mégsem értem, hogy mitől adalék az állítólagos önpusztító ideológiához, ha sokan úgy kommentálják a Balavány által nevetségessé tett állathang-komponista tragédiáját, hogy tisztelni kellene az erdők, mezők lényeit? A medvéket persze lelövik, miként más állatokat is az "emberbarát" vadászok, amennyiben az "embergyűlölő" természetvédők nem tudják elfogadtatni, hogy nekik is joguk van élni. És miért vinnék romlásba az emberiséget azok, akik családtagként tartanak házi állatokat, horribile dictu egyiket, másikat beengedik az ágyukba, adnak nekik a saját ételükből, szeretik őket simogatni, mert attól jobban érzik magukat, és még meg is puszilják a fejüket? Igen, vannak ilyen emberek! Nekik az állatok a kellemes élet velejárói. Mindenkinek a magánügye, hogyan kedveli az állatát, és attól, hogy néhány gazdag különc a macskájára hagyja vagyonát, vagy mások gyerekpótlékként tartanak állatot, még nem lesz égszakadás, földindulás. Aki imádja a házi kedvencét, persze még utálhatja is az emberiséget. És akkor mi van? Rengetegen rajonganak az állataikért, mégis szeretik, segítik embertársaikat. Balavány azzal mentegetőzik, hogy vannak kedves állatemlékei. Miért érdekes ez, amikor gazdáik befeketítésére egészségügyi közveszélynek nevezi a lakásban tartott kedvenceket amellett, hogy szerinte vészesen megterhelik a földi erőforrásokat? Miközben igaz, hogy gondot jelent a kedvtelésből tartott állatok gyarapodása és a környezetre gyakorolt nyomása, azért megkérdem: kinek súlyosabb az ökológiai lábnyoma, a lassan 8 milliárd embernek, vagy a kutya-macska népességnek?

A kutyájával végző balotaszállási nőt úgy írja le, mint aki brutálisan és értelmetlenül kínozta halálra az állatot. Lehet értelmesen kínozni? A cápa veszedelmes ragadozó, én bizony kést rántanék, amennyiben hajótöröttként szemet vetne rám egy emberevő példány. Ettől függetlenül teljes szívvel támogatom azokat, akik fel akarják számolni az uszonyukért kihalászott, majd kínhalálra ítélten visszadobott cápák vadászatát, amit azért űznek, hogy az ínyenceknek legyen levesük. Az elpusztítottak sorában temérdek élőlényt találni, amelyeket merő hóbortból hasznosítanak, mint Balavány gúnyolódásnak szánt példázatában a fácánokat.

Meg sem lepődtem azon, hogy neki a létezés élet-halál harc, amelyben az erősebb győz, vagy az ő szavaival: az egyik faj felemelkedése gyakran a másik kimúlása. Érezhette, hogy ez így ijesztően félreérthető, ezért gyorsan az ember-természet kapcsolatra szorította megjegyzését, elejét véve a szociáldarwinizmus vádjának. Sőt, újabb mentegetőzésként azokat is elítélte, akik "feleslegesen szenvedést" okoznak élőlényeknek. Mert lehet hasznosan is szenvedést okozni. Miként teszik a gyógyszeripari állatkísérletek, amelyek kapcsán vita van arról, hogy kiválthatók-e azok számítógépes szimulációkkal. Elismerem, sajnos a nagy részük egyelőre nem, amitől minden egészséges lelkületű ember rosszul érzi magát, és csak remélheti, hogy az informatika hamarosan eljut oda, hogy már nem lesz szükség állatok gyötrésére. Úgy vélem, ez a legkevesebb, ami elvárható egy érzékeny embertől, aki a kozmetikai ipar állatkísérletei ellen viszont kétségek nélkül tiltakozhat, és tiltakozzon is.

Az emberiség terjeszkedik mind létszámát, mint gazdasági törekvéseit tekintve. Ha a változás megújulással jár, az a fejlődés, de nem a haladás. Ahhoz több kell. Semmiképpen nem kalkuláció, amelyben a nyereségek maximalizálásának és a veszteségek minimalizálásának mértéke határozza meg, hogy az emberiség jól végzi-e a dolgát. Ezt képviseli Balavány György. Számára mindenki kártékony, aki az élővilág sokfélesége, a természet szépsége, az ökoszisztéma megóvása, vagy pusztán az állatok iránti megértés, szeretet miatt önkorlátozást javasol vagy a szerint él. Írásának megjelenésekor már régóta lángolt az esőerdő Amazóniában, meg Afrikában és Ázsiában is. Talán elfelejtette említeni, talán nem érdekelte. Akárhogy is, az ő világlátása szerint semmi probléma nincs azzal, ha kiirtják vagy felgyújtják a Föld flóráját és faunáját a kalkulált haszon érdekében. Ez a felfogás azonban nem más, mint út a sivár pusztaságba.