Sajnálattal olvassuk a jobboldali médiában mostanában megjelenő véleményeket, mi több, összeesküvés-elméleteket a melegjogok külföldi fejlődéséről. Tegnap a Magyar Hírlap szerkesztője ventilált arról, hogy az írországi azonos neműek házasságáról szóló népszavazás sikere valójában a gonosz multik megfélemlítésének eredménye. Szikszai Péter, a Napi Gazdaság egyik szerzőjének múlt heti írása szerint a melegek évek óta uralják a nemzetközi médiát nem hagyva teret a társadalmi egyeztetésre a melegházasságról vagy a melegek örökbefogadásáról. Nyíltan vagy burkolva, ezekkel arra céloztak, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT+) közösség mintegy ráerőszakolja magát az emberiségre, nemcsak hazánkban, hanem nyugaton is.

Nonszenszek sorát hozzák fel: ha az ír multik valóban kötelezték volna a dolgozóikat a szavazásra, azok simán szavazhattak volna nemmel. Az érvelésekből az következtethető ki, hogy a melegek az új zsidók, ugyanis médiauralásuk víziója nagyon hajaz a zsidók világirányító voltának neonácik körében elterjedt eszméjére. Ezzel szemben józan ésszel kell tisztázni a média, beleértve a jobboldali média kapcsolatát a melegekkel.

Az LMBT+ közösség láthatósága a heteroszexuális társadalomban fontos dolog. Azzal, hogy mindenki megismerkedhet az LMBT+ embereket érintő problémákkal, élethelyzetükkel, életstílusaikkal, egy toleránsabb világ alappillérét teszik le a meleg témájú vagy meleg karaktereket szerepeltető műsorok és médiumok. A melegek médiában való megjelenése egy hosszú küzdelem egyik eredménye – Magyarországon is. Egyesületünk tagjai számos LMBT+ rendezvényt szerveztek a rendszerváltás óta, így első kézből van tapasztalatunk arról, hogy szinte teljesen lehetetlen meleg témával a szórakoztató médiába kerülni hazánkban. Egyedül csak a hírekbe van esély bejutnunk, ami esetében sokszor negatív, csúsztatásokkal teli eseménytálalással találkozunk. Igaz ez a közszolgálati és a kereskedelmi televíziós csatornákra, valamint egyaránt a régebbi bal- és a jelenlegi jobboldali vezetés alatt működő orgánumokra is. Az elmúlt években megtörtént, hogy egy országos LMBT+ rendezvény társadalmi célú hirdetéseit drágábban, kereskedelmi vagy ahhoz nagyon közeli áron adták volna le a tévék. A 2000-es évek végén a közmédia csak este 11 után volt hajlandó egyik kulturális eseményünk reklámját sugározni, amelyet egyébként társadalmi célúnak nyilvánítottak.

Az Egyesült Államokban kezdődő, onnan nemzetközileg is egyre terjedőbb kedvező LMBT+ jogi változásokkal párhuzamban nőtt a melegek társadalmi elfogadása, ill. a kettő tényező kölcsönösen hatott egymásra, ezt népszavazások is igazolták. Az azonos neműek házasságának bevezetése, az azonos neműek örökbefogadási lehetőségének sokhelyütt való biztosítása után a külföldi műsorgyártók végre felbátorodtak, és nyíltan kezdtek el LMBT+ karaktereket szerepeltetni, sőt, egész LMBT+ műsorokat sugározni a többévtizedes elhallgatás után. Mivel globalizált világban élünk és Magyarország amúgy sem jeleskedik a populáris filmgyártásban, a csatornák átveszik ezeket a sorozatokat a külföldi nézettségi mutatók sikerein felbuzdulván.  Az LMBT+ közösség kedvezőnek ítéli meg itthon, hogy végre nálunk is láthatóbbakká válnak a melegek és egyre több sajtóorgánum pozitívan ad hírt róluk. Ám ne gondolja senki sem, hogy ezzel minden szivárványossá vált a magyar média egén: 2014-ben pont a liberálisnak/baloldalinak tartott RTL Klub cenzúrázta ki két meleg fiú csókját a Glee egyik epizódjában. (Igaz, állítólag a Nemzeti Médiahatóság egy korábbi RTL-t ért büntetése miatt döntöttek így.) Ilyenkor divatos közízlés elleninek titulálni hasonló filmjeleneteket – olyan közre hivatkozva, amelynek a véleményéről egyébként nem tudunk konkrétumokat vonatkozó kutatások hiányában. Olyan köz erkölcsére hivatkozva, amelyet a szerzők szerint a melegek határoznak meg…

A Napi Gazdaság és a Magyar Hírlap által közölt véleménycikkekből az tűnik ki, mintha az LMBT+ emberek világszerte összeesküdtek volna, és „csakazértis” ráerőszakolnák magukat a heteroszexuális, ha úgy tetszik, a „normális” emberekre. Itt a végre valahára elért láthatóságról van szó. Olyan láthatóságról, amelyet még a mai napig összekevernek a Pride felvonulások obszcén mivoltáról való tévhittel – teszik ezt azért, mert pont a Napi Gazdaság, a Magyar Hírlap és egyéb sajtóorgánumok torzítottan tudósítanak a melegekről és a nyaranta megtartott budapesti felvonulásról. (Nagyjából 4 éve a HírTV élőadásként feltüntetve egy sokkal régebbi felvonulás képeit sugározta a Pride-ról, más médiumok pedig nem is a magyarországi LMBT+ felvonulás képeivel illusztrálják tudósításaikat.) Aki részt vett a 2007-2008-as támadások utáni Budapest Pride-okon, az tudja, szó sincs vulgáris parádéról, „pávatollas férfifenekekről”, csak egyenlőségért vívott harcról. Valamint annak éreztetéséről, hogy az LMBT+ emberek nincsenek egyedül; van egy színes, befogadó és vidám közösség a számukra annak ellenében, hogy sokszor a saját családjuk ki- és megveti őket, nem beszélve az intézményekről. És szó van ellenszenvkeltésről számos sajtómunkás részéről. Ha mindez nem lenne, akkor lehetne tárgyalni kiegyensúlyozott médiareprezentációról és nem mellesleg, össztársadalmilag vitatkozni, ki-ki ízlése szerint pro és kontrákat felhozni arról, hogy mi sérti a társadalmat és mi nem; hogy vajon a „közerkölcsözők” sértik-e a valláskritikus felvonulók véleménynyilvánítási jogait vagy fordítva. Legyen az egy pávatoll a fenékben, egy egyszerű csók két férfi, két nő vagy egy nő és egy férfi, esetleg férfitestbe született nők és női testbe született férfiak között.