Kedves László!

Régi ismeretségünkre tekintettel, és egykori nagyrabecsülésemre apellálva néha írok neked egy levelet, amiben az a jó, hogy én megírom, te meg nem olvasod el. De azért csináljunk úgy, mintha.

Szóval azt mondod, hogy „van egy politikai realitás: a Fidesszel szimpatizáló értelmiségiek [???] és nem értelmiségiek, aktivisták, szimpatizánsok úgy gondolják, hogy valami kezd megbicsaklani a Fidesz tartásában, önazonosságában”. Mindezt a következőkből szűröd le. Másik régi ismerősöm, Pokorni Zoltán a létező legnagyobb visszafogottsággal és a lehető legszánalmasabb mismásolással volt szíves urizálásnak nevezni a kormánypárti dandyk gyors vagyongyarapodását, illetve az azzal való kérkedést, mire föl érkezett a magát nem alaptalanul találva érző Lázár János, és kikérte Pokorni szavait. Mégpedig azon az alapon, hogy „politikai veteránok” ne támadják hátba az első sorokban Gucci- és Louis Vuitton-táskákkal, közép-hatótávolságú jachtokkal és úszómedencékkel küzdő új nemzedéket, mikor azok az önfeláldozásnak már olyan fokára jutottak, hogy Rolex Bubblebackes kezüket és Amadeo Testonis lábukat sem kímélve püfölik, rúgják a népnyúzó kommereket.

A jó ütemérzékű Lázár kijelentésével azonban leverte a homárról a lazacos kaviárt. Beindult az álszent kommandó, hogy megpróbáltatásaiért (ismerőseik undorodva fordultak el tőlük, mert korábban kiálltak a Nemzeti Együttügyködés Rendszere mellett) a főminiszteren vegyen elégtételt. Számosan kezdték visszhangozni a Pitypangkrónika főszerkesztőjéből föltörő sóhajt: ők, biza, nem azért meneteltek föl s alá az Andrássy úton, hogy a békeharc takarásában egyesek megszedjék magukat. Középkáderek és elárvult hívek néztek fancsalian, és gurultak lassan dühbe. A kormánypárti hetilap még a konzervatív fiatalság krémjét is megszólaltatta, úgymint egy politológust, egy gitáros-eszmetörténészt meg egy „újságíró-kismamát”. (A következő lapszámban a peronőr-devizakárosult és a filológus-lumbágós nyilatkozik majd). Apropó: mindent elmond a garnitúráról, hogy ezek a negyvenfelé közeledő, önigazolást kereső ficsúrok és pörgentyűk jelentik arrafelé a fiatalságot. De ezzel még nem volt vége: a „nemzeti oldal” nagyjai (a szegregáló püspök, a rendszerfüggetlenül államilag kinevezett író és az egykori tudós, akinek egyetlen közéletileg értelmezhető tevékenysége az, hogy csokornyakkendőt hord) is intően emelték föl ugyanott mutatóujjukat. Akkor, amikor tömegek a középsőujjukat mutatják felétek – és nekik van igazuk.

Ugyanis, kedves László, tévedsz.

Lázár János nem a rendszer megbicsaklása, hanem a következménye. Ha valaki egy végletekig etatista, korporatív, bevallottan a lojalitást honoráló berendezkedést épít, az a helyezkedőknek, ügyeskedőknek teremt lehetőséget. Tudta ezt már Arisztotelész is. Ti nem tudjátok. Lázár János viszont tudja. Mi több: ez a magatartás volt vele szemben az elvárás, ő meg messzemenőkig megfelelt ennek a feltételnek, valóban generációjának legimpozánsabb teljesítményét nyújtotta e követelményrendszeren belül. Tökéletes példánya az általatok teremtett (vagy összegyűjtött) típusnak.

Gátlástalansága lenyűgöző, cinizmusa már-már művészet, elveiről semmit sem tudunk. Amennyiben a szegedi egyetemről nem Hódmezővásárhelyre ment volna haza, hanem a szintén közeli Makóra vagy Szentesre (amelyek szocialista vezetésű városok voltak), akkor nem Rapcsák András táskahordozója lett volna, hanem most ő lenne a Simon Gábor. Ami neki rossz volna, de nekünk nem lenne jobb.

Így legalább egyetlen ember akad, aki leleplezi mérhetetlen képmutatásotokat. Hiszen akiket ti tekintélyként tartotok számon, és most be vagytok rezelve, hogy savanyú, irigy lelküket sérti az újdonászok gyarapodása (mert erről van szó, nem a haza üdvéről), azokról Lázár pontosan tudja, hogy tehetségtelen skriblerek, szemforgató purifikátorok, végre komolyan vett futóbolondok, akiket éppen azért tartanak, hogy valami idióta teóriát képzeljenek a szimpla lopás mögé, meg hogy összegányoljanak mindent, hogy véletlenül se legyen mércéje, tükre annak, amit műveltek. Fáradjanak a pénztárhoz, és maradjanak csöndben – véli Lázár tökjogosan.

László, ti fönntartotok két intézetet azért, hogy járassák le a politikai elemzést és a közvélemény-kutatásokat. Alkotmánybírókat, ügyészeket fizettek, hogy űzzenek csúfot a jogból. Etetitek Bíró Zoltánt, Bogár Lászlót, Fekete Györgyöt, hogy relativizálják a tudományosságot és a művészeteket. Most meg nem azon vagytok kiakadva, hogy valakik nagyüzemi méretekben hm.. izé.. szereznek maguknak, hanem azon, hogy ezt meg is mutatják. Az a helyzet, hogy semmi, de semmi alapotok nincs, hogy fölháborodjatok a fiatal törtetők miatt.

Akinek pedig nincs semmije, az annyit is ér.