Ugyan lecsengőben van az őszödi beszéd körüli újbóli fölhajtás, de a történet nem tanulság nélküli. Solymosi Frigyes akadémikus írása az őszinteségről és a hazugságról, valamint a politikai kommunikációról.
A politika iránt nagy affinitást érző polgárnak kellett ahhoz lenni, hogy valaki elviselje az őszödi beszéd utózöngéivel kapcsolatos, a médiából néhány héttel ezelőtt áramló híreket és eszmefuttatásokat. Mindez történt akkor, amikor szinte hallgatunk az ország jövőjét, gyermekeink, unokáink életét meghatározó döntésekről. Elfogadom, hogy kampány van, és az őszödi beszéddel kapcsolatos megfontolások ennek fontos részét képezik. Az a kérdés is, hogy ki volt a kiszivárogtató. Elgondolkozató, hogy kilétét az MSZP és közvetlenül Gyurcsány Ferenc nyolc év alatt sem tudta egyértelműen kideríteni.
Megnyugtató, hogy a beszéd titkosszolgálati eszközökkel történő lehallgatása kizárható. Azon nem lehet csodálkozni, hogy az akkori ellenzék a beszédet és annak különösen hátborzongató és hasznosítható mondatait a 2006-os kampányban és azóta is folyamatosan felhasználja a „nagy ellenféllel” szemben. Képtelen vagyok viszont megérteni az ebben az ügyben nyilatkozó Gyurcsány Ferencet, az ország volt miniszterelnökét, aki szónoklatát lassan már valamiféle hőstettnek minősíti. Visszaemlékezése szerint az MSZP parlamenti frakciója óriási lelkesedéssel, helyéről felugorva fogadta kijelentéseit, politikai analízisét, melyet ő is a legjobbak közé sorolt. Azt is bevallotta viszont, hogy néhány hét múlva már maga se emlékezett arra, hogy valójában mit is mondott. Ez lehet a hátránya annak, ha valaki bízva saját kiválóságában, nem rögzíti előre – legalább vázlatosan – mondanivalóját. Ezt csak a nagy elmék engedhetik meg maguknak. (Mellékesen jegyzem meg, hogy Teleki Pál még a minisztertanács ülésén is papírról olvasta fel felszólalását.) Amint a példa mutatja, a beszéd hevében könnyen elragadhatja a szónokot a lendület, a hév, a saját szavaitól való megrészegülés, és olyanokat is kiejt a száján, amit – ha meggondolná – biztosan nem tenne.
Lehet, hogy az őszödi beszéd a maga nemében egy szónoki, politikusi bravúr volt: őszintesége meghatotta, lelkesítette a jelenlévőket. A lelkesedők azonban megfeledkeznek arról, hogy a választásokon nem csak a pártrendezvények résztvevői, az egész beszédet végighallgatók szavaznak, hanem a társadalom nagy része, amelyikhez csak a média és/vagy az ellenzék által kiemelt „kulcsmondatok” jutnak el, nevezetesen, hogy „hazudtunk reggel, délben és este”, és sorolhatnám a beszéd további önkritikus részeit. Ezek messze elégendők voltak ahhoz, hogy felháborodást keltsenek, függetlenül attól, hogy a 2006-os zavargásokat ki és hogyan szervezte. Az őszödi beszéd utáni történések arra mutatnak, hogy az őszinte vallomást állva ünneplők eltagadtatása se tartott sokáig, mert még mielőtt új parlamenti választásra került volna sor, jobbnak vélték lemondatni pártelnök-miniszterelnöküket.
Az a közelmúltban elhangzott vélekedés, hogy Gyurcsány Ferenc azért mondta volna el önostorozó, őszinte beszédét, hogy elterelje a figyelmet a gazdaság nehéz helyzetéről, hihetetlen, és nem túl okos magyarázat. Lenne a világon olyan politikus, aki azzal szeretne a társadalomban jó pontokat, támogatást szerezni, azzal kívánná elterelni a figyelmet kormányzása hiányosságairól, hogy azt mondja: „hazudtunk reggel, délben és este”? Hol van az a békés, megbocsátó demokrácia a világon, amelyik erre azt válaszolja: „derék ember ez a miniszterelnök és kormánya, támogassuk a legközelebbi választáson, hátha most nem fog hazudni, nem fog bennünket félrevezetni”?
Nem vagyok politikus és jómagam nagyra értékelem az őszinteséget. Egyet azonban leszögezhetünk: egy kormányban lévő miniszterelnök soha nem mondhat olyat, hogy „hazudott”. Ha már önkritikát akar gyakorolni, és be kívánja vallani, hogy valamit rosszul csinált, és korábbi nyilatkozataiban nem pontosan informálta a választókat, akkor fogalmazzon diplomatikusan. Mondja azt, hogy ebben és ebben a kérdésben nem hoztunk jó döntést, ezen és ezen változtatnunk kell, és a jövőben megpróbálunk hatékonyabban kormányozni. Azt az emberek még meg tudják bocsátani, ha a politikusok hibáznak, és lehet, hogy még azt a ritka esetet is honorálják, ha a miniszterelnök még kormányzása alatt elismeri, hogy bizonyos területen jobban is csinálhatta volna, de annak bevallását, hogy „hazudott”, hogy félrevezette őket”, már nem nyelik le. Az már csak nagyon kevés embert érdekel, hogy mit is mondott a kritikus mondatok után, ha megpróbálja a hazugságot megmagyarázni, elfogadtatni. Ennek a politikusnak pártja érdekében háttérbe kellene, kellett volna vonulnia, legyen egyébként bármilyen kiváló, harcias szónok.