Az Együtt 2014 választási mozgalom szombaton nagygyűlést tartott, évértékelő beszédet mondott Bajnai Gordon. Sokaknak főleg az szúrt szemet, hogy ott volt – például – Kuncze Gábor, Suchmann Tamás, Mécs Imre és Draskovics Tibor, sőt Heller Ágnes és Ungvári Tamás az első sorban ült, egymás mellett! Ezekről a politikusokról, illetve értelmiségiekről magabiztosan állítják a kritikusok, hogy „megújulás” tőlük nem várható, de hát ki az ördög beszél itt megújulásról? Magával a beszéddel sokkal súlyosabb bajok voltak.

Az ember ült otthon a monitor előtt, és várta, hogy Bajnai egyszer túljut a klasszikus retorikai alakzatok példatárán (repetitio, climax, anticlimax), a kulturált mondatokon, a szívbemarkoláson, a „hiszek”-en és „büszke vagyok”-on, és elejt egy-két szót arról, hogy ha újból miniszterelnök lenne, mihez kezdene. Hogy miért is szavazzak rá. Pontosan ez maradt ki. Persze, normális Magyarországot akar, de ki nem? Orbán Viktor és Matolcsy György saját magát tartja normálisnak.

A beszéd elején felsorolást hallhattunk arról, hogy ki mindenki „tudja”: az Orbán-kormány „tönkretette az országot”. (Bajnai itt egyébként ellentmondásba került a beszéd végével, ahol az elit osztatlan felelősségére céloz.) A mindenki: egyetemisták és szüleik, tanárok, munkanélküliek, minimálbéren élők, devizahitelesek, közmunkások, éhségmenetesek, nyugdíjasok. A felsorolásnak csak a hatodik helyén szerepelnek a vállalkozók, mint „akik a növekvő közterhek és elapadó hitelek miatt újabb és újabb embereket kénytelenek elbocsátani”.

Vagyis a Bajnai-beszéd szerint azok az emberek, akiktől a GDP zöme és az állam bevételeinek tetemes része származik, egy elnyomott csoportot alkotnak a sok közül, és messze nem a legfontosabbat. (A minimálbér nem elég a létminimumhoz, adóztatása botrány, de megnövelése és egyáltalán, a megkövetelése ismét csak a versenyszféra munkáltatóit sarcolja.) Különben az összes többi csoport olyan, amelyre az állam ilyen vagy olyan formában nem költ elég pénzt a kicsikart adókból. Ők a többség, tehát mint választók a beszédből leszűrhetően ők a fontosabbak.

Az utóbbi hónapok egyik legjobb fejleménye, hogy az egyetemisták – a legkülönfélébb demagógok buzdítása ellenére – igen józanul nem követelnek teljes tandíjmentességet. (És azt is elutasították, hogy csatlakozzanak az Együtt 2014 egységfrontjához.) De amúgy mintha megállt volna az idő 2009-ben. Bajnai azt mondja: „csak arra összpontosítok, hogy egyetlen nagy erővé szervezzem a rezsim károsultjait… Ezt a sokféle akaratot egységes erővé kell szervezni, különben csak tehetetlen düh marad”.

A kör bezárul. Bajnainak valamiért nem jut eszébe, hogy hajszálpontosan ez volt Orbán stratégiája is 2010 áprilisa előtt, a végén éppen az ő kormányával és a kormányát támogató párttal szemben. Összefogni minden erőt, az orvosoktól az egyetemistákig, a gazdáktól a nyugdíjasokig, mindenkit, aki ilyen vagy olyan módon függ az államtól, és ezért vagy azért dühös az államra. Többségi factiont létrehozni, egyetlen hatalmas érdekkoalíciót, amit egyetlen szenvedély, „a tehetetlen, kiszolgáltatott államellenes düh tart össze”. (A tehetetlen düh természetesen az aktuális kormányra és kormánypártra irányul. Bocsánat, hogy magamat idézem, de én mondtam előbb, nem Bajnai.) És azzal megnyerni a választást, lehetőleg úgy, hogy meglegyen a kétharmad, mert annál kevesebb nem az igazi.

Ez a cél. Hogy utána mire számíthatunk? Olyasmiket szabad előrebocsátani, hogy „helyreállítjuk a jogállamot” és „megszüntetjük a félelmet” (Orbánék is mondták 2009 táján), ez kellően általános és mindenkinek tetszik. De hogy mi lesz például a gazdaságban, ahol érdekek ütköznek, azzal egyelőre nem foglalkozunk, mert akkor vége szakadhat a kívánatos egységnek.

Egyrészt minden többségi faction életveszélyes a szabadságra és a jólétre. Másrészt csak erőszakkal, tehát a szabadság és jólét korlátozásával lehet egyben tartani, különben szétesik, amint megszűnik az egyesítő szenvedély (magyarán legyőzik a szocialistákat vagy Orbánt).

Bajnai 2009-ben még tökéletesen tisztában volt a speciális magyar kétpártrendszernek azzal a szörnyű sajátosságával, hogy nem lehet értelmes gazdaságpolitikát folytatni, mert a választást az nyeri, aki többet és meggyőzően tud ígérni az állam részéről a népnek, utána pedig valahogy ki kell bekkelni, hogy az ígéretek betarthatatlanok, mert ha betartják őket, még nagyobb a baj (lásd Medgyessy és a száznapos program).

A kibekkeléshez azonban csoda kell, valamint rengeteg megalkuvás, mert az értelmes (nem osztogató, hanem a szerves növekedést serkentő) gazdaságpolitika minden jelére héjaként csap le az ellenzék, akár szocialista, akár fideszes. Bajnai éppen azért tudta az első zuhanás után valamennyire stabilizálni a gazdaságot, mert nem volt népvezéri alkat, és mert nem akarta megnyerni a következő választásokat. Most viszont fölvette a népvezér szerepét, és meg akarja nyerni a választásokat. Így aligha fog menni, mivel ugyanezt a stratégiát ellene már kipróbálták, sikerrel, és ez az emlék még elég élénk. De nem is biztos, hogy ilyen körülmények között érdemes megnyerni a választásokat, egyáltalán, indulni rajtuk.

A létező magyar ellenzék óriási többsége belesétált a csapdába. Túl a beépített csalási lehetőségeken, a választási törvénnyel a Fidesz szabályszerűen megzsarolta az ellenzéket, amit az büszkeségében nem hajlandó észrevenni: vagy visszajön a 2010 előtti kétpártrendszer, ami a Fidesznek nagyon kellemes volt, de az országnak katasztrófa; vagy marad a 2010 utáni kvázi-egypártrendszer. És ahol a kormánypárt határozza meg, hogy milyen jellegű ellenzéki párt indulhat a választásokon, ott nincs képviseleti demokrácia.

Az egyfordulós lebonyolítás és az egyéni választókerületből szerzett mandátumok megnövelt aránya arra kényszeríti az ún. demokratikus (nem „nemzeti radikális”) ellenzéket, hogy egyetlen pártként működjék. Vagy az egyik párt nőjön túl az összes többin. Vagy a pártok tegyenek úgy, mintha nem lennének köztük érdek- és nézetkülönbségek – mintha nem konkrét csoportokat képviselnének, hanem mindent öntsön el valami népbarát, balos generálszósz, ami ellen senkinek nem lehet kifogása. Egyszerű jelszavak: Utáljuk Orbánt! A kormány ne sanyargassa a népet!

Bajnai láthatóan máris engedményeket tett a saját tábora nála balosabb sokaságának. Nemhogy bevezetné az ál-egykulcsos adó helyett a valódi flat taxet, ami a Kelet-Európára jellemző gazdasági összeomlás viszonyai között üdvösen hat a kezdődő növekedésre, hanem riadtan elhatárolódik az ingatlanadótól, ami pedig – és a vagyonadó általában – a leginkább igazságos módja a nagy, de terméketlen jövedelmek megcsapolásának. Közli a néppel, hogy „az elmúlt két évtizedben nem hoztuk ki Magyarországból azt, amire hivatott”, de azt elfelejti közölni, hogy ennek nagyon nagy részt a politikai rendszer volt az oka, azt pedig az az elit tartotta életben, amelynek maga is oszlopos tagja volt, bármennyire kiábrándult a végén.

Az ügynöknyilvánosságon kívül semmiben sem értek egyet Schiffer Andrással (az LMP szakadáraival sem, akiknek most Bajnai annyira örül), de ebben az egyben igaza van. Mindegy, hogy ő mivel indokolja meg híveinek. Ha párt vagy, légy párt, ne pedig Orbán hitvány, gyönge bábja, az ő kívánalmai szerinti mismás-egységfront, ellenzéki komplementer.

Persze az önállóság sem sokat ér a célzottan antidemokratikus választásokon, talán helyesebb volna bojkottálni, csak ahhoz érzékelni kellene, hogy mennyire antidemokratikusak.