„A gyilkosság mindig gyilkosság. Mindegy, ki követi el. Ártatlan emberek gyilkosait meg kell büntetni! Ez ellen sem a kormány, sem egy parlament nem cselekedhet. Ez természetes.” (Simon Wiesenthal)

Szinte pontosan négy évvel ezelőtt a Fidesz nagyon fel volt háborodva. Az Európai Unió „hitelességét veszélyezteti, ha eltűri az alapelveit és értékeit kikezdő politikai lépéseket” - fogalmazott Gál Kinga EP-képviselő, amikor a pozsonyi parlament megerősítette a Benes-dekrétumokat. „Közösen kell tennünk ellene, hogy a kollektív bűnösséget felemlegető elvek, közösségeket megalázni szándékozó politikák ne legyenek szalonképesek európai közös otthonunkban” - tette hozzá tiltakozásában, nagyon helyesen egyébként.

A helyzet mára annyiban változott, hogy most a Fidesz az, amelyik tesz a kollektív bűnösség elvéért, és ha nem is egész közösségeket, többes számban, de egy politikai pártot, annak vezetőit, tagjait, s ily módon választóit is megalázva. Mint azóta széles körben ismertté vált, a Fiatal Demokraták Szövetségének utódpártja (© Hell István) az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvény preambulumában állapítaná meg, amit elsőként az MSZP állapított meg önmagáról 1989-ben, az Alkotmánybíróság pedig 1990-ben: az MSZP bizony az MSZMP jogutóda.

Az MSZMP kongresszust tart. Vérbő történelem

MTI

Míg azonban a szoci pártalapítók ennek megemlítését az MSZMP-t megszüntető, MSZP-t megalapító 1989. októberi XIV. (az új párt számára: I.) kongresszuson nyilván az újrakezdés minél problémamentesebb levezénylésére tartották magától értetődőnek, addig a 2011-es fideszes deklaráció nem csupán szimbolikus jelentőségű. Azonban hogy pontosan mit jelent, milyen jogi vagy morális következményekkel jár ma a szocik jogutód-státusa, ugyanúgy homályos, mint az, hogy a médiahatóság milyen módon élhet majd a represszív médiatörvény számos megtorló lehetőségével.

Így történhet meg az, hogy Gulyás Gergely képviselőnek a parlamentben külön magyarázkodnia kell: nem történt meg a súlyos bűnök miatt felelősségre vonás, igazságtétel kell, ugyanakkor „senki nem kívánja megbélyegezni az MSZMP volt tagjait, és senki nem kívánja a mai, szabadon választott pártok képviselőit kriminalizálni”. Tényleg, senki nem kívánja? Főnököt megkérdezted erről, Gergely? Mert az a szöveg, Gergely, amely szorgos kezeitek által a preambulumba bekerült, erre minden lehetőséget megad, Gergely.

Apropó utódpárt: nem két párt alakult végül az állampártból 1989-ben? Jaaaj, hát dehogynem, ott voltak még az olyanok, mint Grósz Károly meg Berecz János, akik decemberben befejezték az MSZP-pártalapítás miatt elszabotált XIV. kongresszust, és Thürmer Gyulát elnökké választva, MSZMP (később Munkáspárt) néven folytatták áldásos tevékenységüket. Ők azonban jogilag nem utódpárt, pontosabban minden szempontból azok, csak éppen jogilag nem, különben is, ők a Fidesz-kompatibilis kommunisták, úgyhogy velük simán együtt lehetett kampányolni a kórházak privatizációja ellen. Nem ők a lényeg, hanem az MSZP. Miért is?

*

Az új törvénytervezet szilárdan a benesi kollektív bűnösség talaján állva mondja ki: a szocialista párt az MSZMP nevű „bűnöző szervezet” jogutódaként, „a törvénytelenül felhalmozott vagyon örököseként, a diktatúrában vagy az átmenet során megszerzett illegitim előnyök haszonélvezőjeként, valamint a régi és az új pártot összefűző, a pártvezetést is jellemző személyi folytonosság okán” osztozik „mindazon felelősségben”, amellyel az állampárt terhelhető.

Nézzük is, mi az a mindazon felelősség: „a II. világháború utáni demokratikus kísérletet szovjet katonai segítséggel számolták fel, az országot eladósították, versenyképességét 'végzetesen lerontották', meggyilkoltak embereket, idegen hatalomnak szolgáltatták ki, törvénytelenül bebörtönözték, kényszermunkatáborba hurcolták, megkínozták, embertelen bánásmódban részesítették, vagyonuktól önkényesen megfosztották őket, szabadságjogaikat teljesen elvették, származásukra, világnézetükre vagy politikai meggyőződésükre tekintettel hátrányosan megkülönböztették őket, a magánéletüket törvénytelenül megfigyelték és befolyásolására törő titkosrendőrséget működtettek.” Na most innentől azért kicsit komikusan hangzik az, hogy senkit nem akarnak kriminalizálni.

A felelősséget – és ezek szerint a büntetőjogi felelősséget – nem lehet csak úgy beledeklarálni a világba vagy egy preambulumba. Kimondott, leírt dolgoknak következményei vannak, a szoci jogászok tehát joggal reagálnak úgy erre az őrületre, hogy közlik, ilyen alapon föl kell oszlatni az MSZP-t, vagyonát elkobozni (dacára annak, hogy az állampárt 1991-re törvényesen elszámolt vagyonával); de tegyük hozzá, az ügyészség ezek után bármikor berendelheti Lendvai Ildikót a Gyorskocsi utcába azzal, hogy „hol volt ön a padlássöprés idején? A magánnyugdíjak államosítása idején? Ööö... upsz”.

A Fidesz természetesen senkit nem akar kriminalizálni, potenciális politikai vetélytársat pláne nem, az ilyesmi mindig is távol állt az ízlésétől. Nem, a fülkeforradalmárok emelkedett demokrácia-felfogását híven tükrözik az olyan kijelentések, mint pl. Soltész Miklós szociális államtitkáré, aki szerint „egy huszonéves képviselőt nem lehet felelőssé tenni az MSZP elődpártjának bűneiért, de hogy az MSZP magában hordozza az erkölcsi fertőt, gazdasági mentalitást, ami az elmúlt negyven évet jellemezte, az biztos, és erről beszélni kell”. Vagy itt egy másik államtitkár, Szászfalvi László, aki Nyakó képviselő felszólalására válaszul közölte: „Semmilyen erkölcsi joguk nincs arra, hogy ebben a parlamentben egyáltalán megszólaljanak”. Az MSZP az MSZMP jogutóda, ezért inkább „nézzenek magukba és hallgassanak”.

Ám bármennyire kétséges is a Fidesz legújabb csapásiránya, a szocik ezzel szemben előrángatott ellenérve totális mellékvágánynak tűnik. Nem is ellenérv, leginkább szocialista önmítosz az az állítás, amit a most 37 éves Mesterházy Attila előadott, hogy ugyanis „a szocialisták rendszerváltó pártként hozzájárultak a demokratikus átmenethez, a jogállam kiépítéséhez”. Az MSZP sok minden volt, de rendszerváltó párt nem.

A párt a rendszerváltás folyamatának vége felé alakult leginkább az MSZMP reformköreiből, jóval a többi, demokratikus párt után, és céljuk leginkább a szocializmus át- és megmentése volt. Az MSZP első kongresszusi állásfoglalása elhatárolja magát „a bűnöktől, a tévesnek, hibásnak bizonyult elvektől és módszerektől”, kész segíteni a többpártrendszerű demokrácia kiépítését, ugyanakkor a párt „folytatója a szocialista és kommunista mozgalom időtálló hagyományainak (…)”. A „gyökeres politikai megújulást” is hangsúlyozva, ám „a jogfolytonosságot fenntartva” jelenti be a kongresszus az MSZP megalapítását.

Az MSZP nem a terrort, hanem a szervezetszociológiai szürkeséget, az identitáshiányt, a felmerülő problémák elkenését és a banális unalmat örökölte az állampárttól. A szocialisták a rendszerváltás óta háromszor kormányoztak, de egyetlen olyan lépést sem tettek, amely az alkotmányosság alapjait, a jogállami kereteket oly mértékben feszegette volna, mint most röpke másfél év alatt a néhai Fidesz utódpártja. Hogy az MSZP-vel mi volt a gond, azt a vár bevételére készülő Gyurcsány Ferenc látta a legvilágosabban: a párt „ képtelen eldönteni, hogy kinek és minek a pártja. (…) A Magyar Szocialista Pártnak maga mögött kell hagynia munkáspárti jellegét” - írta róluk 1999-ben.

Most pedig itt a vég: az új állampárt „erkölcsi fertőnek” nevezi ellenzékét, amely a parlamentben legjobb, ha hallgat. Van azonban egy vetülete ennek a neofita antikommunizmusnak, amelyben a Fidesznek teljesen igaza van.

*

Mai szemmel, húsz évvel ezelőtti énemmel ellentétben úgy látom: a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényt az akkori demokratikus pártok konszenzusával, alkotmánybíróság-álló módon kellett volna elfogadni. Újranézve az 1991-es (és látva a minapi, 2.0-ás) Kónya-Pető vitát, egyértelműen Kónyának adok igazat.

Tényleg elmaradt egy apróság az elmúlt húsz évben: azoknak az öreguraknak (de csak azoknak) a bíróság elé citálása, akikről alaposan gyanítható, hogy vér tapad a kezükhöz. Nem tudom, élnek-e még ilyenek köztünk, de bizony örülnék neki, ha Biszku Bélát a vádlottak padján láthatnám. Még csak leültetni se kéne az öreget, csak lássam a korrekt, jogállami tárgyalást. Mégiscsak nonszensz, hogy a náci bűnök elévülhetetlenek, a kommunisták meg – nálunk legalábbis – elévülhetnek.

1992-ben Zétényi úr Bécsben járt, hogy Simon Wiesenthallal tárgyaljon az igazságtétel dimenzióiról. Az öreg nácivadász magától értetődőnek tartotta, hogy nem lehet különbséget tenni az egyes rezsimek bűntettei között: „Ha valaki ártatlan embereket gyilkol, akkor nincs különbség. (…) A jogszerűség nem egyirányú utca, hogy csak a nácikat lehet és kell megbüntetni. Mindenkire vonatkozik. Kétségtelen: ez a jogszerűség alapelve.” Hát igen.

Az ilyen fajta jogszerűségi, igazságtételi utómunkálatokat akkor is el kell végezni, ha az érintettek száma egy kézen megszámolható, akkor is, ha már nyolcvan-kilencven évesek, és akkor is, ha a morálisan korrupt társadalom – mint azt a sortűzpereket övező totális közöny is mutatja – alapvetően leszarja az ilyesmit. Elkövetett bűnök nem maradhatnak megtorlás nélkül. Mármint jogállamban. Ha viszont az új állampárt tovább rombolja a jogállam, a demokrácia normáit, akkor elveszti minden morális alapját arra, hogy elszámoltassa a kommunistákat. Na ez az igazi erkölcsi fertő.