Egy ország élén nem állhat olyan ember, aki környezetével együtt mást mond délelőtt, s mást délután. Az is rossz, ha törvényjavaslatok és előkészítetlen tervezetek kapcsán kormányon és frakción belül úgy vitatkoznak, alkudoznak, szavaznak – véleményüket akár óránként változtatva – társadalmi csoportok, gazdasági ágazatok, régiók sorsáról, mintha azok egy össznépi társasjáték leüthető, kicserélhető bábui volnának. Ez a politika és politikusi magatartás most a csőd szélére juttatott minket, s itt az ideje a konzekvenciák levonásának. Voltak már miniszterelnökök ebben az országban, akik ilyen helyzetben tudták, mit kell cselekedni.
Tegnap a beavatottak alig egy óra leforgása alatt a deviza- és a részvénypiacon megkereshették a Seychelle-szigetekre valót. A tőzsdét ugyanis nemcsak bedönteni, de berobbantani is nagyon tudják a fiúk.
16 óra előtt néhány perccel jelent meg a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye arról, hogy az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációját kihasználva a magyar kormány megkezdi a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal az „új együttműködés” kialakításának lehetőségéről. A szenzációs – bár első hallásra nehezen hihető hírre – azonnal lódult a tőzsde és erősödött a forint.
Fegyverletétel
A média után a pénzpiacok is rákattantak a bejelentésre, elvégre kormánykörökből jött a hír, s mifelénk ezekben a körökben – ugye – nem hazudnak. Az utolsó órában szét is tépték a blue chipeket, a BUX közel 4, a Mol, az OTP ára végül 6,4-6,4 százalékkal emelkedett. Aztán rövidesen megjelent az IMF közleménye, ismertté vált a Magyar Nemzeti Bank reagálása, s kiderült, hogy már megint minden máshogy van. Nemcsak a kormánypárti frakciók és a lakájmédia állt értetlenül a fejlemények előtt, de az érintett intézmények sem tudtak előzetesen semmiről. Ellentétben néhány bennfentes kormánytaggal és feltehetőleg azokkal a háttéremberekkel, akik az ilyen váratlan bejelentések alkalmával mindig a megnyíló pénzforrás alá teszik a dézsájukat.
A többieknek pedig csak egy bukott szabadságharc keserű emléke marad.
Az NGM közleménye ugyanis, mondjanak majd bármit róla, az Orbán által meghirdetett függetlenségi háború végét jelenti. Miután ő és jobbkeze egy értelmetlen harcban kivéreztette az országot, kénytelen volt meghajolni a fenyegető külső erők előtt. Méghozzá viharos gyorsasággal, hiszen az egyoldalúra sikeredett bejelentés arra talán jó volt, hogy a galád cselekedetre már kész hitelminősítőket (akik a végzetes, bóvli kategóriába akarják sorolni Magyarországot) átmenetileg visszafogja.
A részletek jól ismertek: a tartalékaink kimerültek, hitelekhez nem jutunk, az államkötvényeket csak 7-8 százalékos hozammal lehet eladni, a költségvetésből hiányoznak a tervezett adóbevételek, az elmúlt hónapokban látványosan menekült az országból a pénztőke és a maradék megtakarítások egy jelentős része, ugyanakkor működő tőke ilyen bizonytalan és kiszámíthatatlan gazdasági-pénzügyi környezetben nem jön Magyarországra…
Országkockázat
Mindezek következtében az állam finanszírozása az utóbbi hónapokban már többször is lefagyott, s a háttérben ketyeg néhány olyan bomba, amelyek felrobbanása különböző, ma még működő alrendszerek összeomlását, leállását vonja maga után – ahogy a volt fideszes képviselő ÁSZ-elnök nemrégen hangsúlyozta. Csak egy példa a sok közül: idén már az önkormányzati kötvénykibocsátások százmilliárdjainak (ezeket a pénzeket is zömmel 150-160 forintos svájci frankban jegyezték) törlesztése is esedékessé vált, s a belepumpált pénzek ellenére az államadósság is visszakúszott 82 százalékra, miközben országkockázati felárunk a történelmi csúcs felé közelített.
Ezt a sötét, drámai helyzetet persze lehet Szijjártóval, Matolcsyval vagy Giró-Szásszal szavakban fényesíteni, de a lényegen semmilyen szómágia nem változtat. Az aládúcolt ország az összeomlás szélén áll, s az elmúlt hetekben már az államkötvények jegyzésével is súlyos gondok támadtak. Ha pedig a hitelminősítők a bóvli kategóriába sorolnak át bennünket, akkor mi is Európa szeméttelepére kerülünk. Ezt a lehetőséget a Standard and Poor’s részéről a héten tudatosították is a közvéleménnyel, s Orbánék számára nyilvánvalóvá vált, hogy Damoklész kardja nemcsak lebeg a fejünk fölött, de akár már csütörtök este lesújthat rájuk.
Mivel menekülési útvonalnak (a kínai, orosz, arab és egyéb pénzszerző turnék) nem váltak be, az egyetlen rapid megoldásnak az éppen Magyarországon tárgyaló IMF-küldöttség kínálkozott, amelynek ugyan nincs felhatalmazása a tárgyalásra, de nevesítésük arra elegendő lehet, hogy Matolcsyék a végveszélyt elhárítsák, s némi időt nyerjenek. Az Origo értesülései szerint annyira ötletszerű és gyors volt a döntés, hogy bár délelőtt még az ellenkezőjét kommunikálták, de délután a minisztérium már bejelentette szándékát anélkül, hogy erről az „illetékeseket” értesítették volna.
Betyárbúror
S hogy a bejelentés mögött valóban katasztrofális helyzet húzódhat meg, bizonyítja, hogy a kormányzat annak ellenére ajánlott partnerséget az IMF-nek, hogy a döntés alapjaiban rengeti meg a szabadságharcot és fülkeforradalmat kommandírozó, szeretett vezér nemzetstratégiáját, arról nem is szólva, hogy az esetleges hitelnyerés belpolitikai értelemben felér egy katasztrofális, sőt Orbán számára akár végzetes hitelvesztéssel, politikai öngyilkossággal.
Van is tanácstalanság és ebből következő hallgatás kormányzati körökben, hiszen Orbánnak és tanácsadóinak fel kell készülnie a fordulat kommunikálására, továbbá annak az elterjedt nyilatkozatnak a kimagyarázására, amit állítólag zárt körben tett, hogy ha az IMF jön, akkor ő el…
Ezek után felettébb érdekes lesz, ahogy a tegnap délelőttig kérlelhetetlen és mindenre elszánt Orbán-Matolcsy páros levezényli a kiegyezést az IMF-fel. Vagy az lesz, hogy tárgyalnak, s elfogadják – a ma még nemcsak, hogy nem ismert, de még meg sem fogalmazott – feltételeket, vagy az, hogy nem sikerül megállapodni. Az első esetben másfél évig teljesen értelmetlenül és fölöslegesen nyomorgatták az országot, a másodikban a jelenleginél is kilátástalanabb helyzetbe kerülünk, a nemzetközi bizalomnak a maradékát is seperc alatt elpazaroltuk.
Azonban nemcsak ez a csapdahelyzet állítja új kihívások elé a kormányfőt, rá most különös morális teher is nehezedik. Egy ország élén nem állhat olyan ember, aki környezetével együtt eljutott arra a szintre, hogy mást mond délelőtt, s mást délután, illetve különböző törvényjavaslatok és előkészítetlen tervezetek kapcsán kormányon és frakción belül úgy vitatkoznak, alkudoznak, szavaznak – véleményüket akár óránként változtatva – társadalmi csoportok, gazdasági ágazatok, régiók sorsáról, mintha azok egy össznépi társasjáték leüthető, kicserélhető részei volnának.
Ez a politika és politikusi magatartás most a csőd szélére juttatott minket, s itt az ideje a konzekvenciák levonásának.
Voltak már miniszterelnökök ebben az országban, akik ilyen helyzetben tudták, mit kell cselekedni.