Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!Gyurcsány és a börtön
A volt miniszterelnök elleni eljárás akár évekig tartó újabb feszültségeket vihet a politikai rendszerbe, még távolabbra viheti egymástól az országos politika főbb szereplőit, tovább pusztíthatja a jogállamiságba vetett hitet - írja Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.
Egy hét sem telt az Alaptörvény kihirdetése óta, és a Legfőbb Ügyészség már kérte is Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését.
Egy hajdan hivatalban lévő miniszterelnök bűncselekmény elkövetésével való meggyanúsítása 1989-90 óta példátlan Magyarországon, s ez nagy jelentőséget ad Gyurcsány ügyének. Más európai országokban is nagyon ritkán fordul elő, de akad rá példa. Hilmar Haarde volt izlandi miniszterelnök ellen tavaly indítottak bűnügyi eljárást, Szergej Sztanisev egykori bolgár miniszterelnök is ugyanebbe a helyzetbe került, s még ismertebb, hogy Silvio Berlusconi hivatalban lévő olasz miniszterelnöknek is meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással.
Önmagában egy politikus vád alá helyezése nemcsak hogy nem ördögtől való, hanem kifejezetten kívánatos is, ha alapos okkal feltételezhető, hogy elkövette a terhére rótt bűncselekményt. A jogállam által megkövetelt jogegyenlőség kifejezetten megköveteli, hogy még egy egykori kormányfő se élvezzen ezen a területen kiváltságot. Egy jogállami berendezkedésű országban a bíróság pedig majd tisztességes és jogszerű eljárásban gondos mérlegelés után ítéletet hoz a politikus bűnösségéről, vagy éppen ártatlanságáról.
Csakhogy ez kívánatos forgatókönyv Magyarországon nem látszik megvalósulni. A Fidesznek lassan egy éve tartó kormányzása éles fordulatot hozott, az ellenzéki politikai erők és a hozzájuk kötődő értelmiségiek nagy része már nem hisz abban, hogy ebben az országban demokratikus jogállam van. Pontosan ebbe illeszkedik az MSZP reakciója is, mondván: mivel már nincs jogállam, ezért nem is lehet bízni abban, hogy az ügyészség a fentiek szerinti tisztességes és jogszerű módon jár el, ehelyett a Fidesz politikai megrendelését teljesíti Gyurcsány meggyanúsításával.
Most üt vissza, hogy 2010 decemberében a Fidesz ragaszkodott Polt Péter legfőbb ügyésszé való megválasztásához, és nem kívánt komolyan elgondolkozni egy olyan jelöltről, akit az ellenzék nagy része el tudott volna fogadni. Pedig ha egy ilyen legfőbb ügyész kezdeményezte volna most Gyurcsány kiadatását, nehezebben lehetne róla hihetően állítani, hogy ő a Fidesz lekötelezettjeként az ellenzék legharckészebb személyiségét, Gyurcsány Ferencet vette üldözőbe adminisztratív eszközökkel. Ennek az a következménye, hogy a Gyurcsány Ferenc elleni eljárás csak formailag jogi, valójában kőkemény politikai kérdés. Politikai kérdés, mert a szocialisták és a Gyurcsány hívei nem hisznek az ügyészség elfogulatlanságában. A látszat mindenesetre őket erősíti, hiszen köztudott, hogy Polt Péter 1994-ben még a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje volt, és az első Orbán-kormány idején történt megválasztását, majd működését az MSZP már akkor sem nézte jó szemmel.
Egy demokrácia stabilitásához elengedhetetlen, hogy a politikai rendszer működéséhez nélkülözhetetlenül szükséges eljárásokat a politikai élet szereplői elfogadják. Az eljárások segítenek abban, hogy a szemben álló felek vitáikat ne fegyveres erőszakkal, hanem békés úton, a demokrácia által kínált sokszínű eszköztár (parlamenti szavazások, népszavazás, választások, ombudsmannok, bírósági eljárások stb.) rendezzék. Egy jól működő demokratikus jogállamban a szemben álló szereplők akár élesen is küzdhetnek egymással, de abban egyetértés van közöttük, hogy a politikai rendszer eljárásainak eredményét elfogadják, akár kedvező számukra az eredménye, akár nem.
Magyarországon a jogállami konszenzus az elmúlt évtizedben fokozatosan megbomlott, mostanra pedig megszűnőben van. Nehéz másként értékelni, hogy a magyar állam legalapvetőbb jogi dokumentumát, az új alkotmányt megtestesítő Alaptörvényt oly mértékben nem tudja elfogadni a kormánnyal szemben álló oldal nagy része, hogy a Fidesz esetleges bukása esetén annak – akár jogi furfangokkal is történő – megsemmisítésére, vagy legalábbis alapvető korrekciójára törekszik. Méghozzá azért, mert nem hiszi el, hogy a Fidesz tisztességes demokráciát és jogállamot akar, éppen ellenkezőleg: azt gondolja, hogy a Fidesz végleges kiszorításukra tör.
E hangulat kialakulásáért nem egyik vagy másik felet terheli természetesen a kizárólagos felelősség, de kétharmados parlamenti ereje miatt mégiscsak a Fideszen állt vagy bukott leginkább, hogy a félelmeket eloszlassa. Nem ezt tette, hanem a korábban intaktnak tekintett intézmények (például Alkotmánybíróság, Állami Számvevőszék) élére is a saját embereit tette jó hosszú időre, szigorította a média- és sajtószabályozást, és ami még ennél is fontosabb, igazodva a magyar politikai hagyományokhoz, kiépíti a maga közjogi rendszerét, tiltakozzanak az ez ellen berzenkedők bárhogyan is.
A Gyurcsány elleni eljárás a megrendült jogállami konszenzust tovább gyengíti. És bár a volt miniszterelnök ma még népszerűtlen politikusnak számít, ha sikeresen kialakítja magáról a Fidesz-hatalom üldözöttjének az imázsát, a kormánypártok népszerűségének csökkenésével párhuzamosan javulhat a megítélése. Különösen akkor, ha az eljárás során esetleg az derül ki, hogy a vádak nem igazán megalapozottak (vélhetően ebben bízik maga Gyurcsány is). Ha jól jönne ki az eljárásból, feltéve, ha az még a következő választások előtt befejeződne, akkor megerősödött tekintélyével még nagyobb erővel követelhetné magának az ellenzék vezetőjének szerepét.
A Fideszre akár még vissza is hullhat az eljárás, mert egy porban lévő ellenfelet sikerülne felemelni – kivéve persze, ha olyan eddig nem ismert bizonyítékok vannak a volt kormányfő ellen, amelyek végleg megtépázzák az ő hitelességét (a Fidesz meg talán ebben reménykedik). Árnyalja a képet, hogy az LMP egyelőre nem ítélte el a Gyurcsány elleni eljárást (a Jobbik különösen nem), ám Schifferék hozzáállása változhat, amennyiben az eljárás további szakasza nem felel meg jogi ízlésüknek, vagy az MSZP-vel való esetleges későbbi összefogás érdekében tompítják Gyurcsány elleni retorikájukat. Ez a dilemma még komoly problémákat okozhat az ellenzék Jobbikon kívüli részén.
Végezetül fel kell tennünk azt a kérdést, bízhatunk-e ebben a rendkívül kényes ügyben az igazságszolgáltatás pártalan és tisztességes eljárásban. Elvileg igen, hiszen a nemrég kihirdetett Alaptörvény átvette az eddigi alkotmány azon mondatát, miszerint „Magyarország független, demokratikus jogállam”. Csakhogy az erős bírói önkormányzat élén lévő Országos Igazságszolgáltatási Tanács várhatóan megszűnik, és az sem kizárt, hogy a bíróságok szervezetileg ismét a kormány alá kerülnek. A bírák nyugdíjazása szabályainak hirtelen megváltoztatásával az is kiderült, hogy a Fidesz képes elérni több száz személy bírósági rendszerből való kikerülését.
Kérdés, a roppant Fidesz-hatalom árnyékában mernek-e a bírák a kormánynak nem tetsző ítéletet hozni, akár a majdani Gyurcsány-perben is. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy Magyarország továbbra is részese az uniós jogrendnek, és az egyén a strasbourgi emberi jogi bírósághoz is fordulhat, bár ezt csak a hazai jogorvoslatok kimerítése esetén teheti meg, és nem árthat angol, vagy francia nyelvtudás és ügyvédi képviselet sem. A mindenkori hatalomnak megvannak a korlátai, ugyanakkor nem minden állampolgár engedheti meg magának, hogy sérelme esetén Strasbourghoz forduljon, tehát a legjobb az lenne, ha itthon minden állampolgár jogállami és tisztességes bírói eljárásra számíthatna. Akár Gyurcsány, akár más.
