A látszat ellenére ugyanis a Bajnai-kormány sem oldott meg minden problémát. A magát válságkezelőnek tartó kormány első hónapjaiban valóban hozott néhány komoly intézkedést (ezek közül az utókor a nyugdíjkorhatár emelését fogja alighanem leginkább emlegetni), de az utolsó fél évben csak maga előtt görgette a nagy állami vállalatok adósságait. Érdemi lépések nem történtek a BKV és a MÁV finanszírozási gondjainak megoldására, hacsak a Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-jelölt által felvetett ingyenes BKV-t nem tekintjük annak, de ennek aligha örültek volna nagyon az IMF-nél.

Most azonban - az önkormányzati választások előtt pár hónappal - megint csak azt látni, hogy tűzoltómódszerekkel, hirtelen előrángatott bankadóval, a közszféra kifizetéseinek lefojtásával igyekeznek úrrá lenni a bajokon, miközben látszik, hogy húsz éve recseg-ropog a magyar állam önfinanszírozása. Ezért szorulunk egyébként az IMF és az EU segítségére, ezért kell tárgyalnunk velük, még ha vannak is, akik nem szeretik ezeket a szervezeteket. Az IMF-et és az EU-t elsősorban azért nem szeretik, mert nem átallanak feltételeket szabni akkor, amikor pénzt adnak nekünk.

Ráadásul az IMF és az EU delegáció alighanem megrökönyödve tapasztalta, hogy Magyarország ragaszkodik a saját elképzeléseihez, vagyis rövid távú intézkedéseket próbálunk megetetni azokkal a közgazdászokkal, akik nem egyszer megmondták már nekünk: alapvetően át kell alakítani az adósságban úszó magyar állam finanszírozását.

Ehhez persze meg kéne változtatni néhány alapvetően rosszul működő "rendszert", és ehhez átfogó koncepcióra lenne szükség. Mindez népszerűtlen lenne, és persze most még jönnek az önkormányzati választások, amelyek előtt esély sincs értelmes vitára. Valószínűleg ezt látta az EU és az IMF delegációja, ezért szakították meg magyarországi látogatásukat, és egyszerűen hazautaztak.

Magyarország kormánya ezek után vagy belátja magától, hogy tárgyalni kell a nemzetközi szervezetekkel, és esetleg ki kéne jelölni erre egy tárgyalóképes személyt, vagy járja a maga útját, amit a jövő héten a forint árfolyamának alakulásakor nézhetünk majd meg.

Ha viszont mégis rájövünk arra, hogy mélyen eladósodott országként, a külső viszonyoktól függő, a külkereskedelemnek kiszolgáltatott országként elemi érdekünk a nemzetközi szervezetek támogatása, akkor esetleg létrehozhatnánk végre egy olyan partnerintézményt, amely képes előkészíteni a külföldi tárgyalásokat. Nevezhetnénk ezt az intézményt pénzügyminisztériumnak, és kinevezhetnénk egy pénzügyminisztert, aki egy IMF-tárgyalás után képes a Nemzetközi Valutaalappal közös közleményt kiadni a megbeszélésekről, és nem csak a saját igazát hajtogatja a külföldi delegáció hazautazása után, magányosan ülve a minisztériumi tárgyalóasztal magyar oldalán.