A szakpolitikák közül talán a gazdaságpolitikát övezi a legnagyobb érdeklődés, főleg a jelenlegi válság okán, ezért a programfüzetből Matolcsy György gazdasági és energiapolitikai írását fogjuk górcső alá venni.

Chef Matolcsy ajánlásával

Választási programot írni nehéz, főleg egy akkorára duzzadt gyűjtőpártnak, mint a Fidesz. Sokszínű választói rétegekhez kell többféle üzenetet továbbítania, mindezt egyetlen, hosszabb füzetben. Bonyolult, sőt reménytelennek tűnő feladat alig száz oldalban lényegre törő és komplex válaszokat adni az ország összes problémájára, melyek bekezdésenként igényelnének ugyanekkora terjedelmű kutatást.

Jenei András

Bácsi Róbert László

Miután a jövendő kormánypárt programtalansága kérdések garmadáját hagyta nyitva, jogos várakozás előzte meg a várható menetrendet. A kérdőjelek csokra azonban továbbra is ott virít az asztalon, Matolcsy György vélhetően ezért is adott meglepő gyorsasággal interjút a Reutersnek, ahol számszerűen több konkrétum hangzott el, mint a brosúra húszoldalnyi fejezete.

Aperitif: tejes-mézes pálinka

Az ütemterv pontjaiból jól kivehető, hogy az elkövetkező évek gazdaságpolitikáját a „befelé nyitás” fogja meghatározni. Az elsődleges üzenet jól megjegyezhető: egymillió új munkahely tíz év alatt, melynek húzóágazatai a mezőgazdaság, építőipar és a turizmus lennének. Itt legfőképp a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezőkre számítanak, azonban nyitva marad a kapu a diplomásoknak is, a „kreatív iparok” és K+F stratégiák említésével. A hazai vállalkozásoknak címzett legfontosabb mondanivaló a jelenleg 1000 milliárd forintra rúgó adminisztratív terheknek 300-500 milliárdos mérséklése a, a fizetési fegyelem javítása, a körbetartozások visszaszorítása a 90 napos fizetési határidők 30 napra való csökkentése révén, és az uniós pályázatok esetében a jelenlegi 25%-os előlegfizetési arány 50%-ra növelése. Ezekkel majdnem ki is merül azon ígéretek köre, ahol számadatok hangzanak el, amelyek a későbbiekben számon kérhetők. Csupán egyetlen másik helyen kerül említésre konkrétum: az országos energiahatékonysági program keretében a hazai lakásállomány évi 10 százalékának felújításával 80 ezer munkahely teremtődne, mely befektetés az országnak tíz év alatt térülne meg.

Aki a fentiekhez hasonló részletességre számít a továbbiakban, csalódni fog. A munkahelyteremtés gerincét az építőipar adná, ahol a fellendülést a bizalom helyreállításával és a közbeszerzési gyakorlat megváltoztatásával képzeli el Matolcsy, azonban ezek mibenlétét nagyvonalakban sem bontja ki. A gazdaság élénkítését alacsony kamatokkal és gyors pénzforgással oldaná meg, melyet a jelenlegi „kiugróan magas kamatok” jelentette terhek csökkentésével érne el. Ez a kis- és középvállalkozások esetében hozna kézzelfogható eredményeket. Szorgalmazza a monopóliumokkal szembeni harcot, ahol „fel kell törni a kartellszerű működést” akár „új versenytársak beléptetésével”, a „természetes monopóliumokkal” szemben pedig „erősebb szabályozással, esetleg a tulajdonviszonyok átrendezésével szükséges fellépni”. Bár itt sem fejti ki, mi számít monopóliumnak vagy új versenytársnak, szerinte a hazai bankrendszer „kiugróan magasak a kamatmarzsai” és a „hazai vállalkozások versenyképességét rontóan” magasak az energiaárak. Ezek az üzenetek akár figyelmeztetésül is szolgálhatnak az említett két szektor szereplőinek, akiknek a tulajdonviszonyok átrendezésére tett célzása bizonytalansági faktort rejt.

Előétel: biobúza hungarikumágyon

A mezőgazdaság megújítását Matolcsy a hazai és helyi piacok felértékelésével képzeli el, kis- és középméretű birtokokra támaszkodva, valamint fontosnak tartja hazánk „GMO-mentes állapotának fenntartását”. Államilag támogatott, önkéntes beszerzési, termelési, feldolgozási, illetve értékesítési társulásokat hozna létre a szereplők versenyképességének javítása érdekében. Ez utóbbit érdekes lenne megismerni részleteiben is, megvizsgálva, mennyire illeszkedne az EU mezőgazdasági doktrínájába. Ide kapcsolódik a hazai termékek védelme és támogatása is, piacaik bővítése, a silány és rossz minőségű külföldi termékek kiszorításával. Matolcsy megemlíti, hogy „természetesen a piac a kereskedelem területén is saját törvényeit követi, és abban az államnak nem lehet korlátozó szerepe […] A verseny korlátozása csak a fogyasztókat hozná hátrányba”, így üzenve a túlzott állami szerepvállalástól aggódóknak. Utána viszont megemlíti, hogy „a piaci erőfölényből származó diktátumok gyakorlata sem egyenlő a szabad kereskedelemmel”, így nyugtatva a választók azon rétegét, akiket viszont aggaszt a nagy kereskedelmi láncok hazai terjeszkedése. Kiemeli a hazai szakképzés hiányosságait, és a német mintájú duális szakképzést javasolja gyógyírként, egyben rámutat az átképzések fontosságára is.

A helyi önkormányzatok témakörénél érthetően fokozott óvatossággal jár el, ez tetten érhető abban, hogy a tömeges csődök kérdéskörét csak érinti, és a problémák gyökerét nem helyi, hanem állami szinten keresi. Az önkormányzatok „elsorvasztása” helyett Matolcsy szerint csökkenteni kell az állami elvonásokat, és a vállalkozásokat sújtó helyi „sarcokat”, amelyek az állam elégtelen finanszírozásának pótlására mennek el. Ezeket pótolhatják az uniós források, melyeket koncentrálva szeretne bevetni az eddigi „öntözőkanna” elv helyett, ami  a juttatások túlzott elaprózódását jelentette. Várniuk kell tehát azoknak, akik átfogó önkormányzati reformra számítanak.

A gazdaságpolitikus, egyelőre tisztázatlan mértékben, a romákra alapozó közmunkaprogram megvalósítását is tervezi, melynek kiemelt szerepe lesz az ígért egymillió munkahely megteremtésében. Kérdés azonban, hogy az állami megrendelésű közmunkák mennyiben növelik a kormány bevételeit, hiszen a szocialisták „Út a munkához” programja sem jelentett valódi megoldást a versenyszférát sújtó munkanélküliségre.

Főétel: kandírozott zöldségek

A gazdaságot érintő lépésekhez képest az energiapolitikai üzenetek nagyságrenddel kisebbek, és ha lehet, még általánosabbak. Ez a hiátus meglepő, ha a 2009-es EP-választásokra írott energiapolitikai programra tekintünk, mivel az nagyjából koherens képet adott a Fidesz elkövetkező ciklusokra tervezett szakpolitikai irányvonaláról. Az országgyűlési választásokra jegyzett tájékoztató azonban csak érinti a főbb energetikai kérdéseket, annak ellenére, hogy stratégiai ágazatról van szó. Az energiahatékonysági program keretében említi a panelfelújításokat, a lakások hőszigetelését, a Smart-Grid (intelligens elektromos hálózat) rendszert vagy a középületek korszerűsítését, de csak a szavak szintjén, mindezt „zöld bankok” forrásaiból fedezve, melyek kiléte szintén homályban marad.

Matolcsy saját erőforrásaink, azaz termőföld, a víz, az élelem és az energia kiaknázásában látja Magyarország jövőjét. Véleménye szerint „zöld gazdaságra” van szükségünk, ezért hangsúlyt helyez a jármű- és tudásiparra, és „víz alapú gazdaságfejlesztést” szorgalmaz. Utóbbi részletes kifejtése komoly újdonságokat tartogathat a szektorbeli szakemberek számára, ahogyan a „tranzitgazdaság” fogalma is. Az energiafüggőségre profán egyszerűséggel válaszol: „energiafüggetlenséget kell elérnünk”, majd megemlíti a nap-, geotermikus és bioenergiákat, illetve a hazai földgázkészletekre alapuló energetikai fejlesztéseket, azonban kihagyja az atomerőmű-bővítés vagy a hazai lignitkészletek kérdéskörét. Adós marad a gázimport-függőségünkre adott válasszal is. Megkockáztatható, hogy energiapolitikai szempontból Orbán Viktornak a novemberi Energia Fórumon elhangzott beszéde több konkrétumot tartalmazott, mint a most vizsgált írás összesen.

Desszert: édes-savanyú pirog

A gazdasági és külkapcsolatok tekintetében a pártprogram követi a mostanra nyilvánvalóvá vált Fidesz-doktrínát, a Kelet felé nyitást. Eszerint elsődleges fontosságú a szoros kereskedelmi kapcsolatok kiépítése Kínával, Oroszországgal és Indiával, mely országok a „magyar exportgazdaságnak” jelentenének piacot, főként a turizmus, feldolgozóipar és a mezőgazdaság tekintetében. Arról, hogy a magyar exportképesség javítása érdekében milyen monetáris, versenyjavító vagy egyéb eszközöket vetne be, egy szót sem ejt. Ellenben fontosnak tartja, hogy „az új 21. századi vasúti selyemút nyugati kapuja lehet Magyarország, ehhez ki kell építeni a kínai-orosz közlekedési folyosóhoz szükséges magyar közle­kedési utakat”, illetve akár logisztikai bázis is lehet hazánk, „mert itt alkothatnak európai közlekedési csomópontot a vasúti, közúti, vízi és légi közlekedési csatornák.”. Hogy a fent említetteknek mekkora a realitása, vagy milyen akadályokba ütközhetnek, azt újfent nem részletezi. Szerinte a Kárpát-medencei Gazdasági Tér „újjáépítése” a legígéretesebb regionális együttműködés, ahol  „fejlesztjük a logisztikai tereket és a tranzitfolyo­sókat, feloldjuk a határövezetekben még meglévő szűk közlekedési kereszt­metszeteket: sok esetben néhány kilométer vasút vagy közút, egy-egy gyalo­gos-, kerékpáros- vagy autóshíd hiánya jelenti ma a szűk közlekedési kereszt­metszetet határainkon (pl. Ipoly-hidak megépítése, az északi és déli vasúti szárnyvonalak összekapcsolása).” Ez utóbbi a legrészletesebben kifejtett nemzetközi vonatkozású gondolatmenet a programfüzetben.

Vendégkönyv

Összességében a Fidesz gazdaság- és energiapolitikai programja inkább tekinthető amolyan mindenkit megszólítani próbáló politikai széljegyzetnek, mintsem jól körülhatárolt, koherens szakpolitikai stratégiának. Itt pedig visszatérünk a politikai pártprogram „köznépi” definíciójához: amire hivatott, azt hellyel-közzel teljesíti, ám azokat nem lakatja jól, akik határozott célkitűzésekre, és azok alaposan körülírt megvalósíthatóságának magyarázatára éheznek. Matolcsy az elején nagy bátorsággal és kézzelfogható mondanivalóval indult neki a programírásnak, azonban a vége felé, eljutva szakterülete határmezsgyéjére, olyan alapvető stratégiai kérdéseknél, mint az energiapolitika vagy a külgazdasági kapcsolatok, megtorpant.

Míg a belső problémákat orvosló gyógyír megtalálása szemmel láthatóan elsődleges a Fidesz számára, addig az ennek felkutatásában esetleg segítő kérdések kívül maradnak a látókörükön.  Ez a hiányosság nem lenne égetően fontos, ha nem egy nagy többségű, kormányzásra készülő erőről lenne szó, hanem törpepártról. Például az MDF-nek koherensebb az ez irányú programja, bár egyben megosztóbb is, amitől érthető módon ódzkodnak a Fidesz berkeiben manapság, a kétharmados győzelem kapujában. Akkor pedig felmerül a kérdés: valóban szükség van-e választási programra? Hiszen a Fidesz szavazótábora részletes program nélkül is elkötelezett a párt felé, az ingázók meggyőzéséhez pedig kevésnek bizonyulhatnak az ennyire széles spektrumra koncentráló választási ígéretek, vagy azok hiánya.

Természetesen a későbbi elszámoltathatóság feltételezi a konkrét választási ígéretek meglétét. Azonban a jelen Magyarországán inkább tűnik fontosnak a legitimáció kérdése, és az adott politikai erő eltökéltsége a változás mellett (lásd Jobbik megerősödése), semmint a részletes és konkrétumokkal nem csak irányvonalat mutató választási program. Márpedig ezzel a tendenciával a választók megfosztják magukat attól, hogy a jövőbeni döntésük ne csak kortesszavazat legyen, hanem valódi visszajelzést jelentsen a regnáló politikai erők számára. Egy bizonyos: a Fidesz letudta kötelességét, előrukkolt rég várt politikai programjával, a varsói gyors pedig, úgy tűnik, az ígéretektől függetlenül, megállíthatatlanul robog felénk.