Törölte a 2011-es népszámlálás kérdőívének rovataiból a termékenységre, az egészségi állapotra, a fogyatékosságra, illetve a vallásra rákérdező sorokat a nemrég elfogadott jogszabály. Melyet az államfő pont ezért dobott vissza. A legnagyobb vihart ez utóbbi, a hitre vonatkozó kérdés kavarta, pedig a döntés az előbbieknél is legalábbis kétséges. Ha ugyanis például az etnikumhoz tartozásról a parlament és az ombudsman szerint is lehet adatokat gyűjteni, akkor hitelvi-felekezeti paraméterekről miért nem? Miért lenne érzékenyebb információ a hit, mint a származás? 

Cikkíróként eddig is úgy véltem: például a cigányság esetében az etnikai adatkezelés rigorózus korlátozásának előnye gyakorlatilag nincs. Hátránya annál inkább van. Mint az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézetének jelentéséből kiderül: „A cigányság életkörülményeit objektíven bemutató átfogó helyzetértékelés sem a 90-es évek elején, sem azóta nem készült. 1993 óta adatvédelmi jogokra hivatkozással hivatalos adatfelvételt a kisebbségekről nem készítettek. Megfelelően részletezett és kis változásokat is mérni képes információ híján nem lehet pontosan számszerűsíteni a cigányság helyzetében a rendszerváltás óta, vagy annál rövidebb időszakban bekövetkezett változásokat.” Romák esetén nehezen lehet azzal érvelni, hogy az etnikai hovatartozás nyilvántartása okoz majd később diszkriminációt. Könnyű ugyanis belátni: azt, hogy valaki a cigány kisebbségből származik – hasonlóan ahhoz, hogy afroamerikai, közel-keleti vagy ázsiai – gyakorlatilag lehetetlen eltitkolni. Hisz a bőrszíne miatt ez nyilvánvaló. Tehát, ha emiatt valaki bántani, megkülönböztetni, inzultálni akarja embertársát, nincs szüksége ehhez adatbázisra. Rasszizmus nem az etnikai adatgyűjtés miatt van. Viszont hatékonyan küzdeni ellene csakis pontos felmérések birtokában lehet. 

Ugyanígy egyértelmű, hogy konkrét személyek fogyatékosságát sem az „leplezi le”, hogy a kérdezőbiztos erre is kitér. Amennyiben az illető mondjuk látás- vagy mozgássérült, süketnéma, arról a környezetében bárki tudhat. Hogyan is tudná eltitkolni, mikor ennek jól észlelhető külső jegyei vannak? És természetesen egy sor közintézmény, hatóság, szerv is tárolja az ő fogyatékosságára vonatkozó információkat. Másként nem is lehet, mivel csak így kaphatja meg a neki járó támogatásokat (rokkantnyugdíj, segély, gyógyászati eszköz, rehabilitáció stb.). Fentieknél tehát öncélú adatvédelmi paranoia olyasmiről beszélni, hogy az illetők jogai bármiben is sérülnének attól, hogy feljegyeznek róluk valamit, amit amúgy is bárki – akármelyik járókelő, szomszéd – azonnal tud, ha rájuk néz. 

Persze vannak olyan betegség- és fogyatéktípusok, identitások, melyeket nem lehet ennyire könnyen felismerni. Illetve a kérdéses személy valamiért nem akarja idegenek elé tárni. Ugyanis szégyelli, restelli, titkolja. Ilyen lehet a meddőség, az impotencia, a vizelettartási gondok. Ami emberileg érthető és tiszteletben tartandó. Csakhogy ennek tudomásul vételével sem világos, mi a gond a felmérésben való szerepeltetéssel. Merthogy az erre vonatkozó kérdések megválaszolása lényegében fakultatív önbevalláson alapul. Amellett a KSH nem is tudja ellenőrizni a válaszadó polgár feleleteit. Tehát az illető maga dönti el, mit és mennyiben oszt meg a statisztikussal. Hasonlóképp elfogadható, amennyiben egy zsidó vagy szlovák azonosságtudatú ember nem kívánja identitását „közkinccsé tenni.” Pont ezért önkéntes az ilyenfajta adatszolgáltatás. 

Miként önkéntes lenne a vallás (illetve a vallástalanság) mérése is. Ha a parlament rábólintott volna. De nem tette. Gyanítható, hogy esetleg azért nem, mivel a baloldal attól tart: a Fidesz a népszámlálási adatokból szeretne kiindulni az egyház-finanszírozásnál. Márpedig tény, hogy a hitbéli meggyőződésre adott válaszok igencsak becsapósak lehetnek. A lakosságon belül mind a valódi hívők, mind a tudatos ateisták kisebbségben vannak. Az emberek többsége, ha megkérdezik tőle vallási hovatartozását, csípőből-zsigerből, ösztönösen azt a hitet nevezi meg, amelybe hajdanán beleszületett. Függetlenül attól, jár-e templomba, gyakorolja-e a vallását, hisz-e valóban Istenben (egyáltalán gondolkodik-e ezeken), mi a felfogása az egyházak pénzügyeiről. Emiatt a „maga módján”, passzívan vallásos, vagy a köznapi életben vallásilag közömbös illetők pozitív feleleteit nyilván nem lehet valamiféle pénzosztási szándéknyilatkozatnak tekinteni. De ez nem indok a vallás népszámlálásból történő kitiltására. Jogilag rögzítendő: ez nem használható fel pénzügyi dimenzióban.

A népszámlálási végeredmények egyházfinanszírozási célú hasznosítása csak akkor lenne jogosnak tartható, ha arra is rákérdeznének: „Akarja-e ön, hogy a kérdőíven vállalt vallási hovatartozása az egyházak normatív-fejkvótás finanszírozásának alapját képezze?” Magyarul: kapjon-e pénzt azután az egyház, hogy az állampolgár információt adott a hitéről? Megemlítendő az is, hogy Balog Zoltán Fidesz-honatya a vallásfelmérés védelmében úgy nyilatkozott : „a végjátékos idegesség megnyilvánulása a nevetséges szocialista álláspont, amely szembemegy mind az egyházak döntő többségének, mind a Magyar Tudományos Akadémiának a véleményével”. Kijelentése szerint tehát az MTA a vallás szabad népszámlálási kutathatósága mellett van. (A Balog által hivatkozott akadémiai szakvéleményt a cikkíró megpróbálta felkutatni, idáig sikertelenül. Jelezte eme igényét az MTA Kommunikációs Főosztályának is, ahonnan kérését továbbították az elnöki titkárságra. Válasz mostanáig nem jött. Pedig a dokumentum birtokába jutva, szívesen ismertetné olvasóival annak tartalmát.) Ugyanakkor rendkívül érdekes, hogy a Magyar Tudományos Akadémia saját berkeiben nem feltétlenül híve a vallási felméréseknek.

„Kutatóként vagy az MTA köztestületi tagjaként nem tartanék szerencsésnek egy ilyen felmérést Magyarországon, miközben tudós generációk élnek és alkotnak köztünk, akiknek meglehetősen rossz emlékeik lehetnek vallásos érdeklődésüket firtató kérdésekről, illetve amikor az egyházhoz tartozás időnként politikai kampányok és ellenkampányok ürügye” – közölte tavalyelőtt Fábri György, az MTA akkori kommunikációs igazgatója. 

Nyilvánvaló, miféle oka lehet a tudósi hit (vagy hitetlenség) feltárásától való ódzkodásnak. Az MTA a pártatlan, világnézeti szubjektivitástól függetlenítendő tudomány csúcsintézménye. A jelenlegi társadalmi légkörben nemigen kell bemutatni, milyen reakciókat váltana ki bizonyos helyeken, ha egy publikált felmérésből az derülne ki: az MTA grémiumaiban a népességbeli számarányukhoz képest felülreprezentáltak a zsidók és/vagy ateisták. Szélsőjobbos, antiszemita körökben uszításba fognának: lám, az Akadémiát is a zsidók uralják. De ugyanígy benne van a pakliban valamelyik püspök vagy főrabbi ateista tudósok elleni kifakadása. Mondván, azért hanyatlik a világ, mert a tudomány fellegvárában is domináns lett az istentagadás. 

Persze, ha a tudósok nagyarányú, egyházi tanítás szerinti vallásossága jön ki végeredményként, az is támadási felületet kínál, csak épp a másik oldalról. Mivel úgy az MTA valamely ügyben egyházi álláspontot pártoló nyilatkozatának objektivitása kezdhető ki. 

A félelem, hogy a tudomány útszéli hangnem prédája lesz, érhető, de nem lehet jogos indoka az elzárkózásnak. Nyitott társadalomban bármely kutatás, a leginkább jóhiszemű is ki van téve a durva támadás és félreértelmezés veszélyének. Illetve, hogy ordas eszmék próbálnak tőkét kovácsolni belőle. Csakhogy az utóbbiak pont akkor győznek, ha a józan ész meghátrál. Ha egy tudós nem meri identitáskutatásnak alávetni magát, fél őszintén beszélni hitéről, az körülbelül olyan, mintha egy járványtani professzor rettegne a védőoltástól. Rossz példát mutat. Ugyanakkor természetesen fontos, hogy a szenzitív paraméterek rögzítése úgy történjen, olyan módszerrel, amit Jóri András adatvédelmi biztos az etnikai adatfelvételnél javasol. Hogy „az állampolgár a népszavazási kérdőívtől független külön lapon, a kérdezőbiztos által nem ellenőrzötten, maga töltse ki a kisebbséghez tartozásra (és más különleges adatokra) vonatkozó adatokat, és azt lezárt borítékban adja át a kérdezőbiztosnak.” 

A személyes információk védelmének azonban nem szabad átmennie adatvédelmi paranoiába.

Papp László Tamás