Sokkterápia a baloldalnak
A Bajnai-kormány eltávolítása után a baloldalon 1989-90 óta nem látott átrendeződés lesz. A rendszerváltás óta „placcon” lévő képviselők, elnökségi-választmányi tagok, minisztériumi csúcskáderek, helyi elnökök többsége lecsúszik a belpolitikai hullaházba. Palotaforradalom a javából, s még nyílt szakadás sem kizárt az örökségért tusakodó irányzatok relációjában. Igazából senki nem tudja, milyenné válik a posztgyurcsányi MSZP.
Mondhatnánk, olyan hatást gyakorolt az MSZP vezetőire (és tagságára) a kiütéses pécsi vereség, akár Rómára a teutoburgi csatában a germán törzsektől elszenvedett csapás. Mint az antik történetírók leírták: babonás rettegés uralkodott el az Augusztus kormányozta világbirodalom fővárosában. Baljós jeleket vizionáltak. „Villám csapott Mars templomába, míg a Germánia provinciában az ellenséges területek felé tekintő Győzelem-szobor hirtelen megfordult és arcát Itália felé fordította” – írja Geoffrey Regan hadtörténész. A császár depresszióba zuhant. Hasonló reakciókat láthattunk a Köztársaság téri pártházban és Szili kampányközpontjában is.
A teutoburgi csata. Sokkolta a rómaiakat. |
Hogy a csodafegyvernek tekintett Szili Katalin Pécsett csütörtököt mondott, valóban hatalmas sokk a jelölőinek. De mégis olyasvalami, ami tervezhető-előrelátható volt. Az MSZP jól teszi, ha pszichológiailag edzi magát a soron következő csatavesztésekhez. Megjósolható: az uniós választás a pécsihez hasonló (vagy még átütőbb) kudarc lesz. S a politikatudomány mai állása szerint a baloldal menthetetlenül elbukja a jövőre kiírt parlamenti ütközetet.
Ennek okai hosszan sorolhatóak. Mindenekelőtt vegyük észre: hazánkban nincs párt, amely két összefüggő ciklusra lenne hitelesítve. Ahogy a gazdaság sem bírja ez. Így a Gyurcsány-kormánynak papírforma szerint 2006 tavaszán mennie kellett volna. Csak az égetően időszerű reformok és megszorítások cinikus szabotálásával lehetett ezt kijátszani. Viszont ez megbosszulta magát. Mindenképp zuhantak volna, de hogy ekkorát, abba persze a közben történtek is bejátszottak. Itt külső tényezőkről is beszélhetünk. Amennyiben az Alkotmánybíróság nem bólint rá arra, ami a Bokros-csomag idején komolyan fel sem merült – népszavazáson felül lehet írni a parlamenti többség intézkedéseit – úgy a fölcsuszamlás enyhébb lett volna. Ugyanakkor ez nem mentség. Ha – látván a reformimpotenciát – korábban (és önként) távoznak, szoros küzdelemben maradtak volna alul. Most viszont azon kell igyekezniük, nehogy a padlóra kerüljenek.
Akkor miért nem léptek és lépnek? Korábban rövidlátás okán. Immár pedig többek közt azért, mivel minél később zajlik le a szoci Waterloo, annál tovább regnálhat a jelenlegi pártelit. Viszont biztos, hogy a posztkommunista baloldal eddigi formájában nem létezhet tovább. Addig viszont zavartalanul megy az önmagát túlélt párt-és kormánystruktúrák harca a fennmaradásért. Talán még a pécsi buktából is megpróbálnak utólagos önigazolást faragni.
A Bajnai-kormány politikai legitimitása azon nyugszik, hogy nincs idő, amit kampányra fecsérelhetünk, rapid válságkezelés szükséges. Bajnai – ha tényleg komolyan gondolja, hogy válságkormányfőként nem pártérdeket reprezentál – csak egyet tehet. A rövidtávú, belátható léptékű intézkedésekre korlátozva tevékenységét, igyekszik elhárítani annak veszélyét, hogy a mögötte álló frakció kampánybüdzsévé degradálja a jövő évi országkasszát.
Papp László Tamás