Miként és miért változott történelmi időszakonként az elmúlt 160 esztendő alatt oly sokat és oly viharosan a Görgey Artúr honvéd tábornok, fővezér, a szabadságharc legtehetségesebb hadvezérének "árulásával" kapcsolatos nézetek, értékítéletek összessége. Milyen (bal)sors adatott meg neki élete 98 esztendeje alatt (valójában Prágában végzett vegyész volt, a laurilsav felfedezője), hiszen csak az I. világháború kellős közepén, 1916-ban halt meg — lám így fűződnek egymásba történelmi korszakok! Nem lehetett könnyű a világosi fegyverletétel utáni idehaza 67 évet ép elmével elviselni, többségében Visegrádon töltve el az időt. Milyen kegyelemkenyér adatott meg neki? — megannyi megválaszolandó kérdés.

Mindenki elszaladt, ő itt maradt, s aki a csődöt felszámolja, azt ütik — foglalja dióhéjba meggyőződését Katona Tamás történész. — Alvezéreit kivégezték, s ez külön balszerencse volt szegény Görgey számára, hiszen ő elég világosan megírta az oroszoknak, hogy „talán elég lesz, ha egymagam leszek annak áldozatja”. És az oroszok azt ígérték, egyébként nem ok nélkül, mert Haynau mondott valamit Berg tábornoknak, az osztrák hadiszállásra beosztott orosz főtisztnek, hogy a magukat megadók nem lesznek büntetlenek, de nem fizetnek életükkel cselekedeteikért. És Berg ezt jelentette, Haynauval még láttamoztatta is levelét. Csak hát Haynau ezt később letagadta. Egyszerűen nem tartotta be a saját szavát. Miért, Kádár betartotta a Nagy Imre-ügyben? — utal egy félmondattal közelmúltunkra, miként ismétlődnek jellemző szituációk a história könyörtelen menetében, amely maga alá gyűri a fő- és mellékszereplőket egyaránt.

Miért úszta meg?

Görgey Artúr. Litográfia.

Görgeyt is nyilván, sőt elsőként kötötték volna föl, ha az orosz cár nem mondja azt Ferenc Józsefnek írt atyai levelében, hogy „kegyelmet a megtévedteknek, barátod kéri ezt számukra”. És tudja, egyetlen egy ember van, akinek nem lehet kegyelmet adni, mégpedig Görgeynek. Éppen ezért, Görgeyt, mint ahogy a honvéd zászlókat is, el akarja vinni magával Oroszországba. Nos, ettől az osztrák miniszterek megijedtek, mert lehetetlen helyzetbe kerültek, akkor már kezdett készülődni a későbbi krími háború, éppen a magyar menekültek miatt, akiket Törökország nem ad ki, s Oroszország fenyegetőzik, Ausztria nemkülönben, francia és angol csatahajók mennek a Boszporuszra.

Tehát lehetett tudni, itt zűr lesz, és Felix Schwarzenberg herceg, akkori miniszterelnök arra készült, hogy az orosz segítséget majd azzal "hálálja" meg, hogy nem segíti meg ebben a küzdelemben Oroszországot. Ettől a hálátlanságtól — ha erkölcsi kategóriákat keresünk a politikában, akkor aljasságtól! — az egész világnak leesett az álla. Épp ezért egy fiatal és rendkívüli tehetségű hadvezér, Görgey, felhasználható lett volna orosz kézen. És Schwarzenberg, fogcsikorgatva bár, de megkegyelmezett Görgeynek. A minisztertanácsban az igzságságügy és a közoktatási tárca felelőse Görgey halálos ítéletére szavaz, de kisebbségben maradnak. Így aztán Görgeynek módja volt hosszú életet élni (98 év), akárcsak Kossuthnak (92 esztendő) — avat be a múlt kulisszatitkaiba a 48-as szaktekintély.

Felvetésemre, miként alakult a későbbiekben a sorsa, a történész felidézi, Klagenfurtba internálták, semmilyen fizető állást nem volt szabad betöltenie, Nagyon népszerű lett ugyanakkor megragadó modorával, stílusával a klagenfurti értelmiség köreiben, előadásokat tartott, hiszen kitűnő kémikus volt és szerették volna, ha az iparegyesület titkári tisztét elvállalta volna. Hajlott volna a felkérés teljesítésére, csakhogy nem kapott rá engedélyt az osztrák hatóságoktól. Így aztán 1867-ig abból az évdíjból tengődött, amit az osztrák rendőr minisztérium folyósított számára.

Csak a kiegyezés után térhetett haza. Deák Ferenc igen nagyra tartotta, s ezért, amikor az új, a magyar királyi honvédség megszervezése került sorra, négy volt 48-as vezérrel, egy-egy tervet dolgoztat ki. Ha összevetjük ezeket, kiderül: Görgeyé a legjobb és a legmodernebb közöttük. De a közvéleménybe már annyira beivódott az áruló mítosz, hogy állásba nem tudott elhelyezkedni — tekeri vissza a történelem kerekét Katona Tamás. — Így dolgozott például kétkezi munkásként a tordai vasútvonal építésén. Az állomáson le is feküdt egyszer egy padra szundítani, mire agyon akarták verni a helyiek, de annyira nyugodtan aludt, hogy elszégyellték magukat a hirtelen felbátorodott hazafiak. Aztán volt a Lánchídnál is alkalmazásban. Végül 1884-ben, amikor 230 törzstiszt és tábornok egy rehabilitációs írást bocsátott ki, utána végre megkapta az altábornagyi nyugdíjat, tehát csak 17 évvel a kiegyezés után került konszolidált viszonyok közé.

Visegrádon alakított ki egy Burgundia elnevezésű kertet, s nagy élvezettel gondozta. De volt Pesten is lakása, ott halt meg végül. A Kerepesi temetőben, a jobboldali árkádsor első sírja az övé. A síremlékét a nevét viselő miskolci 13. Magyar Királyi Honvéd Gyalogezred tisztjei állították.

„Ha nem akarunk szembenézni a tényekkel, akkor minden hadjáratunkat tulajdonképpen megnyertük, ám mindig akadt valami gonosz, fondorlatos áruló, Károlyi Sándor, Görgey stb.. Ezzel remekül meg lehet kerülni, hogy szembesüljünk saját múltunkkal. De így nem lehet tanulni a történelemből. Ugyanilyen magyar legendagyártó őrültség, hogy mindenkit Bécs tett el láb alól, Zrínyi Miklóstól Széchenyi Istvánig” — vélekedik Katona Tamás.

Katona meggyőződése, hogy a nemzeti romantika találta ki ezt az áruló mítoszt, hitregét amely napjainkra lassan kifakult. Ha volt hadvezér, aki engedelmeskedett Kossuthnak, az épp Görgey, nem Bem, és nem Perczel Mór, aki át akarta venni a hatalmat és szétkergetni az országgyűlést. Pontosan, amikor őt akarja megtenni Kossuth fővezérnek, akkor berohan a minisztertanácsba, s ott elkezd ordítozni, hogy főbe löveti Damjanichot. Hárman is megörökítik ezt az abszurd jelenetet, Dembinszky, Mészáros és Aulich is, zseniálisak ezek a leírások. Egy paranoiás őrült handabandázása. Mégsem ők lettek az árulók! Ha Görgey elesik a július 2-i komáromi csatában, amikor mindössze egy milliméterrel kellett volna a gránátrepesznek mélyebbre hatolnia, akkor óriási lovas szobra lenne mindenütt. Szobra most is van, a budai várban (ott, ahol a honvédek betörtek, a fehérvári rondellán), arra emlékeztetve, hogy a tavaszi hadjárat befejezéseként az ország visszanyerte saját fővárosát, amely nagyon fontos lett volna a nemzetközi elismeréshez.

Nyilvánvaló, lassan kifújt a nemzeti romantika, látnivaló, hogy már 1884-ben isr sokan nyilatkoznak meg Görgey mellett, Klapkával az élen. Vagyis már életében jelentősen megváltozott a róla kialakult kép. Még él, mikor kitör az I. világháború, s egyszer csak egy német katonai küldöttség meglátogatja és tiszteletére ünnepi kórust énekel neki Visegrádon. Halálakor pedig rendes, tisztes, nemzeti temetést kapott — összegzi Katona Tamás.

A Horthy-korszakban ő az örök magyar katonaerény megtestesítője, valóságos kultuszt igyekeztek támasztani neki. 1945 után a kommunisták visszatértek a nemzeti romantikához, amelynek lényege az, hogy Kossuth kiváló ember volt, majdnem olyan kitűnő, mint Rákosi, És bár Kossuth kiváló politikus volt, de nem számolt le a „belső ellenséggel”. Ha bezzeg Görgeyt kivégezteti, akkor megnyertük volna a szabadságharcot. Ez persze butaság. De jól illeszkedett a belső ellenséggel folytatott, Rákosi féle harchoz...

Aztán jött a Kádár-rezsim: Katona Tamás szerint síri csönd honolt, ha egyáltalán szóba került, arról az írók gondoskodtak. A történész szakmában Andics Erzsébet, a történelem cézára hatása alatt mindenki igyekezett felböfögni azokat a hazugságokat és hülyeségeket, amelyeket ő irányelvként elrendeltetett. Lassanként azonban kellett szabadulni ettől a nemzeti romantikától. Ehhez az első lépés Féja Géza Visegrádi esték című műve volt, mert az író megírhatta azt, amit akkor a történész még nem. Vagyis azt: szó sincs árulásról. A szabadságharcnak Kossuth természetes módon volt vezetője, s Aulich is azt mondja, Görgey a szabadságharc természetes fővezére. De nem azért vesztettünk, mert összeakasztották a bajuszukat. Hanem azért, mert nem valósultak meg a trónfosztás pozitív következményei. Az osztrák nem bírt velünk, mi sem az osztrákkal. Az erők egyensúlyából el kellett volna jutni a kiegyenlítődéshez, de ez csak 1867-bentörténik meg. Az orosz katonai túlerő pedig agyonnyomta a magyar ellenállást.

A Kádár-rezsim második felében aligha volt visszásabb hagyományőrzésre tett kísérlet, mint a Forradalmi Ifjúsági Napok látványos külsőségekkel erőltetett rendezvénysorozata, midőn össze nem tartozó dolgokat vettek egy kalap alá. (Március 15, a „Tanácsköztársaság kikiáltása” és Április 4, a „Felszabadulás Ünnepe). Harminc esztendeje, 1979-ben jelent meg Katona Tamás vaskos könyve az aradi vértanukról, ami végre szemléleti változást hozott, igyekezett hiteles képet adni a szabadságharc bukásáról és annak következményeiről.

És, hogy hol tartunk napjainkban, húsz évvel a rendszerváltás után? Ma már magára valamit adó történész nem tartja árulónak Görgeyt, méltó helye van a magyar történelemben „Mátyás király és Bethlen Gábor óta ekkora hadvezér nem nyargalt magyar csatatereken” – állítja Katona.

KURCZ BÉLA