A magyar lélek és válság
A magyar társadalmat a mostani válságsokk olyan állapotban érte, amikor az emberekben rendkívül alacsonyra csökkent a szolidaritás, és az egymás iránt érzett felelősség. Az emberek többsége bizalmatlan a politika iránt. A leamortizálódott társadalmi tőke újjáépítéséhez fel kellene éleszteni a civil szervezeteket, a civil társadalmat. – mutatott rá a hvg.hu-nak Kopp Mária orvos-pszichológus.
hvg.hu: Új kötetében, a HVG által is ismertetett Magyar lelkiállapot, 2008 című kiadványban empirikus kutatásokat összegez és elméleti jellegű megállapításokat tesz. Mindezek alapján talán vannak sejtései arról, hogyan reagálunk majd a súlyosbodó gazdasági válságra, mellyel az előttünk álló legalább egy-másfél évben kell szembenéznünk?
Kopp Mária: Könyvünkben igyekeztünk a magyar lelkiállapot pozitívumaira koncentrálni, kerestük a „kitörési pontokat”. Felméréseinkből azonban egyértelműen kitűnik, hogy a mai magyar társadalomban rendkívül nagy a feszültség az erkölcsi értékek és a megélt, külső valóság között. Ez így volt már 2006-ban is, sőt, azt is állíthatjuk, hogy 2002 óra fokozatosan romlott a helyzet ezen a téren. Legutóbb például megkérdeztük az embereket azokról a külső és belső értékekről, amelyeknek az elérésére törekszenek. A külső értékek között felsoroltuk a gazdasági jólétet, a jó megjelenést, a sikert. A belső értékek között szerepel a lelki harmónia, az egészség, a jó társas kapcsolatok. Rákérdeztünk továbbá az individualizmus és kollektivizmus viszonyára, a maszkulin és feminin társadalmi jellemzőkre, a bizonytalanság kerülésére, a hatalmi különbségekre és a hosszú távú tervezés készségére. A válaszok alapján le lehetett vonni azt a következtetést, hogy a mai magyar társadalomban az emberek kifejezetten a belső értékeket tartják fontosnak, például sokkal fontosabbnak ítélik meg a jó társas kapcsolatokat, mint a jó anyagi helyzetet. Figyelemre méltó, hogy a magyar társadalom egész Európában a leginkább családbarát, gyerekszerető.
hvg.hu: Ez azonban nem tükröződik a demográfiai mutatókban, a népszaporulat csökken, a társadalom elöregszik. Mi akkor ennek az oka?
K. M.: Tény, hogy jóval magasabb a tervezett gyermekek száma annál, mint amennyi végül megszületik. Bár Magyarországon mondják a legtöbben azt, hogy „nem lehet igazán boldog az ember, ha nincsen gyereke”, csak a legalacsonyabb iskolázottságú rétegekben születnek meg a kívánt gyerekek, a felsőbb rétegekhez tartózó nők sokkal kevesebbet szülnek, mint amennyire készülnek. A magyar társadalom másik sajátossága a „bipolaritás”, azaz hajlamosak vagyunk a nagy hangulati ingadozásokra.
hvg.hu: A magyarság „szalmaláng természete” a nemzetkarakterológiából ismerős.
K. M.: Lehet, mi a megállapításainkat kutatásokra alapozzuk. Ezek szerint bár Magyarországon igen magas a depressziósok aránya, akik kilátástalannak érzik a sorsukat, mindig megvan bennük az a potenciál, hogy ez a hangulatuk lelkesedésbe fordul át. Ugyanakkor érdekes, hogy a magyar társadalom ugyanolyan mértékben individualista, mint az angolszász társadalmak. A szomszéd népek, a csehek, a lengyelek, a szlovákok, a németek a mienkénél kollektivistább társadalomban élnek, így őket könnyebben lehet egységes magatartásra rávenni. Jó példa erre, hogy például Prágában, vagy Varsóban az emberek jobboldalon állnak a metró lépcsőkön, és szabad utat engednek a náluk gyorsabban haladóknak. Egy individualista társadalomban, legalábbis nálunk, az emberek még az aluljárókban is nehezebben szervezhetőek, össze-vissza közlekednek.
Az első magyarországi klinikai epidemiológiai kutatócsoport megszervezője és vezetője, 1973-tól a Pszcihiátriai Klinikán szociálpszichiátriával foglalkozott, különös tekintettel a pszicho-szomatikus betegségekre. A világon másodikként vezette be a pánikbetegek kognitív viselkedés-terápiás kezelését. 1993-ban megszervezte a Semmelweis Egyetem keretei között a Magatartástudományi Intézetet, melynek igazgatója volt 2007 júliusáig. Azóta ugyanitt tudományos igazgatóhelyettes, a Mentális Egészségtudományok akadémiai kutatócsoport vezetője. Vezetésével még a nyolcvanas évek elején kezdték el vizsgálni a magyar lakosság lelkiállapotát, egészségi állapotát, szociális helyzetét és demográfiai jellemzőit, 1983-ban sor került az első nagy, országos reprezentatív felmérésre, amelynek során hatezer embert kérdeztek meg. 1988-ban 21 ezer emberrel készítettek munkatársai egy órás, otthoni interjút. Utána 1995-ben és 2002-ben 12 600 embert kérdeztek ki, a magyar népesség területi és demográfiai megoszlását tükröző, reprezentatív minta alapján.
hvg.hu: Hogyan hat a kisebb közösségekre, mindenekelőtt a családra az anyagi helyzet megrendülése, például az, ha valamelyik szülő elveszíti a munkáját?Lelkiállapot-kutatás
K. M.: Ennek kapcsán érdemes felidézni, hogy 2002 és 2006 között az. „anómiás állapot” [társadalmi szabálynélküliség] erősödésének voltunk tanúi a magyar társadalomban. Ez azt jelenti, hogy az emberek túlnyomó többsége úgy érzi, eltűntek a közös értékek és célok, a jövőt nem lehet tervezni, és feltűnővé vált a társadalmi tőke hiánya. Ez utóbbi jelenséget ezek a kijelentések fogalmazzák meg a legtalálóbban: „Legbiztosabb senkiben sem bízni” vagy „Senki sem törődik azzal, hogy mi történik a másikkal”. 2002 és 2006 között elképesztő mértékben romlottak a magyar társadalom lelkiállapotának mutató: gyengült a bizalom, erősödött az értékvesztés, általánossá vált a jövőkép hiánya. Azoknak az aránya, akik úgy vélekednek: Magyarországon senki sem törődik a másikkal, a 2002-es 48 százalékról 80 százalékra emelkedett.
Vagyis a magyar társadalmat a mostani válságsokk olyan állapotban érte, amikor az emberekben rendkívül alacsonyra csökkent a szolidaritás, és az egymás iránt érzett felelősség. Ez a tény igencsak súlyos egészségrontó tényező, és a gazdaságot is veszélyezteti. Gondoljuk csak meg: az építőiparban ma már senki sem bízik a partnerében a körbetartozások miatt. Ez a „kollektív bizalomhiány” épp az ellenkezője annak, ami például a svéd társadalomban érezhet, ahol legföljebb az emberek harminc százaléka van anómiás lelkiállapotban, és hetven százaléka normális. Nálunk épp a fordítottja az arány.
hvg.hu: Az anómia fogalmát Durkheim vezette be a szociológiába a múlt század elején. De éppen ő írja azt, hogy ha egészen súlyossá válik a válság, növekszik a társadalom kohéziója, az anómiás jelenségek visszaszorulnak. Ebben reménykedhetünk?
K. M.: Pillanatnyilag azért nem látom ennek lehetőségét, mert hiányoznak a közös célok, melyek elérésére mozgósítani lehetne a magyar társadalmat, úgy, mint mondjuk 1945 után, az újjáépítés idején. A kívülről jövő krízissel szemben össze tudnak fogni a társadalmak. 1956-ban a, forradalom idején néhány nap alatt végbement „a társadalmi tőke csodája”, melynek felbomlasztásáért a politika később mindent elkövetett. De most, 2008 őszén, úgy tűnik, hiányoznak a közös célok a társadalom számára, melyek elengedhetetlenek lennének ahhoz, hogy megtaláljuk kivezető utat a válságból. Mivel az emberek többsége bizalmatlan a politika iránt, a „leamortizálódott” társadalmi tőle újjáépítéséhez újjá kellene éleszteni a civil szervezeteket, a civil társadalmat. Vizsgálataink is azt mutatják, hogy azok, akik részt vesznek valamilyen civil szervezet munkájában, minden szempontból jobb lelkiállapotban vannak, mint azok, akik nem. Sajnos, ezeknek az embereknek az aránya csökkent 2002 óta, holott a rendszerváltás után Magyarországon alakult meg a legtöbb civil szervezet a szomszédos országokhoz képest.
Pelle János