Emlék Mánfáról. Nevelő és gyerekek együtt

A Collegium Martineum Alapítványt 1996 nyarán hozták létre hazai és külföldi egyházi szervezetek, valamint magánszemélyek, annak érdekében, hogy programot és intézményi hátteret biztosítson a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulásának segítésére.

A tehetséggondozó kollégium az 1996/97-es tanévben kezdte meg működését Mánfán, a Komló és Pécs közötti  kisközségben. A Dél-Dunántúl kistelepüléseiről származó, halmozottan hátrányos helyzetű, nagyrészt cigány származású fiataloknak nyújtott segítséget abban, hogy rangos középiskolák elvégzésével jobb élethelyzetbe kerülhessenek. A diákok többnyire tehetségkutató programon keresztül kerültek be a kollégiumba. Az iskola  munkatársai rendszeresen látogatták a dél-dunántúli régió általános iskoláit, kisebbségi önkormányzatait, plébániáit, szociális segítségnyújtással foglalkozó önkormányzati és civil szervezeteit, valamint a családokat. Emellett egyéni megkereséseket is szívesen fogadtak.

A kollégium Közép-Európában az egyetlen olyan intézmény volt, ahol szegény sorsú fiatalok integrált nevelésben részesültek, azaz délelőttönként különböző, pécsi, komlói  középiskolákban tanultak, miközben délutáni nevelésük kiscsoportban, otthonos és demokratikus légkörben, a kollégiumban  történt.  Hétvégére pedig hazamentek családjukhoz. A kollégium vezetői alapvetően fontosnak tartották, hogy a diákok otthoni kapcsolataikat ne veszítsék el. A diákok a kollégiumban három-négy ágyas szobákban laktak, számukra napi ötszöri étkezést biztosítottak, az iskola és a kollégium közötti ingázások útiköltségét megtérítették. Emellett szaktanári segítségnyújtásban részesültek, szervezték számukra a sport- és kulturális programokat, a külföldi nyári táborozásokat.

Egészen 2008. augusztus 31-ig. Amikor is a mánfai kollégium jogutód nélkül megszűnt, bezárt. Mivel valóban modellértékű intézményről van-volt szó, kerestük az okokat: vajon hogy fajulhatott a történet idáig?

Ábrahám-Ködmen Zoltántól, a kollégium utolsó igazgatójától azt próbáltuk kipuhatolni, hogyan történhetett, hogy július elején átvette az igazgatói posztot, és augusztus 31-én már be is zárta az intézményt. "Őszintén szólva tudtam, hogy a kollégiumnak anyagi nehézségei vannak, de arra nem számítottam, hogy ilyen mértékűek. Ha tudom, nem vállaltam volna el. Senki sem szeret bezárni oktatási intézményt, kiváltképp, ha hátrányos helyzetű fiatalok sorsáról van szó. Nem volt más választásom" - mondta el az ex-igazgató.

Majd így folytatta: "amikor átvettem az intézményt, szó volt arról, hogy a kollégiumnak bizonyos mértékű tartozása van. Gyakorlatban azonban a teljes július elment azzal, hogy konkretizáljuk a hiány mértékét. És a végén megdöbbentő összeg jött ki, többszöröse az addig gondoltaknak. Ezután maradt három hetünk arra, hogy kitaláljuk, mi legyen, hiszen oktatási intézményt év közben bezárni nem lehet. Azaz vagy bezárjuk még augusztusban, vagy vállaljuk annak a kockázatát, hogy októberben, mondjuk, elzárják a gázt, novemberben már esetleg villany sem lesz, és akkor még nem beszéltünk az étkeztetésről stb. Ezt épeszű ember nem vállalja, hiszen itt gyerekek életéről van szó. Döntöttünk, az intézmény megszűnt. Az alapítvány egyetlen tulajdona az ingatlan, azt kell minél előbb értékesíteni, és rendezni a tartozásokat, hiteleket. De mindennél fontosabb volt a gyerekek megnyugtató elhelyezése. Végül Komlóra kerültek, ahol, ha minden jól megy, továbbra is az Arany János kollégiumi program részesei maradnak, megkapva azokat a támogatásokat, amiket eddig is."

De hogy kerülhetett egy tizenkét éve működő alapítvány hipp-hopp anyagi csődbe? - vetettük közbe.  "Ez nem hipp-hopp történt"- mutatott rá Ábrahám-Ködmen Zoltán. "Mindig is anyagi nehézségekkel küzdöttek, hol több, hol kevesebb hiánnyal kellett számolni, és egyszerűen mostanra érte el a tarthatatlan szintet. A normatíva körülbelül a költségvetés kétharmadát teszi ki. A többit pályázatokból, adományokból pótolták. Csakhogy pályázati pénzekre nem lehet költségvetést építeni. Részint azért, mert a legtöbb pályázat már előfinanszírozásos, tehát a beruházás költségét ki kell fizetnünk előre, a kifizetések ráadásul sokszor csúsznak. A helyzetünk alapítványi fenntartású intézményként egyre reménytelenebb lett. Az égvilágon semmi tartalékunk nem volt, csak az ingatlan képezte az alapítvány tulajdonát, amivel nyilván sokra nem megyünk, hiszen ha eladjuk, már meg is szűnt a kollégium. Ilyen szempontból szerencsésebbek az önkormányzati fenntartású oktatási intézmények, hiszen ők, ha minden kötél szakad, tudnak segítséget kérni. Mi nem tudtunk."

"Tulajdonképp elég egyszerű a képlet, a kollégium a pedagógiára nagy hangsúlyt fektetett, de elfelejtették ellenpontozni megfelelő gazdasági, pénzügyi menedzsmenttel. Ezt hosszú távon nem lehetett fenntartani, meg is lett a következménye. Mindenesetre, a gyermekek elhelyezése megnyugtatóan megoldódott, ez mindenki számára óriási megkönnyebbülés" - találta meg a pozitívumokat a volt igazgató. 

Emlékkép Mánfáról. Könyvtári percek

Ambrus László, a kollégium volt nevelője másként látja a múltat és a jövőt. Mint elmondja, a gyerekek csak augusztus végén értesültek a bezárásról, és szeptember közepéig nem tudták, mi fog velük történni. Nagyon megviselte őket, hogy el kell hagyniuk a megszokott környezetüket, ráadásul minden ilyen váratlanul szakadt a nyakukba.

Valami unikális dolog veszett el Mánfa bezárásával - fejtegeti Ambrus László. Nem a tanárok döntöttek, mindig a kollégiumi morál volt az, ami megszabta a törvényeket a kollégium tagjai számára. A gyerekek megtanulták kifejezni magukat közösség előtt, megtanulták megvédeni az érdekeiket. Ez például a házi konferencia rendszerének köszönhető. Hetente üléseztek, amolyan beszélgetős fórum formájában, és megtanácskozták az épp aktuális dolgokat. Igazi csapatmunka folyt.

Szerinte a probléma sokkal összetettebb volt, mint az anyagi gondok. Mánfa mindenképp megérett a változásra, de nem a bezárásra. Véleménye szerint nem történt meg az igazgatók között a szakmai, gazdasági átadás-átvétel. Az új igazgató egyszerűen nem tudta, mire vállalkozik. A kollégium bezárásának nem csupán a gyerekek és családjuk a vesztesei, hanem a nevelők által létrehozott alkotó szakmai műhely is, ami az idők folyamán kialakult. Az itt dolgozók megtanultak beszélni a cigány gyerekek nyelvén, megtanultak velük dolgozni. Sőt, sokan az itt végzett kollégák közül segítő szakmát választva, szívesen foglalkoznak a hasonló sorsú gyermekekkel.

Ez tulajdonképp egy nagyon harcos munka volt, gyakorlatilag 24 órás szolgálat, de jó volt ott lenni - emlékezik a pedagógus. Számára mindenképp nagyon pozitív élmény volt. Mint mondja, sokat tanult és fejlődött ott,   "csak nyertem Mánfán".

Megkérdeztük, Komlón folytatódhat ez a folyamat. Hiszen a gyerekek egy helyre kerültek, talán sikerül megőrizniük valamit a mánfai szellemiségből. Ambrus ezt nem tartja valószínűnek. Úgy értesült, hogy Komló tudatosan szakítani kíván a mánfai szellemiséggel. Egyrészt, mert teljesen más a környezet, amihez az ottani kollégiumnak alkalmazkodnia kell, másrészt amúgy is sokan gondolták, hogy Mánfa  túlságosan szabadelvű, „sokat engednek meg maguknak a gyerekek”. 

Ambrus állítja, új világ kezdődik a gyerekek számára, amihez, ha tetszik, ha nem, alkalmazkodniuk kell. Ő is hálás a komlói kollégiumnak, hogy bevették az összes gyereket, akik így részesei maradhatnak az Arany János kollégiumi programnak. Azonban attól tart, hogy erős  lesz a lemorzsolódás, mert nincs meg az a családias légkör, ami Mánfán  segítette a gyerekeket a kibontakozásban. Azért Mánfa egykori oktatóihoz hasonlóan ő sem adta fel a reményt, hogy egyszer talán ismét elkezdődik egy hasonlóan szép munka, ha nem is Mánfán, de azzal a szellemiséggel, ami ott a tizenkét év alatt kialakult.

Simonfalvi Anita