Bácsfi Diána. Örökké gyerek akar maradni.

Magyarul is megjelent a témáról a Napvilág kiadó gondozásában Új ifjúság címmel egy figyelemre méltó szociológiai tanulmánykötet. Előszavában a szerkesztő, Somlai Péter azt állítja, hogy a “posztadoleszcensek korát” éljük, a posztindusztriális társadalmakban zavaros az életvitel, ellentmondásos az értékrend, a média az “örök fiatalok” mentalitását közvetíti.

Az 1968-ban kulmináló nemzedéki forradalom kétségtelenül felforgatta a hagyományos értékrendet, megkérdőjelezte a felnövekvő generáció szocializációját. Hosszabb időn át a társadalom három, élesen elkülönülő korosztálya volt a tanuló gyermekek, a dolgozó felnőttek és a kereső munkától visszavonult idősek generációja. A család, az iskola és a rendszeresen végzett munka világa ellen lázadó fiatalok gyökeresen felforgatták a hagyományos szerepeket. Ugyanekkor a nyolcvanas évektől kezdve a fejlett világban fokozatosan csökkent azoknak a hagyományos munkahelyeknek a száma, melyekben a fiatalok a szüleikhez hasonló stabil állásokat vállalhattak volna.

A munka világának bizonytalanná válása napjainkban az egész fejlett világra, így Magyarországra is jellemző. A fiatalok, akiknek már több mint negyven százaléka bír valamilyen diplomával, gyakran nálunk is munkanélküliként kezdik a pályájukat. Érdemes idézni, amit a munkába állás feltételeinek változásáról Somlai Péter ír: “Az újkapitalista gazdaság megritkította a standard munkaviszonyban foglalkoztatottakat, és elterjesztette az atipikus foglalkozásokat. Ezek a változások alapjaiban érintették a munkaerőpiacokat, a fiatalok helyzetét, sőt, a munka egész világát is... A ’standard munkaviszony’ lényege, hogy nem piaci biztosítékokkal támasztja meg a kereső munkát és a foglalkozást. Ilyen biztosíték például a minimálbérhez való jog, a baleset- és betegségbiztosítás, a nyugdíjhoz való jog, a fizetett szabadság, az elbocsátással szemben pedig a munka törvénykönyve által nyújtott védettség. Az 1980-as évektől azonban fokozatosan háttérbe szorult és bomlani kezdett a standard munkaviszony.”

A volt szocialista országokban, így Magyarországon is, a rendszerváltás óta újkapitalista környezet versenyfeltételei közepette kell a polgároknak helytállniuk, s miközben visszanyerték szabadságukat, megszabadultak az állami gyámkodástól, sokuk számára megnehezült az élet. A fiatalok számára kínálkozó szocializációs minta lényegében szétporlott. Egyre több az olyan felnőtt fiatal, akinek nincs hivatástudata, a munkát kizárólag pénzkereseti forrásnak tekinti, nem akar gyermeket vállalni. A pillanatnak élő, barkácsolt életutat választó korosztályok váltogatják az ideáljaikat, és sok tekintetben úgy viselkednek, mint a serdülők: elutasítják a kötöttségeket és a kitartó erőfeszítéseket olyan célok (mint például a lakásszerzés) érdekében, melyek a szüleiket még lelkesítették.

Lehet azon vitatkozni, hogy az 1968-as, lázadó fiatalok kezdeményezték-e a hagyományos család- és munkacentrikus értékrend felbomlását, ahogy ezt Orbán Viktor állította nyári, tusnádfürdői beszédében, vagy pedig az amerikai, francia és nyugatnémet ifjúság utcai tüntetésekben megnyilvánuló elégedetlensége már reakció volt a megindult, feltartóztathatatlan társadalmi, gazdasági és kulturális változásokra. Tény azonban, hogy a posztadoleszcensek, a kötöttségeket elutasító, provokáló életstílusú “örök diákok” Rudi Dutschkéhoz vagy Daniel Cohn-Bendit-hoz hasonló társadalmi típusa ekkortól kezdett széles körben elterjedni a nyugati világban.

Posztadoleszcensnek mondja magát a TV 2 Mokka című műsorában sztárolt Bácsfi Diana, akit korábban a “náci veszély megtestesítőjeként”, és “nyilasvezérként” mutattak be a televíziókban és a napilapok címoldalain. Jakupcsek Gabriella Nemere István író társaságában a legnagyobb empátiával kérdezgette Dianát, aki arról beszélt, hogy újabban az ezoterika és a fantasy-játékok iránt érdeklődik, és már maga sem érti, hogy alig három éve mi imádnivalót talált Szálasi Ferencben, akit a kamerák előtt,  ki tudja, honnan szerzett egyenruhában, néhány hasonszőrű híve társaságában, karlendítéssel éltetett.  A magát vallástörténésznek valló nő biztosította a nézőket, hogy a “posztadoleszcencia” jelensége nála valószínűleg soha nem múlik el. Őt már ilyen szélsőségesen csapongó természetűnek, örök lázadónak  kell elfogadni. A pubertáskorban megrekedt Bácsfi Dianát, reméljük, többé senki sem veszi komolyan. Visszatekintve már mosolyognunk kell, hogy 2004 októberében antifasiszta tüntetést szerveztek a nyilasszimpatzáns ellen.

Pelle János