A „republikánus népfront” eszméjével az MSZP láthatóan reagálni akar Orbán Viktor előzőleg tett, a média által ízekre szedett kijelentésére, hogy a köztársaság csak „ruha a nemzet testén”, s számára a nemzet fogalma fontosabb, mint a respublikáé. Kétséges azonban, hogy a baloldal a rendelkezésre álló rövid idő alatt képes lesz-e megtölteni hasonló tartalommal e fogalmat, mint Franciaországban. Ott 1792-től, az első köztársaság kikiáltásától kezdve egészen de Gaulle-ig, közel százötven év alatt sikerült olyasféle mítoszt szőni a Marianne személyében vízuálisan is ábrázolt államforma köré, mely napjainkra is mozgósító erejű. Európában volt egy másik, nagyszabású kísérlet is, a Spanyol Köztársaságé, mely az 1939-es bukás ellenére évtizedeken át az önfeláldozó heroizmus példája maradt az európai baloldal számára.

Csakhogy Magyarországon (Németországhoz, Romániához vagy Bulgáriához hasonlóan) a republikanizmus soha nem volt tömegeket mozgósító erő. Pedig a magát elszánt republikánusnak valló Petőfi Sándor 1848. augusztusában már így írt: „Respublika, szabadság gyermeke / S szabadság anyja, világ jótevője, / Ki bujdosol, mint a Rákócziak, / Köszöntelek a távolból előre!” De Petőfi forradalmár kortársai közül alig néhányan osztották a meggyőződését, hiszen a magyar nemzet kínzó bajain a köztársaság bevezetése a legkisebb mértékben sem enyhített volna. A nemzetiségi kérdés és a földkérdés megoldása, és a választójog általános bevezetése nem attól függött, mi az ország államformája. Ezért nem vették később sem komolyan, még a polgári radikálisok sem, a republikánus Nagy György erdélyi képviselőt. Ő 1911-ben megalapította a Köztársasági Pártot, melynek két évig, a feloszlatásáig volt a vezetője.

Nagy György az őszirózsás forradalom idején a határozatlansága és koncepciótlansága miatt gyorsan népszerűtlenné váló Károlyi Mihály híve lett. Károlyiról Sigmund Freud a naplójában azt írta: „A magyaroknak sok okos grófjuk van, de pont a legbutábbat kellett elnökké választaniuk.” Károlyit az első Magyar Köztársaság elnökeként szoktunk emlegetni, bár az „októbristák” által létrehozott államforma neve népköztár-saság volt, mely 1919. március 21-én tanácsköztársasággá alakult át. Horthy Miklós 1919 októberében visszaállította a királyságot, miközben a trón üres maradt. (Ugyanerre a közjogi eredményre jutott 1849 áprilisában Kossuth Lajos is a debreceni trónfosztással.)

Nem hagyott túl lelkesítő emléket maga után a második Magyar Köztársaság sem, melyet 1946. február 1-én kiáltott ki az országgyűlés a kommunisták nyomására. Előtte rövid vita zajlott a parlamentben, melynek során a bátor legitimista és zsidómentő Slachta Margit állítólag elgondolkodtató szavakat mondott: „A királyság a plomba, melynek eltávolítása után felszeletelik a szalámit.”

Amikor tehát 1989. október 23-án Szűrös Mátyás a Kossuth Lajos téren újra kikiáltotta a Magyar Köztársaságot, ez az ünnepélyes aktus részben fenntartotta, részben pedig felszámolta a folyamatosságot a „szocialista népköztársasággal”. Alkotmányunk ma is az 1949. augusztus 20-án elfogadott szöveg preambulummal ellátott, jelentősen korrigált változata, melynek második paragrafusa leszögezi: „A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek.”

Egyáltalán nem világos, mit is akar pontosan megvédeni Gyurcsány Ferenc az Andrássy (azelőtt: Népköztársaság) úton, Hősök Terén tervezett demonstrá-cióval? A köztársaságot csak akkor fenyegetné veszély, ha a Fidesz meghirdetné, vissza akarja állítani a királyságot, és egyúttal megjelölné a magyar trón várományosát is. Ennek azonban mindeddig semmi jele. Vagy lehet, hogy az ellenzék újra akarja alapítani az egykor oly dicsőséges magyar királyságot? Netán Orbán Viktor valamelyik gyermekének szánja a trónt, ahogy ezt Horthy kormányzóról rebesgették 1942-ben, amikor helyettesévé nevezte ki az idősebb fiát?

Ha tényleg ez a helyzet, nincs mese, össze kell fognunk. Mert ha tényleg fenyegetően ránk vetül a monarchia véres árnya, akkor én is ott leszek az Andrássy úton emelt barikádon. Fletóval együtt, dacosan kiáltom majd Dolores Ibarruri híres jelszavát: „No pasaran!” „Nem törnek át!”