Tavaly nyáron ezt írtam az Élet és Irodalomban: „De ami késik, nem múlik, lesz itt még alkalma mindenkinek félni, ezek ott fenn már nem tudnak leállni, képtelenek az önmérsékletre. Még nem végeztek, még nem szívtak ki minden erőt, ellenállást”.

Elismerem, nincs szükség látnoki képességekre ahhoz, hogy pesszimista jóslatokba bocsátkozz Magyarországon. Egyszerűen nem tévedhetsz, nem lehetsz túlságosan borúlátó. Az említett cikk óta eltelt fél évben is tovább nehezedett az életünk. Ha vasárnap bezárnak a plázák, rosszabbul élsz. Ha fizetned kell korábban ingyenes autóutakért, rosszabbul élsz. Ha politikai megbízottakat ültetnek a független egyetemek rektorai nyakába, oda a függetlenség, rosszabb az élet. Ha az állam drogteszttel fenyegeti kiskorú gyerekedet, rosszabbul élsz. És persze, ha a miniszterelnök után immár a jegybank elnöke is könyékig turkál a közösben, attól is csak kevesen élnek jobban. Te biztosan nem.

Ami ez utóbbit illeti, igazi unortodox virtus, amit a jegybankelnökök keményen leszabályozott világában a mienk csinál. Ha jártában-keltében megtetszik neki valami – kastély, irodaház, luxusvilla –, fogja magát, és akár egy amerikai popsztár, megveszi. Még örülhetünk, ha nem saját magának. Szenvedéllyel költ, pár milliárdot erre, pár százmilliárdot arra. Az ügyészség pedig nem indít vizsgálatot, ami azt jelenti, hogy mi, akinek pénzéből Matolcsy a Rothschildot játssza, politikailag halottak vagyunk. Márpedig halottnak lenni még élőként sem jó.

Nem csoda, ha folyamatosan romlik az életünk. Két kézzel szórt közpénzek, a pótlásukra még több kézzel beszedett adók és sarcok, kivéreztetett kórházak, iskolák, egyre embertelenebb szociális ellátás, bónuszként pedig ott van a mindig, mindenhol tetten érhető miniszterelnöki retorzió. Mert persze a körgyűrű és a bevezető utak rafinált fizetőssé tétele is egy újabb visszavágás – a fővárosnak, a budapestieknek. Ők ezúttal a tüntetésekért bűnhődnek, a másik nagy vesztes, Budaörs pedig azért, mert a polgármestere Orbán Viktor nélkül is jól elboldogul. És itt hibázott nagyot Wittinghoff Tamás. Ő ugyanis, szemben a hatalom kedvenc unortodox módszereivel, nem rombol, hanem fejleszt, nem megszüntet, hanem bővít, nem megoszt, hanem egyesít. Ettől megy jól a városának, úgyhogy tényleg ideje volt őt móresre tanítani. A villanyszámla-fizetés megtagadásáért pedig lesz még lex Budaörs is. Talán már írja is az unortodox Fidesz-kultúra jeles szakértője, az V. kerületet nagykeráron kiárusító Antonio Rogán.

Egyre kevesebb dolog működik normálisan Magyarországon, de legalább már ránk is érvényes Seneca megállapítása: „Ahány rabszolga, annyi ellenség”. A váratlanul felszínre tört népi elégedetlenség következményeként az Orbán-rendszer már nem tűnik mindenhatónak. A kezdeti eufória után azonban visszatért az érdektelenség, pedig egyelőre új párt, új arc, új hang híján csak a tüntetésekben bízhatunk. Az internetadó-tömeg is elporlott, talán, mert minden mással elégedettek? Nem lenne jó, ha a közhangulatra süket és vak szervezők, az utca, a tömeg igényeit nem érzékelő szónokok miatt végképp kihűlne a lelkesedés. Akkor kik fogják hirdetni, terjeszteni, hogy van remény?

A közélet ügyei azért már lejjebb, mélyebbre jutottak, olyanokat is elértek, akik eddig csak bébifotókat osztottak meg a facebookon. Ők kikerekedett szemmel még csak most ismerkednek a Fidesz-világgal, de belőlük már biztosan nem lesz új hátországa a pártnak. Mert a rezsi trükk még egyszer nem jön be, és mert a kormány – tessék, egy újabb evidens jóslat –, a létezése utolsó pillanatáig nem fog leállni. Még ha akarna, se tudna. A struktúra mindenevő, így van programozva.

Kidolgozott menetrend alapján történt minden – ezt az egészet így tervezték és így hajtották végre. Megbénították a médiát, hogy tájékozatlan maradj, lehetetlenné tették a sztrájkot és a népszavazást, hogy semmi veszélyt ne jelents rájuk, megfenyegettek, megzsaroltak, hogy add nekik a nyugdíjra szánt pénzed, és ha közalkalmazott vagy, remegj az állásodért, a törvényekből kivették a te jogaidat, és beírták az övéiket, és mindenhova a saját embereiket tették, hogy ne legyen senki, aki megvéd. Mindeközben taktikusan meghagytak demokratikus szigetecskéket, hogy a létrejött torzszülöttet ne lehessen klasszikus diktatúrának nevezni. Vajon a Fidesz ismeretében ki merné állítani, hogy nincsenek máris új terveik, ezúttal a szigetek elsüllyesztésére?

Nyolcvan éve, a weimari köztársaság felszámolása óta nem történt Európában olyan, ami most velünk: egy szabad választáson hatalomra jutott párt és annak a vezetője a népre, a demokratikus rendre támadt. Ezt az ellenforradalmi fordulatot Orbán Viktor maga így interpretálta tavaly februári évértékelő beszédében: „Ez már nem az az ország, amely négy évvel ezelőtt volt.” És valóban, akkor, ott a Millenárison kivételesen igazat mondott, hiszen a szabadság és jólét alapjául szolgáló demokratikus jogrend helyébe, örök szégyenünkre, sikerült egyszemélyi uralmat létrehoznia. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Valóban jó név, mi tényleg készségesen együttműködtünk önmagunk lefegyverzésében. Vajon előre tudták, hogy így lesz, és gúnyból adták rendszerüknek ezt a nevet? Arisztotelész szerint „egy kiemelkedően jó ember igazságos törvényekkel támogatott uralma” a legkívánatosabb társadalmi berendezkedés." Lehet, de mi csak azt ismerjük, milyen egy kiemelkedően rossz ember uralma igazságtalan törvényekkel párosítva.

Ilyen. A gyerekeink elmennek, az orvosaink elmennek, a magyarok hetven százalékának nincs semmi megtakarítása, vagy csak fillérek. De nem csak nekik nincs: a több mint háromezer önkormányzatból alig néhány száznak van saját pénze. És nem egy hurrikán tarolta le őket. Telefonkönyvnyi a Fidesz bűnlajstroma: A-tól Z-ig minden egyes tétel az elmúlt öt év egy-egy sötét epizódja. Viszont eközben a rendszer felélte saját erkölcsi, gazdasági alapjait, s mint egy megroggyant torony, bármikor, bármitől leomolhat. Sokan éppen ettől félnek, mások meg attól, hogy még jó ideig így imbolyog, s akkor a következő választásig valóban minden bezárhat – akár a szavazófülkék is. Nincs hiteles optimista vagy pesszimista forgatókönyv, elnyomó és elnyomott kéz a kézben sétált bele a csapdába. De csak az egyik lesz képes kiszabadulni belőle.