Nem a lélek veszett itt el. Annál az ok sokkal materiálisabb.
Az ötös számú párttagkönyv vereségmagyarázó rendezvényen vett részt a minap. Szerinte a lélek hiányzik a Fideszből, ezért elő kell venni újra a régi antiklerikális, liberális, konzervatív, polgári, oroszellenes, plebejus, kétharmados lelküket. Plusz, ugye a kommunikáció.
„Ha még egyszer valamelyik kampánystratéga kitalálja, hogy reggeltől estig azt kell szajkózni, hogy keményen dolgozó kisember, akkor bemegyek, és mindenkit felpofozok. Már égett a bőr a pofámról, jöttek a fideszes politikusok, és ezt ismételgették. Olyanok voltunk, mint a kretének” – mondta.
Hát, nehéz lenne ezt őszintén cáfolni.
Ilyenkor mindig az a kérdés, hogy áruljuk-e el nekik a teljes igazságot, vagy inkább tapintatból hallgassunk.
Szóval, az a helyzet, hogy az egy mondaton belüli tizenöt polgár, a huszonhét ’zemberek, a harminchárom elmúltnyolcév ugyanennyire kretén volt. Vagy a bankárkormány, vagy a luxusbaloldal, vagy az egészség nem eladó. Az igazi kreténség persze az volt, hogy az éppen aktuális frázist nem csak a politikusok szajkózták kötelékben, hanem a teljes értékelvű sajtó & holdudvar, minden távolságtartás és méltóság nélkül, pusztán a harci célnak engedelmeskedve. Felpofozással senki nem fenyegetőzött. Miután valamelyik kampánystratéga kitalálta, az aktuális jelmondatot gyorsabban tette magáévá az élcsapat, mint Rogán Antal a letelepedési kötvény után neki járó, izé, gratulációkat.
Már a mi pofánkról égett a bőr.
Nem akarjuk feltétlenül megvédeni az ismeretlen kampánystratégát (a rúgásait ismerő nyugdíjasok szerint nincs is rászorulva), de kívülről nézve a keményen dolgozó kisember szöveg semmivel sem idiótább, mint mondjuk a rezsiharc.
Egy nagy különbség van: eddig az összes kreténség – sok ok miatt – bejött, most pedig – egy fő ok miatt – nem.
Megmutatjuk ezt a fő okot:
Hátha, segít. Próbálják kitalálni, hogy mégis mi vezetett idáig: az elveszett lélek? (hideg), a kommunikáció? (hideg), a korrupció? (langyos, langyos), de sehogy sem jutnak közelebb a tűzhöz. Talán menni fog közösen.
A fent látható két úr közül az egyik csak tavaly 3,7 milliárd forintot nyert közbeszerzésen, a másik az apósa, foglakozására nézve mindenható miniszterelnök. Annyira mindenható, hogy ha ő valakire berág, akkor annak nemhogy közbeszerzés elnyerésére, de az elnyert közbeszerzés befejezésére sincs esélye. A kormányzás az ilyen személyes ügy. Erről árulkodik például a félbehagyott négyes autópálya, más néven a magyar Taj Mahal, egy patetikus barátság grandiózus síremléke. Még, hogy elveszett volna a lélek!
Annyi leszögezhető: ha a kormányfő azt tartaná helyesnek, hogy a közeli családtagjai – amíg ő a legfőbb döntéshozó – ne kapjanak egy kisebb város éves költségvetésének megfelelő nagyságrendű közpénzt, akkor nem a veje újítaná fel még az újpesti stadion világítását is (109 millió). Valamint a tatabányai stadionét (230 millió). De ő újítja fel. Ebben az évben 4 milliárdos bevételnél tart a cége. És még csak április van. És ő a miniszterelnök veje. A lányának a férje. Leendő unokáinak az apja.
Ahhoz, hogy ennek az összefüggésnek a magyarázó erejét az ötös számú párttagkönyv is érzékelje, kölcsönvesszük Balog miniszter rendkívül tapintatos, felettébb jámbor és utánozhatatlanul hazafias felosztását a magyar népről, miszerint vannak a szívmagyarok és a zsebmagyarok.
Abban az országban, ahol a szívmagyarok (értsd: az új uralkodó osztály) győzelméhez azokra a zsebmagyarokra (értsd: prolik) is szükség van, akiknek a rezsicsökkentés néhány ezer forintos megtakarítása a viszonyítási alap, ott a családi vállalkozás formájában működtetett kormányzás távlatai elég komorak.
A nép egyszerű fia általában szeret magára úgy gondolni, mint szívmagyarra, és szerinte az a zsebmagyar, aki csónakázótavat és kisvasutat létesít a stadionja mellé a falujában.
Ilyenkor azt kérdezi: te, ez nem a gázos Lőrinc, akivel együtt fusiztunk? Honnan van ennek a gyökérnek annyi lóvéja, hogy abból 700 millióról meg is feledkezik? Hát a Pista gyerek? Nem rég még itt lógott, oszt most övé a keszthelyi kikötő. Az meg, hogy sikerült neki?
Na, hogy?
Mert olyan tehetséges. Nem lehet megtiltani neki, hogy pályázzon. Még ma is ezt szajkózzák. Amihez tényleg annyira kreténnek kell lenni, amire a hatos tagkönyvtől fölfelé kevesen hajlandók. Ennél nagyobb probléma, hogy így a megoldás sem lesz meg. Hiába érzik, hogy a korrupcióval gond van, amit tűzzel-vassal kell irtani, ha csupán a Gucci retikülre, a magától bővülő lakásra és a futsalos gyerek jacuzzijára gondolnak (persze arra se).
Amennyiben nem a névadó akarta volna nyerni a legtöbbet, talán megmenthető lenne a rendszer. Lelke úgysem volt soha.