December 27-én volt hetven éve, hogy Salkaházi Sára, a Slachta Margit vezette Szociális Testvérek Társaságának apácája de facto a Dunába lövette magát. Simán megúszhatta volna – mint ahogy a három nappal korábban Sopronkőhidán kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endre is –, de akárcsak Bajcsy, ő is vértanú akart lenni, ha már a rendnél menedéket keresett és talált zsidók életét nem tudta megmenteni.

A magyar állam a Soá – és egyáltalán: a II. világháború – idején száz százalékig lejáratta magát. A magyar társadalom is vastagon – részletek Bibónál, Márainál. Hogy a magyar társadalom nem százszázalékosan, többek közt Salkaházi Sárának, Bajcsy-Zsilinszky Endrének vagy a Salkaházival együtt szintén a Dunába lőtt, méltatlanul elfeledett Bernovits Vilma katolikus hitoktatónőnek köszönhető.

Itt az ideje megjegyezni az egy jómódú polgárcsaládban 1901. április 8-án – akárcsak Slachta Margit és Salkaházi Sára – Kassán született Bernovits Vilma nevét is. Szülővárosában érettségizett, majd Budapestre költözött, ahol hitoktatói oklevelet szerzett, és végzettségének megfelelően tanított.

1944-ben Bernovits komoly életmentő tevékenységet folytatott: nemcsak kikeresztelt életveszélyben lévő zsidókat, de mindenféle formalitás, tehát valódi keresztelés nélkül is adott ki keresztleveleket az üldözötteknek. Tényleges életveszélyben volt: már decemberben egy nyilas razzia során az mentette meg az életét, hogy egy keresztlevelet – mint a tevékenységét bizonyító iratot – hirtelen megevett.

Bernovits Vilma a Ferencvárosban lakott, a Bokréta utca 3-ban. Itt működött a Szociális Testvérek rendháza, Salkaházi Sára vezetésével. A rendházban zsidókat bújtattak. Az intézmény egyik alkalmazottja, Dömötör Erzsébet december 26-án konfliktusba került Salkaházival, utóbbi ugyanis azt rótta föl, hogy az otthonban gyakran megforduló katonák egyikéhez a tizennyolc éves Dömötör Erzsébet „följárt az emeletre” – derül ki Szécsi József fönt belinkelt akadémiai előadásából.

27-én Sára nővér elment az otthonból. Arra ért vissza, hogy a nyilasok razziáznak. Könnyen megszökhetett volna, de nem tette. Utóbb kiderült: Dömötör Erzsébet küldte a nyilasokat az intézményre. A nyilasok hat embert vittek el: Bernovits Vilmát, Salkaházi Sárát és négy üldözöttet: Fischer Béláné Féderer Leontint, dr. Róna Andorné dr. Jónás Magdolnát, egy vélhetően Bátori István nevű fiatalembert és az ő édesanyját. Bernovits elhurcolásának az volt az oka, hogy bejárt a gettóba, ott esetenként keresztelt is. Zsidómentő tevékenységéről egyébként a nyilasoknak már korábban tudomásuk volt.

A ferencvárosi Duna-parton ötüket a Dunába lőtték. Bátori (?) István a lövések eldördülése előtt a jéghideg Dunába ugrott és elúszott, így megmenekült.

Bajcsynak vagy Salkaházinak viszonylag ismert a neve. (Most jól ellentmondok saját magamnak: ha találomra megszólítanánk az utcán n embert, hogy mondjon két értelmes mondatot Salkaházi Sáráról, valószínűleg a töredékük tudna megbirkózni a kihívással. Fogalmazzunk úgy: Bajcsynak vagy Salkaházinak viszonylag ismert a neve a Hvg.hu olvasóinak körében, akik egyébként a magyar társadalom törpe minoritása.)

Itt az ideje Bernovits Vilma nevét is nagybetűkkel beírni a kollektív emlékezetbe.