Én a fácánokkal vagyok.
Szenvedélyes vadász vagyok – szerénykedett Gróf Lézerblokkolóssy Lázár János elvtárs, miután kiderült, hogy hamarosan bakot fácánt lő. Két nap alatt háromezret, nem az a megkegyelmezős típus. Egyoldalú küzdelmekben mindig erős volt, igazi fideszes párbajhelyzet, az egyik oldalon ő, a másikon a szárnyas fenevadak, tulajdonképpen össze is terelhetné őket egy pajtába, ahova bekúr egy kézigránátot. Az eredmény ugyanaz lenne, persze egyesével nyilván élvezetesebb.
És akkor Brüsszel se szól bele. Török Gábor vadászati szakértő szerint amíg van elméleti esély arra, hogy a fácánok kerekedjenek felül, és hát miért ne lenne, bár a pálya kétségkívül lejt egy picit, addig nem beszélhetünk mészárlásról.
Talán egyszer sok fácán disznót győz.
„Viselem annak a következményeit, amit szenvedélyem okoz. Egyelőre nem tudok leszokni róla” – szögezte le a macsó főrend, ami ismerős érzés, mi például a hónap végi nem evésről nem tudunk leszokni, kinek milyen szenvedély jut. Na de ne sétáljunk bele a demagógia fácáncsapdájába, ő a vadászatra nem költ közpénzt, akkor meg kinek mi köze hozzá. Mintha a szomszéd zöldséges akarattyai nyaralásának költségeit firtatnánk, szégyellje magát mindenki.
A dolog azért nem ilyen egyszerű, mert az ő fizetését a jobbágyok, régebbi nevükön az adófizetők dobják össze, akik juthatnak akár arra a következtetésre is, hogy ha ennyi extraprofit van az állami vezetők javadalmazásában, akkor itt aztán volna tere a rezsicsökkentésnek.
Amúgy Lázár helyettes pártfőtitkár és fővadász ma ráküldte az ÁVÓ-t a kopóit a civil fácánokra, mert az ő vadászterületén csak az ő engedélyével lehet kapirgálni. Addig fogják űzni őket, amíg ki nem nyuvadnak. Egyesével.
Jut eszembe 1: A miniszterelnök a személyes mértéktartásról szónokolt a beiktató beszédében.
Jut eszembe 2: 500 éve tört ki a Dózsa-féle felkelés.
Jut eszembe 3: Most nem fog. Azért az úr az úr.