Nyüzsi - esel - 2014. március. 24. 15:28

Osszuk fel Ukrajnát holnap délután!

Megszereztük külügyminiszterünk "illedelmes" válaszát Zsirinovszkijnak.

Igen Tisztelt Zsirinovszkij Alelnök Úr,

köszönjük szíves megkeresését, amely a mai nap folyamán beérkezésre került, és iktatási folyamatba vétele is lassan lezárulófélben van. Ukrajna felosztásának ajánlatát a kialakult világpolitikai helyzetre tekintettel (jelesül arra, hogy április 6-án Magyarországon minden tekintetben szabad választások lesznek) sürgősséggel, kormányzati konferenciahívás keretében megvitattuk Miniszterelnök Úrral és fodrásznőjével, akinél éppen időzött, és úgy döntöttünk, megfontolásra nagyon is érdemesnek tartjuk azt.

Önnek, aki az Állami Duma alelnöke, ráadásul egy valódi liberális-demokrata párt elnöke, magyaráznunk sem kell, mennyire szívén viseli Budapest a Moszkva által támogatott, Occupy Ukraine civil mozgalmat, amely lényegében a mi Békemenetünk kalasnyikovos verziója, különös tekintettel a Kárpátalján élő magyar kisebbség vonatkozásából és tekintetében. Magyarország természetesen nem része a konfliktusnak, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne kedve bármikor része lenni annak, figyelemmel bizonyos területi revíziókból következő, gyorsasággal kiaknázható szavazatmaximálási szempontokra.

Miniszterelnök Úr a fent nevezett telefonkonferencián elismételte, amit a minap a szaúdiaknak mondott: "Magyarország a Nyugat kapuja Kelet felől nézve". Hát akkor hogyan is ne lenne az Kárpátalja felől nézve? Miniszterelnök Úr fodrásznője ehhez még hozzátette, hogy igényt tartana a kárpátaljai fodrásztender későbbiekbeni megnyerésére, de ezt egyelőre idejekorán levettük napirendről.

Ahogy lengyel kollégánk jelezte, hamarosan "illedelmes" választ küld majd Önnek. Mi magyarok azonban fürgeségünkről vagyunk híresek, előbb számlázzuk ki a forgóajtót, mint ahogy azt megépítettük, úgyhogy a mi illedelmes válaszunk a gyorsabb: pörgessük fel a történelmi események menetét! Osszuk fel Ukrajnát holnap délután 17h és 18h között, és akkor este még elérjük a tévében az NCIS-t.

Egyetértünk az Ön által javasolt forgatókönyvvel: ahogy a lengyelek megnépszavaztatják a döntést öt nyugat-ukrajnai területen, úgy mi is megszavaztatjuk magyar véreinket, kedd reggel 8h és 12h között. Innentől a "krími modell" alapján felgyorsulnak az események: fél egykor bábkormányunk behívja a magyar csapatokat, 14h-kor Kárpátalja kész a forint bevezetésére, körülbelül 15h-ra Kerényi Imre minden ottani magyarnak elküldi az alaptörvényt, és ha kell, asztalt is hozzá. (Magyar helyett idő hiányában, ideiglenesen csak egy széfben talált bissau-guineai útleveleket tudunk küldeni a kárpátaljaiaknak, de azokat viszont teljes értékűnek ismerjük el.) 18h-ra pedig ismét három tenger mossa a külpolitikánkat.

Ahogy legjelentősebb civil szervezetünk, a talán tíznél is több taggal rendelkező Magyarok Világszövetsége is írta: "Amennyiben Kárpátalja népei (...) Ukrajna válsága közepette saját kezükbe kívánnák venni a sorsukat, és kinyilatkoztatnák azon óhajukat, hogy jövőjüket – miként a múltjuk is volt – a Szent Korona országában kívánják kibontakoztatni, akkor a magyar nemzet felelőssége erre pozitív választ adni, és befogadni őket". Senki ne mondja, hogy nem vagyunk befogadó nemzet.

Alelnök úr! Magyarországnak hagyományosan jó tapasztalatai vannak saját területének mások általi felosztása tekintetében, és általában is rendületlenül bízik abban, hogy szuverén államok tetszőlegesen felosztása béketeremtő erővel bír. Egy hozzánk hű blogger praktikus javaslatával ellentétben ráadásul, ha jól értjük, itt nem is kéne fizetnünk határaink kibővítéséért. Ha viszont igaz lenne az Ön pártjának álláspontja, miszerint Ön "csupán történelmi szemszögből ismertette véleményét az ukrán politikai válság okairól", akkor tekintse javaslatunkat továbbra is érvényesnek.

Szivélyes üdvözlettel,

Martonyi János

külügyminiszter

Hirdetés