Szilveszter napján jelent meg a kormányhatározat, márciusra már állnia kell: egy új emlékműről van szó, amely Magyarország német megszállására emlékeztetne. A helyszín ráadásul a szimbólumokkal már így is túlzsúfolt belvárosi Szabadság tér, ott áll majd a szovjet hősi emlékmű, a Reagan-szobor és a templomban bújtatott Horthy-mellszobor társaságában. Mert tévedés ne essék, ha eltervezték, akkor az emlékmű természetesen állni fog, mint a cövek, ahogy a miniszterelnök az állami rádióban fogalmazni fog.

De kinek, és főleg miről szól ez az újabb teljesen felesleges szobor, amivel sem a nácik, sem az antinácik nem tudnak mit kezdeni? A kurucinfó pl. azzal a címmel közli a fenti hírt, hogy "A szovjet szörnyemlékmű eltakarítása helyett a német megszállásnak állítanak emléket a zsidóbérencek", a szintén náci Hunhir szerint is "Újabb zsidó mementó épülhet a Szabadság téren."

Az antinácik paranoidabb része viszont pont úgy látja, hogy "Újabb fasiszta történelemhamisítás" készül, ami nem is csoda, hiszen Bartusék lapja szerint "Orbán Viktor kormánya a Horthy-rendszert restaurálja", sőt, "a Horthy-rendszerhez hasonló fasiszta diktatúrát épít a demokrácia hazug díszletei között", az új projekt pedig "a mai magyarországi náciknak" üzen, éspedig azt: "ne féljenek, bármit megtehetnek a zsidókkal."

A MEASZ attól tart, hogy az emlékmű "a nácizmus dicsőítésévé, neonácik gyülekezőhelyévé válhat, hiszen a kormány anyagilag és egyéb módon támogatja a szélsőjobb térnyerését", és itt figyeljük meg a logikai bravúrt: az emlékmű azért válhat a nácik gyülekezőhelyévé, mert a kormány támogatja őket, nyilván ebben is. "Ezt is hagyjuk?! Meddig tűrünk?!" – kérdi egy Facebook-csoport, mintha a Fidesz a náci megszállást ünnepelni akarná. A Mazsihisz sem akar emlékművet, ehelyett egy zseniális, régen hallott megoldást ajánl a döntéshozóknak: "a gyors emlékműállítás helyett a társadalmi megbékélés előmozdítását helyezzék előtérbe." Igen, újra itt a jó öreg társadalmi megbékélés, mint megbízható gyógyír bajainkra.

Ebben az országban semmi nincs ki- és végigbeszélve, megtanítva, feldolgozva, úgyhogy a válogatott múltbéli dicsőségekre/bűnökre reflektáló, többnyire halál ízléstelen köztéri szobrok és emlékművek posztmodern, semmitmondó egymásmellettiségben üzennek valamit valakiknek. A mostani emlékműről szóló rövid, bürokratikus kormányhatározat viszont leginkább komikus elemekben bővelkedik: egyrészt ugyanis "A kormány társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja" a mű elkészültét március 19-re, a kerek évfordulóra, másrészt annak "megvalósítását nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították" (kiemelés tőlünk). Most akkor melyik a fontosabb, a társadalompolitika (egyáltalán tudnak ezek adekvát szavakat találni arra, amit nem tudnak kifejezni?) vagy a nemzetgazdaság? Hát az utóbbi. Íme, Európa első és egyetlen emlékműve, amelyet főként nemzetgazdasági okokból kellett felhúzni, hadd jöjjön a devizakülföldi, csodálni.

Abban mindenesetre teljesen igazuk van az emlékmű-szkeptikusoknak, hogy ennek így semmi értelme. Az ingadozóan hű csatlós Magyarország német megszállásának megvoltak az objektív okai, az ország ezután következő tragédiáját, 450 ezer polgártársunk deportálását és megsemmisítését azonban a magyar közigazgatás végezte el igen professzionálisan, még a németek is csettintettek, hogy nahát. A széles körben terjesztett, önfelmentő hazug mítosszal szemben ugyanis a "német uralom egyik sajátossága volt, hogy a legtöbb megszállt országhoz képest a Sztójay-kormány igen széles szuverenitással rendelkezett", az államgépezet átállt, és lelkesen végezte be azt a piszkos zsidóellenes munkát, amit bőven a nácik előtt és a nácik nélkül kezdett el, fajvédő törvények sorozatával.

"A németeknek legtöbbször elég volt megfogalmazniuk kívánságaikat, a magyar kollaboránsok gondoskodtak a végrehajtásról" – olvashatjuk teljes joggal, úgyhogy ezzel meg is oldottuk azt a rejtélyt, miről szól majd a német  megszállás emlékműve: a zsarnokságot kiszolgáló talpnyaló lojalitásról, a hol meggyőződéses, hol elvtelen kollaborációról. Ezt húzza fel a kormány március 19-én – már csak beszélni kéne róla.