„Hallottam, hogy az Operaházban is történt hasonló.” Erre a kijelentő mondatra épül behúzásom egy cikkbe.

Pedig Gerlóczy úrnak is illene forráskritikával élnie – sőt, akár vicceinek nyelvezetét és ún. mélyebb értelmét is végiggondolhatná.

Én például sosem mondtam verset az Operaház színpadán, de nem is vagyok színművész. Ugyan operaénekes vagyok, de még csak nem is énekelek rajta, mert nem az a dolgom.

Ha a cikkíró arra gondol (de akkor miért nem azt írja le?), hogy nálunk is elhangzik a Himnusz: ez tény. 130 éves hagyományunk, hogy minden évadkezdetkor Himnuszt énekel a társulat s a közönség, annál is inkább, mert Erkel Ferenc volt első főzeneigazgatónk, szobra ott ül a homlokzaton, 160 éve ő alapította az első magyar szimfonikus zenekart: a mi zenekarunkat. Számunkra nemcsak becses vers, de becses zenemű is a Himnusz. Sőt, amikor – ugyancsak megszokott módon – határon túli magyaroknak játsszuk az évadnyitó előadás nyilvános főpróbáját, akkor is elhangzik, ugyanis ez a mi közös nevezőnk. Sőt, az Öné is. És igen, ha arra is gondolt (de akkor miért nem írta le ezt is?), hogy idén eléggé el nem ítélhető módon helyet adtunk ugyanezen főpróba előtt állampolgári eskütételnek is, arra az a válaszom: természetesen. Egy nemzeti intézmény helyszíne lehet ünnepségeknek is, pl. 2006. október 23-án is helyszíne volt, hogy hirtelen mást ne mondjak. És annak a tényével sem volt semmi bajom.

A túldíszítettség nem áll meg, normál öltönyöket hordok, viszont tolerálom mások ünnepi viseleteit, Önnek is javaslom, simán belefér az európai kultúrába. (Különben is, nem úgy tanultuk, hogy az ész a fontos, nem a haj?) És túlmozgásos titulusomat sem értem, gyarapodó kilóim számát szomorúan konstatálva. Kérem, legközelebb részletesebben fejtse ki, mi a problémája az Operával vagy velem, és lehetőleg személyes élményre támaszkodjon.

Nyitva állunk Ön előtt is.