Lehet, hogy Alföldiék konkrétan Vidnyánszkyra gondoltak a Mephistónál, de Hendrik Höfgenként viselkedik ma számos, szellemi-művészi tevékenységéért egyébként tisztelt kortársunk is.
Alföldi Róbert tehát elköszönt, a társulat ebben a formájában eltűnt a Nemzeti Együttműködés süllyesztőjében, hétfőtől Vidnyánszkyék megkezdhetik "a Nemzeti Színház új korszakát", érezve "az előttünk álló munka súlyát és felelősségét". Előtte azonban még a közönség egy jelentős mennybe menesztés keretében búcsúztatta el Alföldit és fél évtizedes, a mai Magyarország legrondább kulturális épületében produkált legfelemelőbb színházi teljesítményét, és mindenki tudja, hogy ez bizony markáns kulturális és politikai statement is.
A középszerű állami bürokraták (incl. a rendezőként valószínűleg tehetséges Vidnyánszky) által is jobb érvek híján lebuzizott rendező, nem túlzás, tényleg színháztörténelmet írt, az elmúlt hónapokban tömegek álltak sorba, virrasztottak Nemzeti-jegyekért, a Mephisto kirobbanó siker volt, a legtöbben Alföldi utódját dekódolták a szerepben, de ha nem, akkor is ütős választás volt, szerencsére folyt. köv. a Vígszínházban. Arról azonban kár lenne megfeledkezni, hogy a középszer gépezetét nem középszerű művészek is tudják működtetni, elég hozzá, ha magukénak vallják a sikerdarab zárómondatát: "Én csak egy színész vagyok", a politika tehát nem érdekel, én annál jobb/függetlenebb/közönyösebb vagyok, teszem a dolgom, a többi nem az én felelősségem.
Melyik rendszerben is hallottuk utoljára ezt az önigazoló, önfelmentő ideológiát? Amely minden pártközpontbeli utasításnál hatékonyabban segített fönntartani egy sunyiságra készető, velejéig hazug és korrupt rendszert?
"A tüntetés alatt Robi nagyon zaklatott volt. Törőcsik Mari ült mellette a színházban, simogatta a kezét. De mégsem állt ki nyilvánosan mellette. Még mindig itt van az ötvenes évekből megmaradt félelem. Kérdeztem is akkor Robit, hogy miért nem álltak ki mellette a színészek. Mondta, hogy mert félnek, és ő nem haragudhat ezért. Most is biztosan azt mondta nekik, hogy ne ugráljanak, vagy csak az, aki biztonságban tudja a helyét" – számolt be a 444.hu egy apró mozzanatról. Kiállás? Szolidaritás? Ugyan.
Lehet, hogy Alföldiék konkrétan Vidnyánszkyra gondoltak a Mephistónál, de Hendrik Höfgenként viselkedik ma számos, szellemi-művészi tevékenységéért egyébként tisztelt kortársunk is. Nyilván vannak megélhetési vagy akár művészi érvek a, khm, erősen kérdéses körülmények között posztjához jutott Alföldi-utód színházában maradni, de akkor illene őszintén beszélni, nem kínosan magyarázkodni, a hiúság és a relativizálás gyöngyszemeit is felvillantani, mint tette például Udvaros Dorottya a Ványa bácsi blognak:
"Úgy tárgyalt velem, hogy azt éreztem, komolyan gondolja, hogy jó színésznőnek tart és maradjak. Bennem is volt félelem, hogy nem biztos, hogy kelleni fogok neki. Egy igazgatóváltás mindig nehéz. Sokat megéltem már, mindig sokkol egy társulatot, felőrli az embert. (...) Nagyon sok jó színész van a társulatban, sok volt a közös munka, szeretjük egymást, de el kell tudni viselni, hogy én szeretek valakit, de mondjuk a most jövő igazgató nem lát benne annyit, vagy nem tartja annyira kimagasló színésznek. Alföldi Robi is elküldött 19 embert, az is dráma volt. Abba is belehaltunk akkor mindannyian. Olyanoknak is menniük kellett, akikről máig nem tudom, hogy miért, például Benedek Miklósnak. Vidnyánszky Attila is saját csapatot akar építeni, ami természetes."
"Sokan vitatják Vidnyánszky megválasztásának körülményeit…" – veti közbe a blog. Mire Udvaros, nemes egyszerűséggel: "Én nem vitatom, lejárt Robi ötéves megbízatása. Amikor Jordáné járt le, akkor is voltak, akik azt mondták, az akkori politikai vezetésnek tetsző igazgatót neveztek ki. (...) egy színész minden esetben úgy fog dönteni, ahogy az ő szakmai fejlődése szempontjából jónak érzi. Azt nézi, hogyan fog találkozni olyan alkotókkal, akikkel kiteljesedhet. Természetesen nem megy bele szélsőségesen durva helyzetekbe, de itt nem is erről van szó." Nem. Arról van szó, hogy én csak egy színész vagyok.
Szintén marad Vidnyánszky alatt is a Nemzetiben, és színészként nem foglalkozik "egyebekkel" – nyilatkozta Tenki Réka is a 168 Órának. "Maradhatok, maradok. Vidnyánszky Attila vezetése alatt voltam gyakorlaton a debreceni Csokonai Színházban. Jó élmény volt. (...) A színészeknek nincs beleszólásuk mindabba, ami körülöttünk történik. Más kérdés, hogy ki mit gondol magában. Annyi biztos: egy igazgatóváltás normális körülmények között is megviseli a színészt. Én próbálok a feladatra koncentrálni, és nem foglalkozom egyebekkel. Nem töprengek azon, hogy ki kinek mit üzen – ebbe bele lehetne őrülni." Így viszont nem kell az "egyebekkel" törődni, lehet a próbákra fókuszálni.
Kedvenc Mephistónk azonban Vass György, aki a következőkkel ideologizálta meg maradását a Dörner-féle Újszínházban: "Persze volt bennem kíváncsiság is, mert a pályázatból nem lehetett egyértelműen kideríteni, pontosan mire gondolnak Dörnerék. (...) Egy színész számára a legfontosabb az, hogy színpadon legyen, amíg csak megadatik neki." Na most aki akár csak egy töredékét is látta annak a zűrzavaros-völkische "pályázatnak", tudhatta, mire vállalkoznak Dörnerék. De ez mindegy is. Nemzeti és Újszínház az egész ország, és színész benne minden férfi és nő.